Tóték és Vaknyugat a hétvégére a Csíki Játékszínben

Az évad utolsó bérletes előadásaként Örkény István Tóték c. kisregényének színpadi változatát adja elő a Csíki Játékszín május 18-án, pénteken. 19-én és 20-án pedig kamaraelőadásra kerül sor, Martin McDonagh Vaknyugat című darabját játssza a társulat.

Tóték - május 18., péntek 19 óra - Hamlet bérlet
Örkény István születésének századik évforduja alkalmából a Tóték című tragikomédiát mutatja  be a Csíki Játékszín Victor Ioan Frunză színrevitelében.
Az utolsó bérletes előadást Hamlet-bérletes nézőknek játssza a társulat. Az előadásra a színház, mindazokat a nézőket várja, akik bérletükkel elmulasztották megtekinteni a nagyszínpadi előadást A színház minden bérletes előadására jegyek is válthatók.
A darabról:
Örkény az emberi lélek boncmestere. A Tótékban a jellem eltorzulásának kis panoptikumát tárja elénk, és azt elemzi, hogy hogyan és miért hódol be az épeszű ember szolgálatkészen a hatalomra jutott őrülteknek újra meg újra. Tótékhoz megérkezik a fronton szolgáló fiuk felettese, hogy az erdőkkel körülvett mátraszentannai házukban kipihenje a háború szörnyűségeit. A család mindent megtesz, hogy az őrnagy jól érezze magát, azonban ez nem olyan könnyű feladat, mint amennyire elsőre tűnik.
A Tót család itthon maradt tagjait Veress Albert, Márdirosz Ágnes és Dálnoky Csilla játsszák. Az őrnagy szerepében Kozma Attila látható, a postást Vass Csaba alakítja. További szerepekben Fekete Bernadetta és Bilibók Attila teszi teljessé a szereposztást. Az előadás látványtervezője Adriana Grand.
totekTóték (fotó: Adriana Grand)
Vaknyugat - május 19., szombat és május 20., vasárnap 19 óra - Hunyadi László Kamaraterem
A kortárs ír szerző, Martin McDonagh darabját, a Vaknyugatot láthatja a közönség a Csíki Játékszín előadásában. A négyszereplős stúdióelőadás rendezője Parászka Miklós, szereplői Czintos József, Fülöp Zoltán, Veress Albert és Kiskamoni-Szalay Lilla, a Kaposvári Egyetem színészhallgatója.
A darabról:
Együtt élni nehéz. Családban, közösségben óhatatlanul megtörténnek a surlódások és ezek a legkülönbözőbb módon bontakozhatnak tovább.
Mitől és hogyan mérgesedhet el két testvér viszonya az idősödés küszöbén? Nem tudjuk a választ, noha láttunk már ilyet. Mit tegyen a falu papja, aki már őszintén szenved a testvérek torzsalkodása miatt? Nem tudjuk a választ, pedig hallottunk már ilyet. A darab nem annyira Káinról és Ábelről szól, mint inkább Káinról és Káinról, akik mégis úgy döntenek, hogy mindketten Ábelek lesznek. Vajon menni fog nekik?

süti beállítások módosítása