'A Trafó hajó léket kapott' - Szabó Györgyöt kérdeztük

Május 3-án kiírták az újabb pályázatot a Trafóra, miután Bozsik Yvette, az első körben nyertes pályázó lemondott az igazgatás lehetőségéről. Szabó Györgyöt, a Trafó alapítóját, jelenlegi igazgatóját arról kérdeztük, milyen állapotban van ő és csapata, mire számíthatnak azok, akik most indulnak az intézményért.

Mi történik most a Trafóban?

Szabó György: A jövő évad programját december végéig összeállítjuk. Próbáljuk elérni, hogy legalább maga a Trafó ne dőljön össze, ha már a csapat szétesett.

Milyen állapotban van a csapat?

Szabó György: Ezt az a hasonlat érzékelteti leginkább, hogy a Trafó hajó léket kapott. Nem csak az én pályázatomat utasították vissza, hanem megkérdőjelezték azt a csapatmunkát is, ami itt zajlott. Most nagyon nehéz lelket tartani az emberekben, gyakran leülök velük “feltunningolni” őket. A kollégáim bizonytalanságban léteznek hónapok óta, van aki elszerződik, van, aki ezt attól teszi függővé, hogy ki lesz a főnök, olyan vezető jön-e, aki érti a terepet. Előállhat az a helyzet is, hogy mindenki el akar menekülni, és lehetnek olyan aspiránsok, akikben megbíznak. Most nehéz megoldani a szabadságolást is, ebben a helyzetben a szerződések meghosszabbítása sem egyszerű. Aki a helyemre jön, annak mindenképpen be kell hoznia új embereket, toldozni-foldoznia kell majd a jelenlegi foghíjas csapatot.

Szabó György, Fotó: Origo

Szerinted milyen helyzettel fog szembesülni az, aki megnyeri az igazgatói pályázatot?

Szabó György: Bárki legyen is a nyertes, nagyon nehéz helyzetben lesz. Egyrészt azért, mert nincs teljesen készen a jövő évad műsorterve. Másrészt azért, mert a Trafó bizonyos pályázatokon nem indult. A hiányt már próbáljuk pótolni. Mivel munkatársak távoznak, újra kell gondolni a Trafó szerkezetét is. Emellett az új vezetőnek szembesülnie kell azzal, hogy a Trafó partnerei a fennmaradásukért küzdenek, ugyanis a független társulatok működési támogatására még mindig nem írták ki a pályázatot. Ez ügyben írtam is a minisztériumnak egy levelet… Az intézmény marketing, sales és kommunikációs tevékenységét pedig újra át kell gondolni.

Jelentkezett-e már valaki nálad azzal, hogy szeretne pályázni?

Szabó György: Igen, amint kiírták a pályázatot, ketten jöttek hozzám, pont egy időben. Rajtuk kívül még egy emberről tudunk, aki feltehetőleg indul majd az igazgatói állásért. Van, aki azt mondja, amennyiben kiderül, hogy én nem pályázok, akkor még többen fognak jelentkezni.

Nem pályázol?

Szabó György: Azt mondanám, feltett szándékom, hogy nem pályázok, de még nincs pecsét az új lehetőségemen, ami a váltást teszi számomra lehetővé. A Trafóra egyáltalán nem tartom esélyesnek magam, úgy érzem a politika számára nem kérdés, hogy másnak kell vezetnie az intézményt. Ettől függetlenül előállhat olyan helyzet is, hogy végig kell gondolnom, induljak-e. Szeretnék új életet kezdeni, de hogy meg tudom-e valósítani, az nem csak rajtam múlik. Az a munka, amit itt csináltam, predesztinál bizonyos irányokba, amelyeket ma Magyarországon nem preferálnak.

Mire gondolsz?

Szabó György: Arra, hogy a kapcsolatrendszerre, amivel rendelkezem, most nincs szüksége senkinek, hiszen azok az állami pozíciók, amelyekben hasznosítani tudnám őket, foglaltak és egyébként sem engednének a közelükbe, hiszen mások a preferenciák, kliensrendszer működik. Azok kapnak pozíciót, akik közel állnak a politikához, a szaktudásra nincs most nagy igény. Én pedig egyértelmű jeleket kaptam arra, hogy fent úgy gondolják,  “nem vagyok rendben”. Ezt tudomásul kell venni. Kiélezett helyzetben vagyok. 53 évesen újrakezdem az életem.

Külföldön sem lenne rád szükség?

Szabó György: Külföldön több esélyem lenne. Lehetséges megoldásnak látom, hogy pályázzak valahova, hiszen léteznek külföldi Trafók is. Ilyesmire akkor adom a fejem, ha itthon nem tudok elhelyezkedni, hiszen nagycsaládos vagyok, itt élnek a gyermekeim. Nem marad más, mint ‘for profit területre’ menni. Egyelőre kérdés, hogy az a tudás, amit a Trafóban megszereztem, mennyire alkalmazható máshol.

Művészeti területről ajánlottak neked állást?

Szabó György: Igen, de csak olyan ember, akit nem tartok elég megalapozottnak, akivel eltér a művészetről alkotott elképzelésünk.

Te segítő kezet fogsz nyújtani az utódodnak?

Szabó György: Mindenképpen beavatom a működés részleteibe a nyertest, de nem mindenkivel ülnék le napokig beszélgetni. Bizton állíthatom, hogy nagyon kevesen tudják átlátni, milyen nehéz egyenesben tartani a Trafót a mai körülmények között. Ha olyan ember érkezik, akiben látok egy kis spirituszt, akiben látok egy kis sanszot arra, hogy képes fenntartani a Trafót, akkor biztos, hogy adok neki nagyon sok tanácsot. Nehéz dolga lesz és azonnal munkába kell állnia.

Mondasz példát arra, hogy milyen tanácsot adnál?

Szabó György: Na jó…, egyet. A Trafó eddig azért tudott működni, mert úgy fogta fel a költségvetését, mint egy befektetést, nem elkölteni, hanem invesztálni akart. Mindig az képezte a következő évad alapját, amit megtermeltünk az előző évben, az egyik évad a másikra épült. Ezt az építkezést nem szabad abbahagyni, mert akkor megbomlik a pénzügyi egyensúly. Ha olyasvalaki veszi át a terepet, aki azt gondolja, hogy a menedzser az ördög, és hogy a művészet nem tesz kompromisszumokat, akkor be fog dőlni a Trafó, ez biztos.

Látsz erre esélyt?

Szabó György: Őszintén?

A Merlin Színházban tartotta Függetlenül – Fókuszban a kortárs tánc címmel szakmai konferenciáját a Független Előadó-művészeti Szövetség, ahol te is felszólaltál. A fejlődés lehetőségei címmel mondtál beszédet. Úgy fogalmaztál, most ugyanazok a gondolatok járnak a fejedben, mint a nyolcvanas években. Miért?

Szabó György: Azért, mert minden visszafejlődött. A nyolcvanas években a kulturális szerkezet jellemzően alacsony innovációval bíró, nagy intézményekből állt. Az utóbbi években a finanszírozás megint a nagyintézmények felé fordul, kivonja a pénzt a civil kezdeményezésekből. Túlságosan fontossá vált a politika számára a kontroll, az, hogy kézben tartsa a lehetőségeket. Amikor anno elkezdtem a pályát pontosan ezzel mentem szembe, próbáltam behozni forrásokat arra a területre, ahol most ismét óriási forráshiány mutatkozik, csak az a különbség, hogy ma az európai külpolitika számára sem vagyunk olyan értékesek. Akkoriban még fel kellett törni a vasfüggönyt… A konferencián arról is beszéltem, hogy fontos lenne a szakmának önmagába néznie, megfogalmaznia problémáit és konszenzust kialakítani a megoldások érdekében. Azt is újra kéne értékelni, hogy mit jelent a szakmai munka. Három témakört vetettem fel a találkozón: a szakma önmagában, a szakma segéderői és a szakmai pálya. Ezek nem rendeződnek egymásba, ezért nincs jövőképe az alkotóknak, hiszen nem tudják, mit is kéne csinálniuk ahhoz, hogy előbbre jussanak. Meg kéne vizsgálni mit jelent ma a valódi siker, mi a kritika szerepe a szakma életében, mi az az intézményrendszer, amin -mint egy létrán- fel tudunk kapaszkodni. Szerintem azt is végig kell gondolnia egy mai alkotónak, hogy mi az alkotás, mert a művészek általában egy barlangban dolgoznak, ahonnan a kész alkotással kijönnek a fényre, akkor attól, ami vár rájuk szinte elvakulnak. Annyira felgyorsult a világ, hogy a művésznek nem csak az alkotásra, hanem arra is figyelmet kell fordítania, hogy mik a társadalami igények, milyen a közönsége, hogy tudja a magával kapcsolatos információkat áramoltatni, hogy tudja magát kifejezni, tud-e kapukat nyitni a megváltozott befogadó közegben. Ha nem tud, akkor előbb vagy utóbb el kell gondolkodnia ezen mert közpénzből dolgozik. Sajnos az látható a mai ember megviselt, fáradt és kétségbeesett, így ne csodálkozzunk, hogy kevésbé nyitott az esztétizáló előadásokra a l’art pour l’arttal. De kérdem én, mikor jutunk el odáig, hogy erről egyszer tartalmasan, érzelemmentesen vitatkozzunk?

kérdezett: Tóth Berta / Színház.hu