Az aradiak a temesvári színházi fesztiválon

A többszörösen díjazott Rudolf Hess tízparancsolata című előadással szerepel május 10-én az Aradi Kamaraszínház a vasárnapig tartó temesvári színházi fesztiválon.

A Harsányi Attila főszereplésével, Tapasztó Ernő rendezésében látható darab a Temesvári Nemzeti Színház által szervezett Európai Színházi Előadások Szemléje - a Román Dráma Fesztiválja elnevezésű szakmai eseményen látható. 
Az idei fesztivál május 5. és 13. között zajlik Temesváron. Az esemény egyik célja a mai román dráma szerepének meghatározása az európai színházi életben, különféle színházi nyelvek egységesítése a jelenkori irányzatokban - olvasható az Aradi Kamaraszínház közleményében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez. 
A fesztivál két párhuzamos vonalra épít: romániai és nemzetközi színházak előadásait láthatja a közönség és értékelheti a nemzetközi zsűri.
A fesztivál romániai vonala olyan darabokat vonultat fel, amelyek kevésbé ismertek nemzetközi téren, ugyanakkor szerves részét képezhetik az európai kultúrának. 

hess_tizparancsolata_ml

Harsányi Attila (fotó: Mihály László)

Amint a közleményben megállapítják, a fesztivál valójában az egyetlen romániai szakmai fórum, amelyen a jelenkori román drámairodalom megmutatkozhat - nemzetközi szakemberekből válogatott zsűri előtt, amely kiválasztja a fesztivál legjobb előadását. 
A szemlén a nemzetközi mezőnyben szerepel két-két cseh és lengyel színház előadása, Frenák Pál magyar-francia társulata, egy-egy moldovai, spanyol és japán társulat, valamint számos romániai állami és független színház előadása is megtekinthető.
Az idei fesztivál témáit tekintve a mindennapi élet égető problémáit boncolja, a multikulturalizmust, az etnikai sokszínűséget, az aktív öregkort. Ezeket nemcsak az előadásokban dolgozzák fel, hanem a kísérőprogramok témakörében is visszaköszönnek.
Az Aradi Kamaraszínház román és angol nyelven feliratozott előadása május 10-én tekinthető meg.

süti beállítások módosítása