Neoautentikus előadás a Nemzeti Táncszínházban

Különleges neoautentikus előadást állít színpadra ifj. Zsuráfszki Zoltán a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában: a somogyi autentikus néptáncot és a koreográfus egyéni kortárs mozgásvilágát ötvöző Kreatív kríziSom című produkció premierjét hétfőn láthatják az érdeklődők.

Az előadás a gondolatiság, az erős folk-organikus világ, az aktualitás és a színház jegyében született meg - mondta el az MTI-nek ifj. Zsuráfszki Zoltán, a darab rendező-koreográfusa. Mint hozzátette: a táncelőadásban a somogyi kanászok tiszta, egyszerű, kompromisszumot nem ismerő és bátor természetét állítja példaként a mai magyar válságot megélő emberek elé. 
A koreográfus szerint bármilyen nehézségek és kihívások között is éljük a mindennapjainkat, ha a hitünk, a közösségeinek, a munkánk, valamint a mindennapi energiáink megmaradnak és tesszük a dolgunkat, akkor mindent át lehet vészelni. Ez a mi emberi tartásunk alapja - vélekedett az alkotó. 
A koreográfus ars poeticájaként megnevezett neoautentika a somogyi néptánc és az egyéni kortárs mozgásvilág találkozásából, illetve keveredéséből született meg. Az alkotói folyamatban segédkező Szabó Rubinka és Linczenbold Maximilian somogyi archív felvételekről tanulták meg az eredeti táncanyagot, amelyet a művészek a színpadon rekonstruálnak. 

krizisom_webre

A somogyi táncokat jellemző nemes egyszerűségből merítve a koreográfus egyfajta új kortárs táncnyelvet dolgozott ki: a színpadon ennek a két mozgásvilágnak a folyamatos változását követhetik nyomon a nézők. 
Az alkotó számára rendkívül fontos volt, hogy fiatal művészek bevonásával készítse el a darabot. Ennek jegyében kérte fel a zeneszerzésre Csoóri Sándor "Sündit", aki különleges formációt és mai hangzásvilágot hozott létre a produkció számára. A látványtervet és az előadást színesítő filmbejátszásokat Mihályi András készítette. A jelmez-, illetve plakáttervező a fiatal iparművész, Gelesz Hanna volt. 
Mint arra a koreográfus rámutatott: a produkciót színpadra állító Idéző Kamara Táncszínház állandóan változó formáció, amelyben különböző tehetségek kapnak lehetőséget a megmutatkozásra, illetve az alkotói folyamatban való együttműködésre. A hétfőn debütáló előadásban Járay Anikó Csilla, Lendvay Zsóka, Marosi Erika, Szabó Rubinka, Rimár Ilona "Iza", Brachna Bálint, Kökény Róbert, Linczenbold Maximilian, Szabó Dániel és ifj. Zsuráfszki Zoltán lépnek színpadra.

süti beállítások módosítása