Kamerika - Kamarás Iván Amerikában jár

Ön is úgy gondolja, hogy egy magyar színész csak pincér lehet Hollywoodban? Kamarás Iván kideríti a választ, hiszen a magyar színész a film fővárosába költözött és élményeit egy blogban osztja meg.

Kamerika:

„Az ember életében van olyan pillanat, amikor minden úgy alakul körülötte, hogy egyszer csak azt mondja: na, most váltok. Most valami más, valami új kell. Ezt éreztem én is” – írja Kamarás Iván újonnan indult blogjában. A színész saját bevallása szerint nem sokat gondolkodott a mehetnéken, inkább ment, színész lévén Hollywoodba. „Mivel mindig is vágytam Amerikába, mindig is kíváncsi voltam arra, milyen lehet ott élni, dolgozni, úgy döntöttem: elmegyek. Mindössze egy-két címmel a zsebemben elindultam, a többit pedig a véletlenre bíztam...” Iván eltökélt szándéka bebizonyítani, hogy nem igaz a rosszindulatú állítás, miszerint egy magyar színész csak pincér lehet a film nagyvárosában.

„Sok mindent írtak már a lapok azokról a kollegáimról és persze rólam is, akik Magyarországon kívül is megméretették magukat. Ezek az anyagok vagy világsztárrá avatnak szinte bárkit –akár két mondatos statiszta szerep után is-, vagy maró gúnnyal azt bizonygatják,hogy magyar színész maximum pincér lehet Hollywood-ban. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább én írom le mindazt ami velem történt és történik, jót, rosszat egyaránt, mert az igazság odaát, vagyis ideát van…” - fogalmaz blogleírásában. Bejegyzései hetente kétszer frissülnek a KAMERIKA blogon: http://kamerika.blog.nlcafe.hu/.

Részlet a blogból:

"(...) Hirtelen kimondják a nevem, elindulok befelé. Bent egy casting director vár, aki levezényli a meghallgatást. Első körben ő élet-halál ura, neki kell megfelelni. A jelenetet persze rögzítik, azt nézi majd meg a rendező és a producer is, akik ilyenkor még személyesen nem vesznek részt a castingon. Megcsinálom a jelenetet.

Ez nagyszerű! Remekül megoldottad ezt a képtelen jelenetet, ki vagy te? – kérdezi a casting director, aki végeláthatatlan mennyiségű, most futó tévésorozat szereplőinek kiválasztásáért felelős. Van munkavízumod? – kérdezi, ami újabb bizakodásra ad okot. Már folyamatban, vágom rá csípőből. Erre felszalad a szemöldöke, jah, a rutin, meg az évek, látott ő már sok színészt, remek elterelő válaszokkal, ha a vízumról kérdezték. Folyamatban? – kérdez vissza. Akkor meg sem tudnád csinálni? – kérdezi, már lényegre törően. Zakatol az agyam, nehogy ezen bukjak el, bár a vízumom még nem áll sehogy. Anélkül pedig valóban nem lehet munkát vállalni, de ezen nem múlhat. Sárkányember akarok lenni! Akkor nem küldött volna ide a management, válaszolom magabiztosan, ami legnagyobb meglepetésemre, őt is megnyugtatja. Még ma jelentkezünk, ígéri emberünk én pedig boldogan mosolyogva jövök ki.

Ezt megcsináltam mosollyal hagyom el a szobát. Egy gyors kitérő a mosdóba, ahol nagyképűen megállapítom, hogy még jól is néztem ki. Hívni fognak, meglesz – szuggerálom magamba.

Délután megcsörren a telefonom, visszahívnak, ami azt jelenti, hogy esélyes vagyok a szerepre. Forog velem a világ, hello, Amerika, megjöttem! Azt azért lehet tudni, hogy itt bizony vannak színészek, akik évek óta nem kapnak visszahívást, így ez elsőre igencsak ígéretesnek tinik. Ugyanezt a jelenet kell vinni, de most már a producerek is jelen lesznek. Kérdik, tudnék-e menni még ma délután, mondom, természetesen.

A Warner Bros épületébe belépve azt érzem, ez azért valami… A meghallgatás a hatodik emeleten van, itt már sokkal kevesebben vagyunk, mint délelőtt. Elhangzik a nevem, bemegyek. Két rendkívül hűvös producer fogad, próbálom őket kicsit feloldani. Kérik a jelenetet. Egyszer eljátszom, semmi reakciót nem látok az arcukon. Se jót, se rosszat. Pedig a jelenet sem hétköznapi: arról kell beszélnem, hogy „kiégetlek belülről, amennyiben nem állsz át az én oldalamra”… De ez sem zökkenti ki őket, én pedig reakció hiányában kicsit belezavarodom a szövegbe, a lényeget összegző, latinul megírt varázsige véletlenül kimarad. Jelenet vége, várom a kritikát. De ők csak biccentenek és megköszönik, hogy eljöttem. Kint néhány délelőtt látott kollegával találkozom, kérdezem, nekik, mondtak-e valamit. Mindenkinek ugyanaz: semmi reakció.

Néhány nap telefonra tapadás és non-stop Harry Potter olvasás (esettanulmány) után végre jön a hívás: nem jutottam tovább, ami csak azért van, mert túl jó a külsőm ahhoz, amit elképzeltek. Tehát hátrány, az előnyösebb külsőm… És ekkor tudatosul bennem, hogy hol rontottam el! Nem kellett volna aludnom és máris tökéletes lett volna a fejem!"