A Szépség és a Szörnyeteg 300!

A 2005-ben bemutatott Disney-musical május 17-én háromszázadszor lesz látható a Budapesti Operettszínház előadásában. A művészek és Böhm György rendező meglepetésekkel készülnek a jeles alkalomra.

Az Operettszínház legrégebben futó családi musicalje kerek jubileumhoz érkezik a jövő héten, hiszen több mint hét év alatt háromszázadszor gördül fel a függöny Belle-nek, a Szörnyetegnek és társaiknak.

136023

Nem csak a Budapesti Operettszínházban volt azonban látható a musical, már több turnén vett részt a társulat Németországban, amely idén nyáron és ősszel, valamint a következő évadban sem lesz másképp. Ismét külföldre utaznak hosszabb-rövidebb vendégjátékra, úti céljaik között szerepel többek között Drezda, Mannheim, München, Frankfurt és Bécs.

Az ünnepi előadáson a meglepetések mellett jelen lesznek korábbi szereplők is, érdemes tehát jegyet váltani erre a különleges alkalomra! De siessenek, mert belépők már csak korlátozott számban elérhetőek!

süti beállítások módosítása