"A létezésünk prózaian abszurd" - A Tháliában a Petri-est

A Thália Színház ad otthont május 9. és 14. között a Határon Túli Magyar Színházi Szemlének. A találkozó hat napján, nyolc teátrum mutatkozik be a budapesti játszóhelyen. Estéről estére klasszikus darabok és kortárs bemutatók váltják egymást a Thália Színház három színpadán. Az Aradi Kamaraszínház: Háljunk egymásba járni – Petri Györgyben a nők című vendégjátékát május 12-én nézheti meg a közönség. Az idén öt éves, számos fesztiváldíjjal elismert független színházi társulat, a szegedi MASZK Egyesülettel közösen hívta életre a produkciót. A Petri-est szereplői Balog József és Tapasztó Ernő, rendezője, egyben dramaturgja Gujdár Gabriella. A rendezővel beszélgettünk.

Interjú Gujdár Gabriellával:

Senki nem mondhatja, hogy könnyű fába vágtátok a fejszétek! Egy vers-est ugyanis kemény próbatétel. Azon gondolkodtam, hogyan lehet Petri György tömör és sűrű (élet)mondandóját színházszerűen megmutatni?

Gujdár Gabriella: Pontosan ez volt a provokáció ebben a történetben, hogy verset adaptálunk színpadra, és nem azt akarjuk, hogy ez egy színház-szerű történet legyen, hanem, hogy előadás kerekedjék belőle. Petri György költészete, valóban olyan töménységű üzenetet hordoz magában egy gondolkodó ember számára, hogy azt már-már tekinthetjük akár prózának is. Éppen ezért igyekeztünk egy kerek történetet létrehozni ezekből a versekből, és addig feszítjük a húrokat, ameddig csak lehet. Ez az est tehát egy metszet Petri költészetéből. Azt nem tudom, hogy nála beszélhetünk-e klasszikus szerelmi költészetről, szerintem nem, merthogy ez elválaszthatatlan az analitikus életfilozófiájától, amit én személy szerint a sajátomnak érzek. Mint ahogy azt sem tudom, mennyire jó az, hogy bár nagyon megfoghatatlanul, de személyes dolgokat is próbáltam belevinni ebbe az előadásba. Ez az a helyzet ugyanis, amikor nők irányítnak férfiakat, viszont a férfiak valójában önmagukról beszélnek.

Önmagukról rajtunk keresztül…

Gujdár Gabriella: Igen, így van. Éppen ezért nagyon szeretném, hogy rólunk is szóljon ez az egész ügy a színpadon, miközben soha nem jelenik meg egyetlen nő sem a darab során, vagy mégis?! (nagyot mosolyog)

Amit látunk a színpadon, az két férfi megnyilvánulása, kiegészülve a láthatatlan, de hallható harmadikkal - Petri György. Férfiak beszélnek nőkről, magukról, de teszik mindezt egy nő, a rendező optikáján keresztül. Mekkora belső harcot vívtak a darab szereplői önmagukkal, te saját magaddal, és olyan értelemben Petri Györggyel, hogy egy ekkora életműből ezt a kompakt csomagot össze tudjátok állítani?

Gujdár Gabriella: Az est anyagát nem volt nehéz összerakni, mert nálam Petri olyan helyet foglal el, amit eddig még egyetlen költő sem. Én ugyanis szintén ebben az analitikus életstílusban folytatom a mindennapjaimat, tehát darabokra szedem önmagam, a nap legkisebb eseményét is akár, tehát ezzel a részével nem volt gond. Tulajdonképpen a többivel sem, mert a „fiúk” – Balog József és Tapasztó Ernő – rettenetesen profik, és ugyan látásmódban néha voltak ellentétek, de a végcél az közös: mindhárman egy jó produktumot szeretnénk színpadra állítani.

A próbafolyamatot valahogy úgy tudom elképzelni, hogy minden egyes alkalommal felfedeztek valami újat ezekben a szövegekben. A bemutató előtt nem sokkal, hogy látod, mit ad(ott) nektek Petri György?

Gujdár Gabriella: Történettel válaszolnék. A darab egyik szereplője történetesen a férjem, akinek éveken át próbáltam felhívni a figyelmét egy konkrét versre. Időről-időre arról beszéltem neki, hogy értse meg, az a Petri-vers én magam vagyok. Akkoriban nem értette, hogy mit szeretnék ezzel üzenni. Egyébként ez a vers szerepel az összeállításban is, de a másik szereplőnek osztottam ki. A férjem – Tapasztó Ernő - teljesen véletlenül megtanulta ezt a verset, és azzal várt az egyik nap, hogy ez egy iszonyatosan jó írás, mert rólunk szól! Szóval, én ezt kaptam ettől az esttől, azt a visszajelzést, amire nagyon sokáig vártam. Az pedig, hogy Balog Józsi mit kap, az majd kiderül. Ő egy nagy élettapasztalattal bíró férfi, akitől inkább én tanulok, mint ő tőlünk…

Szerintem a legjobb történetek hímnősek, ahol nem lehet különválasztani, hogy hol van a nő, és melyik a férfi. Bennünk lakik mind a kettő, és tulajdonképpen a férjed Petri-története és maga az est, erre visszaigazolás…

Gujdár Gabriella: Gyakran érzem azt, hogy inkább vagyok férfi, mint nő. A saját belső harcom mindig azért folyik, hogy nőként tudjak viselkedni, mert azt gondolom, hogy ez a világ nagyon sokszor olyan helyzetbe kényszerít bennünket, amiben már magunk sem tudjuk pontosan megítélni, hogy melyik szerepet kellene képviselnünk. Nagy kérdés, hogy egy-egy döntés, milyen további következményeket hoz majd magával. Közben meg az életünk valójában sokkal hétköznapibb, mint amilyennek látni szeretnénk, és kifelé lefestjük. Egyszóval a létezésünk prózaian abszurd, és emiatt nem mindig találjuk a helyünket…

A Szemlén láthatják majd a nézők a beregszászi társulat Tóték előadását is. A darab rendezője, Vidnyánszky Attila elmesélte, hogy a bemutató után, Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa véleményezte a látottakat. Kíváncsi lennék, hogy Papp Mária, aki Petri György társa volt a költő életének utolsó évtizedében, ott lesz-e a bemutatón?

Gujdár Gabriella: Remélem, hogy ott lesz, de elárulom, hogy mi már találkoztunk. Számomra óriási élmény volt megismerni ezt a törékeny asszonyt, aki része lehetett Petri György életének és halálának. Ez ugyanis nem egy mellékes szempont, ha valakivel az utolsó óráiban is ott vagyunk. Sokat beszélgettünk arról, hogy milyen volt Petri György mellett nőként élni. Úgy érzem, nem lehetett túl egyszerű, viszont Papp Mari azt mondta, hogy semmiért sem cserélné fel azt a tíz évet, amit Petri Györggyel töltött. Elmondása szerint ők nagyon sokat beszélgettek, kvázi a nap felét átbeszélték. A találkozásunk után, azt szűrtem le, hogy ez egy összetett, de közben meg nagyon szép kapcsolat lehetett. Szóval, nagyon szeretném, ha Mari ott lenne a bemutatón, és elmondaná a benyomásait, igen.

Az előadásról

Az előadás, amelyet – műfaji szempontból – az alkotók kétszereplős monodrámának neveztek el a vers, a próza és a színház közötti határok átjárhatóságára keres választ.  „Semmiképp sem klasszikus vers-estet, hanem színpadi előadást akartunk. Egy igazi kézzelfogható történetet, amelynek van eleje és vége. Petri György versei erre kiválóan alkalmasak, hiszen mondanivalójukat és formájukat tekintve olyan töménységűek, hogy szinte prózaként kezelhetők ” – mondta Gujdár Gabriella, az előadás rendezője, aki a próbafolyamatot megelőzően Petri György utolsó feleségével, Pap Máriával is beszélgetett a költőről.
„Nevezzük nevükön a nőket! Sára, Maya, Mari, és az összestöbbinő. Én, te, ő, mi, ti, ők. Egy darabka azokból, akiket Petri György költő, nőnek nevezett. A koszlott, piactéri ribanc, az anya, a kislány, némi szőr, bőr, nyálkahártya, minden épp-ott-s-úgy-ahogy-kell.
Nők – a szerelem, mint páros magány élhető és berendezhető állapotának kíméletlen, szerelmes kellékei, a férfiélet másodpilótái a repülésben, és a körülírt zuhanásban egyaránt. Élve vagy halva. Mindig együtt, mégis mindig egyedül.

Sírból kilépő, groteszk árnyék a falon, vagy írógépkarok közé redőzött napszalag. Fekete sorok a fehér papíron. Andalító bor helyett, maró pálinka a torokban. Torztükör, egy reszkető férfi kezében. Sikoly és a kongó visszhangja. Aztán cipelheti. Legalábbis a kelleténél gyakrabban jut eszébe. Nincs garantált feloldozás, de az illúzió, hogy a bűneinkből kiléphetünk, végső ütőkártyaként még előhúzható.
A halál közeledtével mankónak ott az emlék, amit az idő tisztára mos. Hogy néha nevettünk, és néha összeért az ég a földdel.
Érzelem és értelem-szubsztanciák, két férfi szavai egy női tekinteten át.”