Egy szerelem három éjszakája - Huszti Péter mesélt

Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró művét március 24-én mutatta be a soproni Petőfi Színház Huszti Péter Kossuth-díjas színművész rendezésében.

Az első magyar musicalként emlegetett művet Radnóti Miklós életének utolsó időszaka ihlette. A történet a II. világháború mozgósításainak idején játszódik. Olyan ismert slágerek hangzanak fel benne, mint például Melitta búcsúdala („Isten veled, Budapest te édes, Isten hozzád, fényes éjszaka!”). Az Egy szerelem három éjszakáját 1961-ben mutatták be először, Szinetár Miklós rendezésében, és Azóta is sokat játsszák. Vajon mi lehet töretlen sikerének a titka? Erről mesélt Huszti Péter.

– Ez egy csodálatos, megrázó, gyönyörű történet, ami engem mindig is nagyon izgatott. Először főiskolás koromban láttam ezt a fantasztikus darabot, amit egy nagyszerű író, Hubay Miklós, egy szenzációs költő, Vas István és egy zseniális zeneszerző, Ránki György írtak. A történet maga az életünk. Nemcsak a háború van benne, hanem az is, hogyan viselkedik az értelmiség. Benne van a szerelem, benne van az elvágyódás. Benne van az is, hogy amikor elmennek, mit jelent a haza? Ennek a történetnek az úgynevezett „szereplőivel” én az életem során nagyon sok helyen találkoztam. Például Amerikában, ahol az emigránsoknak az egész élete arról szól, hogy haza vágynak ebbe a viharvert, „lángoktól ölelt kis ország”-ba, Magyarországra.

– Valóban Radnóti Miklós sorsa ihlette a darabot?

– Igen, bár ez így nincs kimondva benne. Nem csak Radnótiról szól. Szól a költőkről és szól a különböző társadalmi rétegekről. Ez a megrázóan gyönyörű történet sokkal több számomra, mint egy musical. Ez egy csodálatos zenés dráma, amiben nagyon nehéz, de remek szerepek vannak. Ez a darab is beletartozik abba a sorba, amit művészeti tanácsadóként Sopronban eltöltött öt évem alatt bemutattunk. Ez a huszonötödik, magyar szerző tollából született előadás és én erre borzasztóan büszke vagyok. Ugyanakkor nagyon örülök annak is, hogy ezt a színházi szezont ezzel a kiváló darabbal zárhatjuk.

Nemcsák Károly, Csere László, Győri Péter

– Hosszú próbafolyamat előzte meg a bemutatót?

– Hosszú, de nagyszerű próbák állnak mögöttünk. A színészek – a fiatal tanítványaim, és az egykori, illetve mostani kollégáim is – nagyon szeretik ezt a darabot, és nagyon hat rájuk. Itt megvan mindaz, amit a színházban szeretek, a feszültség, a nagyszerű szituációk, a remek dialógusok, a drámából kifakadó zene, a drámából kifakadó versek, a csodálatos magyar nyelv. Azon is sokat dolgoztunk, hogy a színészek ugyanúgy énekeljenek, mint ahogy beszélnek. Nincs különbség, csak közben szól egy fantasztikus muzsika.

– Miért aktuális ez a darab még ma is?

– Az aktuális szót nem szeretem, de a darab érvényessége és hitele egyre erősebb. Olyan dolgokról szól, amiken gondolkodunk, amik miatt keserűek vagyunk, amik miatt boldogok vagyunk, amiket el szeretnénk érni. Nagyon erősen szól ez a darab azokhoz, akiknek emlékeik vannak erről az időszakról, de nagyon bízom abban, hogy a fiataloknak is nagyon sokat tudunk mondani arról, mi az, hogy HAZA. A hazaszeretetről, a hűségről, az önfeláldozásról, az emberi méltóságról, amikről én mindig is szerettem mindenféle darabban beszélni. Ezért is esett a választás az Egy szerelem három éjszakájára. Korábban magam is többször játszottam benne. Most régóta dédelgetett vágyam vált valóra azzal, hogy megrendezhettem a soproni közönség számára, mert úgy érzem, a Petőfi Színházban együtt van az a társulat, akikre ki lehetett osztani a szerepeket. Viczián Ottó, Magyar Tímea, Csere László, Benkő Péter, Győri Péter, Nemcsák Károly, Piros Ildikó, Nyírő Bea, Beszterczey Attila, Boros Zoltán, Kurkó József, Bregyán Péter, Tóth Alex, Zsolnay András, Topolcsányi Laura.

– A darabnak szomorú vége van.

– A szomorú szót tulajdonképpen száműzném. Egész életemben azért küzdöttem a rendezéseimben, hogy szomorúak semmiképpen ne legyünk. Lehetünk kétségbeesettek, lehetünk elkeseredettek, lehetünk boldogtalanok, őrjönghetünk, de szomorúak nem lehetünk. Van egy sor, amit különösen szeretek ebben a darabban, közösen éneklik a végén: „Elsötétítéskor egy résnyi ragyogás volt az ifjúság.” A halál is más dimenzióba kerül a színpadi megvalósításban és ez elég újszerű lesz. Radnóti versei, amik akárhol születtek, – a láger szögesdrótjai között, vagy menetelve a hóban, a teljes kilátástalanság világában – olyan reményt, olyan hitet, olyan erőt adnak, amitől csodálatossá válik az ő költészete. Sok igazságtalanság ér bennünket, ezért nagyon fontos számomra, hogy az előadás is ezt a reménysugarat sugallja majd a nézőknek.

Szaan / magyarteatrum.hu