Borbély Szilárd drámát írt A Nagy Jászai címmel. Ennek felhasználásával készül Ráckevei Anna főszereplésével a Jászai című előadás, amelynek ősbemutatója május 19-én a Horváth Árpád Stúdiószínházban lesz.
Borbély Szilárd író Jászai Mariról
A magyar színészmesterség kérlelhetetlen megszállottja az a hányatott sorsú kamaszlány lett, aki Krippel Mariként született a Komárom megyei Ászáron. Az alkalmi és vándortársulatok esendő gyakorlatának jó szándékú rutintját és tétova dilettantizmusát aszketikus szigorával változtatta magas színvonalú művészi mesterséggé.
Jászai Mari nem csak a színházat töltötte meg élettel és kölcsönzött sosem látott drámai erőt az általa életre keltett szerepeknek, hanem életét is színházzá alakította. Nagy tragikaként élte át érzelmeit, a női sors mélységeit. Rajongva szeretett szerepeit alakította magánéletében is, melyeket aztán évtizedekig játszott a Nemzeti Színházban. Lázadó nő volt, igazi hős, született tragika. Kivételes egyénisége, vele született színészi tehetsége által kiemelkedett abból a sorsból, amelyre társadalmi helyzete ítélte volna. Korának legnagyobb személyiségei lettek társai és barátai, mint Herman Ottó, Feszti Árpád, Reviczky Gyula vagy Herczeg Ferenc.
Nem titkolta, hogy őszintén és rajongva szerette önmagát, de hiúságánál csak a szakma iránti alázata volt nagyobb. A nemzet szentségében hitt, temploma a Nemzeti Színház volt, amelyért nem habozott önmagát is feláldozni akár, hogy megvédje a kiüresedéstől. És nem titkolta, hogy szerette a pénzt, mert abban a függetlenségének zálogát látta. Kíméletlen zsarnok volt és érzékeny nő egyszerre. A darab a nagy Jászai sebezhető, elrejtett arcát villantja fel. A pátosz mögött megbúvó fanyar iróniát, élete groteszk esendőségét. A nap huszonnégy órájában játszó színésznőt, aki sosem lankad és minden részletre ügyelt. Ízig-vérig modern volt, mint akkoriban oly kevesen. A legtöbbet tudta, ami sokszor fájdalmas: pontosan ismerte önmagát. És bár színész volt, sosem játszott, egyszerűen őszinte volt.
Interjú Ráckevei Annával a produkcióról
– Jászai Mari itt most egy ürügy, hogy elmondhassunk magunkról, a világról, a szakmánkról lényeges dolgokat – mondja Ráckevei Anna, a Csokonai Színház Jászai című ősbemutatójának a címszereplője. Rideg Zsófiával, az előadás dramaturgjával többek között a színészlegenda alakjáról, az egykor és a ma párhuzamairól, azonosságokról és különbségekről, egy színésznőben rejlő atomerőműről beszélgettek a próbafolyamat során. A Jászai ősbemutatója: 2012. május 19.
– A képzeletbeli operett kolozsvári vendégszerepléséről utaztunk hazafele, és egyszer csak arról kezdtünk el beszélgetni, milyen jó volna Jászai Mari életéből létrehozni egy előadást.
Ráckevei Anna: Ahogy a téma-ötlet felbukkant bennem, rögtön Borbély Szilárdra gondoltam, hogy őt kellene felkérni a megírására, mivel nagyon meghatározó élményt jelentett számomra a Halotti pompa kötetéből kiinduló alkotói folyamat. Kiderült, hogy Szilárd már korábban foglalkozott a témával. Az általa írt színdarabból végül dialógusokat vettünk át a mostani előadásunkhoz, amely végül egyre inkább rólunk kezdett el szólni, akik a próbafolyamatban részt vettünk.
– Vajon azért izgatott Jászai, mint téma, mert hasonló problémákkal szembesültél hivatásod gyakorlása közben? Van annak jelentősége, hogy amikor Jászai a naplóját írni kezdi, nagyjából épp annyi idős volt, mint most Te?
Ráckevei Anna: Ez is közre játszik. Az, amilyen érettséggel ő a naplójában ír a pályájáról, az életútjáról – egyfajta összegzés szándékával. Igen, Jászai Mari itt most egy ürügy, hogy elmondhassunk magunkról, a világról, a szakmánkról lényeges dolgokat. Nagyon régen olvastam a naplóját, talán még főiskolás koromban, és emlékszem, milyen izgalmas volt, mennyire modernül gondolkodik a színházról, az emberről. Ez az állandó önmagára figyelése, ez engem teljesen lenyűgözött, erős nyomot hagyott bennem.
– Más olvasni egy naplót és más előadni azt a színpadon.
Ráckevei Anna: Kicsit olyan, mintha most tényleg a lelkébe próbálnék belebújni, és ez igen fura állapot. Lévén, hogy „színészből vagyok" én is, természetes, hogy nagyon sok közös pont van, nemcsak szakmai, hanem lelkialkat szempontjából is. Közös bennünk az, ahogyan egy színész általában véve össze van gyúrva. Ami pedig az ő személyes sorsát illeti, az megrendítő. Hogy valóban milyen mélyről, gödrökből és zsákutcákból kellett kijönnie, és hova tudta végül felküzdeni magát szakmai tudásban, emberi minőségben. És hogy az utolsó pillanatig nem hagyta abba a tanulást, próbálta folyamatosan frissen tartani a szellemét, a fizikumát. Az is lenyűgöző, mennyire elkötelezett volt a hazája iránt.
– Fontos, hogy a napló lényegében a nyilvánosságnak íródott?
Ráckevei Anna: Igen, színészi szempontból ennek van jelentősége. Rendkívül izgalmas az a színészi, az a lelki munka, hogy kutassuk, valójában mi van a sorok mögött, hol őszinte, hol játszik szerepet. És vajon meddig mehetünk el ebben a kutakodásban, meddig engedhetjük meg magunknak? Ez érdekfeszítő.
– Lehetőséget ad Neked ez a szerep, hogy kitágítsd a határaidat, vagy nem?
Ráckevei Anna: Minden ilyen nagy feladat összegzésre jó. Arra, hogy az ember számba vegye, mi az, amit már tud. De hiába akarom tudatosan tágítani a határaimat, inkább észrevétlenül tágul a horizont, bővül a szakmai eszköztár.
– De ha jól érzékelem, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is szembesülésre ad lehetőséget ez az anyag. Jászai, például, naplója tanúsága szerint folyamatosan szenved a humor hiányától. Neked viszont, úgy érzem – már csak Molnár Ferenc Olympiájára visszagondolva is –, nagy humorod van. És érdekes módon ez a komikai véna fontos ahhoz, hogy ezt a nagy tragikát megjelenítsd számunkra. A humorod érhető tetten abban, ahogy el tudod tartani magadtól különböző pillanatokban a figurát...
Ráckevei Anna: Végül Jászairól kiderült, hogy igenis van neki humora. Ha valaki képes magára kívülről nézni, ha képes olyan szarkasztikus megjegyzéseket magára tenni, mint ő, akkor ott biztos, hogy van humorérzék. Végül ez ki is jött, mert tudjuk, hogy munkásságának utolsó időszakában játszott vígjátékot, és nem is sikertelenül. A naplóját olvasva láthatjuk, hogy megvolt a humor már ellensúlyként korábban is, csak az a kérdés, mennyire volt elfedve, mennyire tudta használni, vagy mennyire félt tőle – el is hangzik a darabban, hogy „tragikus színészen nem jó, ha nevetnek".
– Említetted, hogy ez szakmailag is egyfajta összegzés Neked. Az, hogy most egy születőben lévő színpadi szöveggel dolgozol, az nem újdonság számodra...
Ráckevei Anna: Mióta Debrecenben vagyok, azóta nem. Ahhoz voltam szokva – mert ez a magyar színházi gyakorlat –, hogy a színész legkésőbb az olvasópróbára megkapja a szövegét, amit be kell vágnia... A Csokonai Színházban számos előadás csak a próbák során áll össze – akár a szöveget tekintve is. Ez inspiratív munka, ugyanakkor egy nagy ugrás a sötétbe, mert sokszor nem lehet legalább a szövegbe belekapaszkodni. A Vidnyánszky Attila által rendezett Halotti pompa Borbély Szilárd verseiből állt össze, a Mesés férfiak szárnyakkal című előadás is úgy épült fel, hogy a próbák során létrejövő helyzetekből következett, hogy a rendelkezésre álló szövegekből mi az, ami elhangzik majd... A szöveg a Jászai esetében is folyamatosan alakult...
– De jelen esetben plusz nehézség, hogy rengeteg monológod van. Egy hosszú monologikus létezésből születnek a különböző helyzetek, köréd szerveződik a színpadi történés...
Ráckevei Anna: Erre most nem is akarok gondolni...
– Ebben azért talán segít Téged az, hogy egy számodra ismerős világban mozog Jászai, ugyanazt a hivatást űzitek, és emberileg is van bennetek közös, még ha nem is feltétlenül vagytok hasonló karakterek... Én úgy látom, nem esik nehezedre belehelyezkedni az ő érzelmi és gondolati világába, megtalálni ennek a gondolatmenetnek a folyamatát, mintha a gondolat ott születne a színpadon az adott pillanatban, mintha előttünk íródna a naplója. Te ezt belülről hogyan érzékeled?
Ráckevei Anna: Sokkal nagyobb dimenzióban élte meg ő – így érzem – a saját hiúságát és szakmai önzését, mint én. Nehéz nekem egyáltalán elképzelni, és azután valamit megérinteni belőle, milyen erős volt benne ez a – ahogy ő fogalmaz – „dicsvágy", ez a motor, ami őt hajtotta, és ami nem egyértelműen elítélendő... Furcsa kevercset alkothatott benne a nagyon erős elhivatottság érzés, a nagyon erős nemzettudat, a nagyon erős érvényesülési vágy és a szakmai maximalizmus. Valóságos atomerőmű volt ez benne, és ehhez nekem fel kell nőnöm, azt érzem.
– Ez jöhet az ő hányattatott sorsából. Nagy ellenlöket kellett neki, hogy felkapaszkodjon...
Ráckevei Anna: Nem tudom, hogy rakódik össze ez egy emberben. Nyilván ott a tehetség, mint alap, és azután ehhez ő választott, megtalált magának idolokat, szellemi vezetőket. Az sem véletlen, hogy kiket talált meg: Széchenyit, Petőfit, Shakespeare-t. Állandó párbeszédben volt velük, mintha kortársak lettek volna.
– Hol van ebben Ráckevei Anna? Hiszen Jászaival együtt hántod le magadról a különböző rétegeket. Van már rólad is egy kialakult kép az emberekben, ahogy Jászai Mariról is, és itt most egyszerre formálod mindkettőt. Anélkül, hogy deheroizálnád Jászait (és Ráckeveit), megmutatod e hivatással járó nehézségeket, emberi esendőségeket is. A költészet és a próza szép egyensúlya által emberközelivé hozod Jászai Marit a maga olykor vaskos indulataival, kiszolgáltatott női sorsával.
Ráckevei Anna: Ha valaki egy kicsit is foglalkozott az ő életével, az ezzel mind tisztában van. De ha valakinek csak egy sablon él az agyában – „Jászai Mari tér" vagy „Jászai, a Nemzet színésznője" –, akkor annak biztos sok meglepetésben lesz része, ami meghökkentő is lehet. De mindez hozzátesz Jászai Marihoz, és nem elvesz belőle. Emberközelivé, háromdimenzióssá teszi azt a kétdimenziós képet, ami az emberekben általában él róla.
Részlet a darabból:
JÁSZAI: "Én láttam kemény férfiakat sírni Könyörögni a halálért Szűkölni az életért Königrätznél még csak tizenhat éves voltam Átkozódni rettegéssel a szemükben
Legnagyobb színi iskolám az volt A legtöbbet ott tanultam Ahol egy leendő színész megfigyelhette A fájdalom és a szenvedés végleteit A halált A szétroncsolt testet A szétszóródott végtagokat A kifordult zsigereket
1866. június 3-án Königrätznél indították be először A tábornokok a vágóhidat A hullaevő porosz császár Amit gépesített háborúnak neveznek Disznóbelező inkább Húsfeldolgozó Húsdaráló Halálgyár Az emberek is gépek A gépek alkatrészei A háború az egy gyár
Tizenhat éves voltam Tizenhat éves markotányos nő Gyerek voltam, akitől elvették a gyerekkorát
Apám elzavart A mostohám nem tartóztatott Pestről szolgálóként egy cseh bűvészházaspárhoz kerültem Mutatványosok voltak Inkább csalók
A küszöbön aludtam Éheztettek Én voltam a lábatlan nő A lábaimat felkötötték a törzsemre A ruha elrejtette Teljesen elzsibbadt
Nem volt szabad sírni Mosolyogni kellett Hallgatni „Tessék Tessék A Láb Nélküli Asszony Nem csalás Nem ámítás A szemérem mintaképe Sosem teszi szét a lábát Tessék Tessék Csak hat krajcár” Aztán kidobtak
Akkor már csehföldön voltunk Prága alatt északon Épp háborúskodás volt a porosz-osztrák határon Így lettem markotányosnő Egy magyar markotányos asszony vett magához Az osztrák hadsereg kiszolgálója volt Ő szedett fel Ott voltam Königrätznél én is Aknaesőben szaladgáltam Június harmadika volt Hogy megitathassam a férfiakat Akiknek nem volt kezük Nem volt lábuk Csak törzsük volt Csak felsőtestük Osztrákok szerbek olaszok magyarok horvátok csehek ruszinok románok A monarchia katonái Ekkor mind az anyanyelvén kiabált Felét se értettem
Egy Hamlet egy III. Richárd dajkamese ehhez képest De valahogy túléltem június harmadikát
Azóta is a három a szerencseszámom A hármas szám szerencsét hoz nekem
Amikor vége lett, nem tudtam beszélni Csak néztem magam elé
Leszereltek Obsitos markotányosnő lettem Megdicsértek a hősiességemért Kaptam Bécsben háromszáz koronát De nem tudtam beszélni
Vettem szép ruhát Amikor a tükörben néztem magam Még sosem volt új ruhám Még sosem volt szép ruhám Akkor eldöntöttem Színésznő akarok lenni Csak nem tudtam beszélni Csak ültem és néztem magam elé Vagy a tükörben a szép ruhám Mintha nem is én lennék Azt akartam, hogy ne én legyek Ezért lettem színésznő".
JÁSZAI
Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd A nagy Jászai című darabjából
színpadra alkalmazta
Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert
Jászai Ráckevei Anna
Annus, Anya, egyéb szerepek Oláh Zsuzsa
Ditrói, Széchenyi, egyéb szerepek Bakota Árpád
Újságíró, Apa, egyéb szerepek Olt Tamás
Feszty, Balássy, egyéb szerepek Csikos Sándor
Kassai, Direktor, egyéb szerepek Varga József
Petőfi, Őrmester, egyéb szerepek Bakos-Kiss Gábor
Közreműködnek:
Berecz Réka, Lehel Vilmos, Lövei Katalin, Tulipán Márton
Súgó: Lezó Ádám | Ügyelő: Karl József | Asszisztens: Laczó Zsuzsa
Dramaturg: Rideg Zsófia | Zeneszerző: Vedres Csaba | Jelmeztervező: Kárpáti Enikő
Díszlettervező és rendező:: Galambos Péter
Ősbemutató: 2012. május 4. Horváth Árpád Stúdiószínház
Az előadás 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.