A Magyar graffiti című előadás bemutatóját május 4-én tartották a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Stúdiótermében. A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház legújabb produkcióját Juhász Zsolt rendező-koreográfus állította színpadra.
A darabról:
A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház a néptánc- elemek és technikák mellett a folklór szemléletmódjának kortárs színezetű újraértelmezésével, újraalkotásával keresi az új utakat a kortárs tánckoreográfiák között. A társulat ismét közös munkára hívta Juhász Zsolt koreográfust, táncost. A Harangozó-díjas rendező-koreográfus a magyar néptánckultúrát színházi keretek között eleveníti meg, lehetőséget teremtve arra, hogy tovább éljen, reflektáljon a világra és aktuális gondolatokat közvetítsen.
A Magyar graffiti című előadás műfaji megjelölése táncrajz. Vajon mitől válik egy falfirka történetesen magyarrá? A rendezői koncepció szerint maga a jelenség persze multikulturális, a globalizációnak köszönhető, amely napjainkban már világjárvánnyá nőtte ki magát. Tiltakozhatunk ellene tiltással, büntetéssel, de végérvényesen megszüntetni nem lehet. Komolyan kell vennünk, hiszen hat ránk, hozzánk nőtt, beitta magát az esztétikai tudatunkba, a valóság-érzékelésünkbe.
A graffiti napjainkban az önkifejezés egyik sajátos formája, kifejezi az ember végtelen szabadságvágyát, hiszen éppen tiltása végett válik érdekessé alkotóik számára. Az előadás az ember szabadság iránti vágyát, a korlátok feloldásának igényét fogalmazza meg.
fotó: Ady Géza
Juhász Zsolt a Magyar graffitiról:
Én nem hiszek a „történetmesélő” táncszínházban, a jövő színháza az, hogy absztrakt dolgokat tárjunk a közönség elé. A táncnak nagyon sok köze van a lírához, a versnek is az a lényege, hogy konkrét gondolatok fogalmazódnak meg benne, mégis ahány ember, annyiféleképpen olvashat a sorok között. Ugyanez a cél a táncszínházi produkciókban: a koreográfusnak van egy konkrét gondolata, a történet szempontjából egy fő váza, amely mentén a néző elindulhat, de hasonlóan egy vershez, az értelmezési, reflektálási folyamat őbenne megy végbe.
A graffiti magyarul azt jelenti, hogy falfirka. Én úgy gondolom, hogy a falfirkának létezik egy nemzeti karaktere, sajátossága, ami reflektál az adott nemzet „valóságtudatára”. A Magyar graffiti című előadás egyfelől társadalmi rajz a mi világunkról, a városi létezésünkről, másfelől társadalomkritika, az urbánus létezés kritikája. Az előadásban ironikusan szeretném bemutatni a magyar valóságot, a magyar tudatot.
Kritikus szemmel:
Bár a Magyar Graffiti újabb példája a Duna Táncegyüttes művészeti vezetőjét-koreográfusát, Juhász Zsoltot jellemző – a magyar néptánc-hagyományokat a kortárs esztétikával ötvöző – fogalmazásmódnak, a Bartók Táncszínház számára készített előadás igazi tétje ez esetben mégsem a megkezdett kereső-kutató úton való messzebb jutás. Hanem sokkal inkább az, hogy a figyelemre méltó progresszív művészeti hagyományokkal rendelkező város (1974-ben itt jött létre Magyarország egyetlen fémszobrász telepe) hogyan fogadja a táncban folyamatosan jelenlévő – de vidéken kevésbé látható, és tartalmát tekintve néha irreleváns – újító esztétikai törekvéseket; másfelől pedig, hogy a dunaújvárosi Táncszínházzal nem először dolgozó koreográfus (lásd: Álom-álom kitalálom, Várakozók) hogyan képes együtt mozgatni a különféle táncos képzettséggel rendelkező előadókat. Folytatás a Tánckritikán.
Az előadást az évadban utoljára 2012. május 23-án, szerdán 19 órától láthatják a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Stúdiótermében.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.