„Agyon vagyunk hallgatva” – Interjú Formanek Csabával

 Don Quijote visszalátogat az Első Pesti Gyárszínházba! 2012. május 15. és 17. között 3 alkalommal is újra sétálószínházazhatnak az érdeklődők. Egy különleges előadás egy különleges helyszínen. Erről mesélt Formanek Csaba, a Radikális Szabadidő Színház művészeti vezetője, a Don Quijote lázálmai című darab rendezője.

A darab premierje tavaly októberben volt, a Bakelitben. Egy különleges előadásról van szó, ugyanis több helyszínen játszódik, a színészek és a nézők együtt járják át a gyártelep különféle helyszíneit. Hogy érezték magukat a színészek?

Valóban nagyon egyedi ez az előadás, nem csupán amiatt, mert vándorolunk az egyes helyszínek között, hanem azért is, mert közben egy sokágú történet és egy metafizikai kirakósjáték is kibomlik. Mindez a krimi és a vígjáték műfaji elemeit használva, tulajdonképpen nagyon szórakoztató módon. Közben folyamatosan csepegtetjük az abszurdot, olykor pedig a rémálmok világába lépünk. 20 szereplőnk van, mind kidolgozott karakter, bonyolult viszonyokkal, melyek az előadás közben meglepetésszerűen tárulnak fel a néző előtt. A színészek azt hiszem éppen ezt élvezik a legjobban: közös játék ez a térrel, a dramaturgiával, a nézői elvárásokkal, és a figurák révén önmagunk személyiségeivel. 

Hogyan reagált a premierre a közönség és hogy fogadta a darabot a szakma?

Az előadások - és a próbák is - olyanok, mintha egy élő filmforgatáson vennénk részt, csak éppenséggel itt a néző maga a kamera. És nincsenek hosszú technikai átállások. Szerintem a nézők élvezik ezt a pozíciót, hiszen rajtuk is múlik, milyen távolságot vesznek fel a darabban szemben. Van aki mozgékonyabb, és keresi a legjobb perspektívát, és van, aki inkább a háttérbe húzódik. Mindkét alapállás lehetséges, és autentikus. Kényelmes pozíció azonban nincs, folyamatosan reagálni kell az eseményekre. A tér nem kiismerhető úgy, mint egy rendes színházi környezetben. Emiatt aztán a szereplők státusza is megváltozik. Sosem lehet tudni azt, hogy aki éppen szembe jön velünk a gyártelepen, ő vajon színész, vagy pedig civil.

Ez okozott is némi galibát a próbákon: az egyik gengszteres jelenetnél majdnem ránk hívták a rendőrséget, alig akarták elhinni, hogy színészek vagyunk. Szóval nagyon érzékeny billegés van a valóság és a képzelet, a komolyság és a játék között. Azt gondolom, hogy akit ez a csikicsuki érdekelt, és felvillanyozta, az nagyon élvezte az előadást. Egyébként jó visszajelzéseket kaptunk, de engem nem is annyira a nézői vélemény érdekel magában, mint inkább az, hogy mennyire aktiválható az emberben ez a világokon való átlépkedés. Azaz ez az előadás elsősorban nem tetszést szeretne kiváltani, hanem aktív testi és szellemi figyelmet és felszabadulást.

Ami a szakmai figyelmet illeti, agyon vagyunk hallgatva. Az alternatív színházi szférában is megvannak a sztáregyüttesek és előadások, kritikusokat a legritkább esetben látunk a magunk dolgain, így a Malomudvarban is. Ha az embernek nincs saját pr-osa, labdába sem rúg a sajtóban. Az újságírók lusták, csak létező kapcsolatokban szeretnek leledzeni, a legtöbben nem veszik a fáradtságot, hogy az ismeretlent kutassák. Pedig ez lenne a dolguk, szerintem. Sajnos ugyanez a helyzet a fesztiválválogatókkal, kurátorokkal, stb, tisztelet a kivételnek. Az úgynevezett szakmából valószínűleg sokan még mindig azt hiszik, hogy ez egy diákszínház, mert egyetemi színpados gyökereink vannak, és valóban befogadjuk magunk közé a legtapasztalatlanabb fiatalokat is. Csakhogy közben az együttes magja iskolázott/képzett színészekből áll, különböző korosztályokból. Abban azonban mindannyian hasonlítunk, hogy szerelemből dolgozunk, megismerési vágytól hajtva, és nem megélhetésből vagy a szakmai dicsőségért.

forrás: hvg.hu

Nagyon örülünk a visszatérésnek. Miért döntöttetek úgy, hogy újra előadjátok, és miért pont a Bakelitet választottátok helyszínként?

Az előadás jellege, a külső helyszínes jelenetek miatt késő ősszel és télen nem lehetett műsorra tűzni a produkciót. Meg akartuk várni, hogy biztosan jó idő legyen, ezért döntöttünk a május mellett. A Bakelitet elsősorban azért választottuk, mert közel áll hozzánk a szellemisége. Nem szeretjük az elitista művészetfelfogást, ezzel szemben azt a nyitottságot szeretjük, amit annak idején mi is megéltünk és működtettünk a Tűzraktérben, és amit jellemzőnek tartunk a Bakelitre is. Aztán persze fontos volt az is, hogy legyenek külső helyszínek, parkoló, bódészerűség, különféle tereptárgyak, amelyek díszletében az előadás életre kelhet. A Bakelit ilyen szempontból is bevált. 

Mi ihlette az előadást? Miért pont hogy a Don Quijote történetét dolgoztátok fel? Cervantes művén kívül mi volt még hatással rád, rátok az előadás készítése közben?

A már említett valóság és képzelet játékai izgattak. Hogy hol találjuk meg az identitásunkat. Kívül, avagy belül? És ezek hogyan hatnak egymásra. Illetve az, hogy vannak-e ma Don Quijoté-k, és ha igen, vajon hol lelhetők fel, mit gondol róluk a környezetük. Én Cervantes művét nagyon szomorúnak találom, sőt, kegyetlennek. Az emberi kicsinyesség és nyomor mindenkit beteggé tesz benne. Ami lovagregény-paródiának indul, abból éles társadalomkritika lesz. A mi előadásunkban is kiderül, hogy mindenki monomániás, és görcsösen kapaszkodik valamibe vagy valakibe. Ami pedig ezt a sok kapaszkodást közös nevezőre hozza, átválthatóvá-felcserélhetővé teszi, az a pénz.

A Don Quijote lázálmaiban szinte mindenkinek a pénz ad identitást, de az ettől való függőségben ez az identitás eleve eltorzult. Ilyen formán az előadás leképezi az egész mai, pénzre és hitelre épülő, illékony világunkat, és igyekszik megmutatni, hogyan szorong a lélek ebben a személytelen feszítésben. Mindezt számomra elképzelhetetlen lenne komoly műfajban tárgyalni, lírai vallomásokat tenni, vagy lelkes kiáltványt intézni a világhoz. Ezen csak kacagni lehet, öniróniával, keserűen, de szívből és nagyvonalúan, ahogyan Cervantes mellett például Hamvas Béla teszi a Karneválban (ez volt még a másik ihlető forrásom az előadáshoz). Szóval amolyan torz tükröt tartunk a kornak és magunknak, ahogyan ezt egy rendes komédiának kötelessége is. 

Van az előadásban elrejtett üzenet a közönség számára?

Tele van rejtett és rejtelmes üzenetekkel. Még én magam sem fejtettem meg mindet. Igen, néha a történeteink többet mondanak, mint amennyit megértünk belőlük. Ezért szeretem a színháznak az ismétlődő jellegét, mert mindig újabb esélyt kapok, hogy alaposabban körülnézzek egy világban és magamban. Egyébként az előadás vége, ami egy nagyon látványos - szinte túlvilági - befejezés, megadja a választ minden kérdésre. 

Kinek a figyelmébe ajánlanád az előadást?

 Azoknak, akiket érdekelnek az emberi kapcsolatok. Akik szeretnek sétálni. Akik nem ijednek meg felszállni a 23-as buszra. Akik nem finnyásak 20 másik nézővel a női vécében tömörülni. Akik szeretik a rejtélyeket. Akik szeretnek játszani.   

A Radikális Szabadidő Színház 2002-ben alakult. Hogyan változott a társulat élete ez alatt a 10 év alatt, és mivel készültök a jubileumra? Hogy látod a társulat jövőbeli alakulását? 

Minden megváltozott. Erről majd egyszer írok egy könyvet. Legalább 4 markáns korszakon vagyok túl. Most a Malomudvarban dolgozunk, a Nemzetivel szemben nyitottunk egy saját játszóhelyet. Nagyon szeretem a mostani csapatot és ezt a helyet is. A jubileum kapcsán tartottunk egy - egyébként nyitott – estét, ünneplendő magunkat. Annak örülök, hogy itt sokakkal találkoztam abból a közel 100 színészből, akikkel a 10 év alatt együtt dolgozhattam.

A jövő külsődlegesen teljesen bizonytalan, pályázatoktól függünk mi is, azaz a pénztől. Azon vagyok, hogy az emiatti szorongás nem telepedjen rá a lelkünkre. Kétségtelen, hogy a mostani előadásainkban (a Don Quijote mellett a Mizantrópban és az Oberon világaiban) azért ez nagyon is megjelenik. 2008 és 11 között, a Tűzraktér Hegedű utcai idejében nagyon lelkesek voltunk, azt hittük, hogy miénk a világ, hogy miénk itt a tér. Kiderült, hogy nem a miénk. Sőt, az is, hogy „mi”, egy illékony fogalom. A csalódottság alapélményem lett. De ezt is meg kell tudni fogalmazni, és energiával feltölteni.

A múlt pedig tovább gyűrűzik. Ebben az előadásban is Soltisos és Mozaikos színészekkel dolgozunk együtt, összesen 4 vagy 5 városból jövünk össze, hogy együtt játszhassunk. Amíg ilyen őrültség összejöhet, addig azt hiszem, tűzön-vízen át, érdemes folytatni.

(Forrás: Bakelit)