“A prózai szerepet katarzisként élem meg” – interjú Szendy Szilvivel

Szendy Szilvi a zene szeretete miatt jelentkezett 18 évesen a Budapesti Operettszínház stúdiójába, ahol alkata és habitusa miatt azonnal szubrettként kezdett. Mára nincs olyan világhírű operett, melyben ne szerepelt volna, ráadásul nyáron egészen más vizekre evez, Moliére Mizantrópjában Éliante-t játssza. A prózai szerepekről, az operett halhatatlanságáról és a szubrettek lelkivilágáról is mesélt a színésznő.

- Miért pont operett?

Szendy Szilvi: - Az életemben mindent a sors intézett. 18 évesen léptem be az Operettszínházba és azonnal szubrettként kezdtem. Kicsi, filigrán, szöszi lány vagyok, jó ritmusérzékkel, plusz már tanultam klasszikus énekképzést is, szóval nagyjából egyértelmű volt az utam. Szinetár tanár úr rögtön azt mondta, hogy én szabályos szubrett alkat vagyok. A színészkedés persze nem véletlen, az exhibicionizmus soha nem hiányzott az életemből, a zenét is nagyon imádom, de csak a felvételi után kezdtem el operett előadásokat nézni. Oszvald Marika és Kalocsai Zsuzsa játéka lenyűgözött, és akkor, már stúdiósként szerettem bele a műfajba.

- Kalocsai Zsuzsa azt mesélte nemrég, hogy ő a lelke mélyén például szubrett. Mitől szeret titeket a közönség ennyire?

Szendy Szilvi: - Biztos a jó kedvünk, a pozitív kisugárzásunk az oka. A nagy etalon Oszvald Marika. Mindig vidám és humoros, elképesztő energiái vannak. Számomra példaértékű az élete és a karrierje is.

Az operett játszás szerencsére rengeteget fejlődik, a játékmód megváltozott, főleg Kerényi Miklós Gábor 10 évnyi igazgatása alatt, így mára egyáltalán nem muzeális műfajról beszélhetünk. A fiatalok is egyre inkább kezdik felfedezni az operettet és azt vettem észre, hogy aki a musicaleket kedveli, szívesen kirándul az operett világába is.

Borban a vigasz!

- Rengeteget utaztok, Hungarikumunkat ugyanis a nagyvilágban gyakran népszerűsítitek, még akár Japánban is.

Szendy Szilvi: - Szerencsére a világ minden táján szeretik az operettet. Amikor van egy kis szabadidőnk a turnék közben, szívesen megnézünk előadásokat. Viszont úgy érzem, hogy autentikus operett ma csak Magyarországon létezik, más országokban erőtlenebb próbálkozásokat látunk. „Paprika in blut."- mondhatjuk így is. Puzsér Róbert, a Csillag születik zsűritagja nemrég írt egy kritikát az operettről, melyről azt gondolom, hogy ilyen hangnemben, hozzá nem értően nem kellett volna publikálni. Viszont azt elérte, hogy sokan beszélnek róla. Tény, hogy nem szeretheti mindenki ezt a műfajt, de azért tegyük hozzá, hogy én is a Depeche Mode és Sting zenéjén nőttem fel és mondhatnám, hogy ehhez képest az operett limonádé, de egyáltalán nem az. Célom, hogy közvetítsem szerethetőségét. A színház estéről estére megtelik, Kübekházán pl. több mint 10 ezren tapsolnak nekünk nyaranta, szóval nem csak játszani, hanem nézni is jó az operettet. Szubrettként színpadra állni pedig külön hálás szerepkör, mindig ovációval és vastapssal jutalmaznak minket. De ezért az én lelkemnek néha kell valami más is.

Kaukázusi krétakör

- Például Brecht előadások az Operettszínházban? A Koldusopera és a Kaukázusi krétakör egészen más hangulat, más mélységek.

Szendy Szilvi: - Bizony és ennek ellenére alig vártam a Kaukázusi krétakört. Engem mindig úgy ismertek, hogy a boldog, vicces Szilvi és akkor végre megtalált egy drámai szerep, amire meg kellett érnem, ez tény. Lehet, hogy 5-6 évvel ezelőtt nem is lettem volna jó Gruse. Számomra mindennél fontosabb volt ez a szerep, ráadásul Babarczy tanár úr is megnézte az előadást és utána még külön beszélgettünk, nagyon elégedett volt a látottakkal. Megnyugodtam, hiszen ha esetleg a szubrett karrierem véget ér – mert sajnos nem mindenki Oszvald Marika – akkor van perspektívám. A Koldusopera szintén másfajta munka volt, ott Lucy-t alakítom, igazi karakterszerep. Végig ültem az egész próbaidőszakot, néztem a kollégáimat, tanultam tőlük, töltődtem.

Koldusopera

- És most újabb szerepre készülsz, nyáron egy Moliere darabbal mutatkoztok be, mely a Quimby zenéjével készül.

Szendy Szilvi: - Már most imádom. Bori Tamás rendezi a Mizantrópot, akivel nem először dolgozom együtt. Néhány évvel ezelőtt kiszúrt magának. A Bál a Savoyban kapcsán már meglepett egyszer, akkor a karakteremtől teljesen eltérő Tangolita szerepét adta nekem. Most pedig a Spirit Színházban rendez Moliere-t, és ismét eszébe jutottam.

- Tisztázzuk: ez egy klasszikus Mizantróp előadás lesz? Nem énekeltek? Nem Quimby musical?

Szendy Szilvi: - Nem, Petri György fordításában, klasszikus darabot láthatnak majd a nézők. Az olvasópróbán már túl vagyunk, nagyon szuper csapat állt össze, Makránczy Zalánnal és Szinetár Dórával imádok együtt dolgozni. A Mizantrópban minden benne van, a megalkuvás, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntések, a világgal szembeni megfelelni akarás, az elmagányosodás. Az 1600-as években épp úgy megállja a helyét, mint most. Júniustól turnézunk, majd augusztusban a Városmajori Szabadtéri Színpadon is fellépünk.

Közben kicsit pihennem is kell, a gyermekemmel is szeretnék nyaralni. Nemsokára ugyanis Tenkes kapitányában is játszom Siklóson, többek között Zsurzs Katival és Magyar Attilával.

- Úgy látom a kiegyensúlyozottsághoz mindig kell egy kis „próza"... Most elégedett vagy?

Szendy Szilvi: - Abszolút. Sokszor mondtam, hogy az operetten kívül szívesen megpróbálnék valami mást, és ez tulajdonképpen össze is jött. Beértem. Így kerek az egész, egy Kaukázusi krétakör előadás nekem tisztítókúra. Mindig egy katarzis. Soha nem technikából játszom, nem is tudnék így tenni. Csak ösztönből. Szerencsére az elmúlt években nagyon jó szerepek találtak meg és örülök, hogy prózai szerepekkel is bizonyíthatok. Érdekes, hogy sokáig nem is mondtam magamra azt, hogy színésznő vagyok, de amióta Babarczy tanár úr megerősítette, hogy márpedig az lennék, azóta picit kezdem elhinni.

Szerző: Vass Kata / Színház.hu