Pénteken ismét jön a Színház.hu Filmklub, melynek keretében Fáy Miklóssal, Mohácsi Jánossal és Ungváry Krisztiánnal találkozhatnak! A Nemzeti Színház Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című előadása és a Néma csönd című film kapcsán beszélgetnek vendégeink. Ne hagyják ki!
A Filmklubról:
A filmklub ötlete azon a felfedezésen alapul, miszerint bizonyos színházi darabok összekapcsolhatók egyes mozifilmekkel, hiszen nagyon hasonló témát járnak körül. Kiválasztottunk néhány “összeillő” alkotást, meghívtuk az általuk felvetett problémák szakértőit, illetve az előadások alkotóit, no meg Fáy Miklós kritikust (és a 2010-es POSZT válogatása óta mondhatni hivatásos színháznézőt) beszélgetni. Ez alkalommal Önöket invitáljuk, látogassanak el rendhagyó filmklubunkra, melynek következő állomásán Fáy Miklóssal, Mohácsi Jánossal ás Ungvári Krisztiánnal találkozhatnak.
Aki eljön, kedvezménnyel megy színházba:
Az, aki egyszerre vált jegyet az előadásra és a filmklubra, mindkettő árából kedvezményt kap. (A Filmklubért 20 százalékkal kevesebbet fizet, a Nemzetiben pedig 40, a Bárkában 10, a Belvárosi Színházban és az Örkény Színházban 25 százalékkal olcsóbban jut jegyhez.)
A Filmklub vetítéseire teljes árú jegyet 1500 Ft-ért, kedvezményes jegyet 1200 Ft-ért lehet váltani.
A részletekről az Odeon-Lloyd moziban és a résztvevő színházakban érdeklődhet.
Fáy Miklós moderátor a találkozóról:
"Megnézem a darabot és a filmet, és kétségbeesetten gondolkodom azon, hogy mi járhatott a szerkesztők eszében, amikor a kettőt egy beszélgetésbe szorították. Általában nem jutok semmire, de annyi baj legyen, épp erre való a beszélgetés! Időnként küzdök azzal, hogy ne szégyelljek kérdezni. De nem baj, ha kiderül, hogy egy szót sem értettem a filmből vagy a darabból. Ez egyébként úgyis kiderül, fölösleges volna leplezni.
Ettől függetlenül jól sikerült az eddigi két alkalom. Először a Tökéletes másolat című filmet nem értettem, a második alkalommal pedig A niebelung lakópark filmváltozatát. De a közönség mindig kedves volt és nem nevetett ki, sőt, segített is. Lehet, hogy most úgy tűnik, mintha szellemeskednék, de egyáltalán nem".
Az Egyszer élünk megkapta a színikritikusoktól a Legjobb rendezés díját 2011-ben:
A Színház.hu interjúja az Egyszer élünk kapcsán Mohácsi Jánossal:
Múlt évben említetted, hogy egy darab születésekor időnként őrjöngő leveleket írsz az Isónak (Mohácsi Istvánnak), és az utolsó próbaidőszakban delirálsz. Sor került ilyesmire az Egyszer élünknél?
Mohácsi János: Persze! A bemutatót kísérteties próbaidőszak előzte meg. Megcsúsztunk a munkával. Egyszerűen nem értem rá segíteni az Isónak, aki a szinopszist novemberre szülte meg. Bár nagyon jó kis kezdemény volt, messze állt egy darabtól. Belekezdtem Kaposváron a Játék a kastélyban rendezésébe, azalatt sem tudtam irogatni, keveset haladtunk. Meglepetésszerűen elérkezett az Egyszer élünk olvasópróbája, ahol az első felvonás felét tudtuk prezentálni. Szerintem a színészek kicsit jobban megijedtek mint én, pedig halálfélelemmel küzdöttem... Akkor kezdtem el melózni Perczel Enikő dramaturg zsarnoksága alatt, aki ütött-vert minket, nagyon jó fej volt! Összekalapáltuk az első felvonást, dolgoztunk a zenés részeken, minden délután egyeztettük a darab sztoriját, így alakult ki egy mesevilág. Rendesen deliráltunk.
Pedig sokszor találtad már magad hasonló helyeztben, hasonló körülmények között...
Mohácsi János: Nem tudnám feltárni az okait annak, hogy miért ér el ez az állapot. Valószínűleg elkerülhetetlen. Ennél a munkánál az Isó megijedt, miközben csinálta. Nem akart magára maradni vele.
Régebben azt mondtad, senkitől sem idéznétek szó szerint egy darabban. Az Egyszer élünkben mégis ez történik.
Mohácsi János: Próbáltuk eltorzítani az idézeteket, de a „remény színháza” kifejezés megmaradt. (Blaskó Balázs, új egri igazgató nemrég közölte: „Jön a remény színháza”.) Maga a fogalom egy olyan esszenciális tévedés, ami megérdemelte, hogy bekerüljön a színpadra. A gondolkodás kizárólagossága érhető tetten benne. Ennél szebbet nem nagyon tudtam volna kifundálni.. (A remény színháza Kulka János szájából hangzik el a darabban. „Kulka János a hatalmi őrület három alaptípusát jeleníti meg. Az első felvonás orosz őrnagya mintha egy szatírjátékból toppant volna ide: pánsípot fújva, Nyizsinszkij módjára táncolva cinikusan és viccelődve vágja le tisztjének fülét, s vagoníroztatja be a színjátszókat. A második felvonás láger-felügyelő tábornoka, a Sztálin halálát követő enyhülésnek megfelelően már átprogramozott módszerekkel és stílusban, kedélyes tigrisként társalog az elítéltekkel. Félelmetes – és áthallásoktól nem mentes –, amikor az igazi Petőfit védve kéri ki magának a János vitézt mint daljátékot. A harmadik felvonásban Kulka egy egész korszakot magába sűrítő alattomos mosolya a hátborzongó” – írta Nánay István kritikus a darab kapcsán.) Elképeszt, ha valaki pontosan tudja, mi a jó színház, ugyanis nekem erről fogalmam sincs. Színházat kell csinálni és pont. Blaskó Balázzsal vagy nem egyezik a színházeszményünk, vagy nem ugyanazt gondoljuk a reményől.
Az Egyszer élünk sokszor az elmúlt időszak színházi botrányaira reflektál. (Ezt jól példázza az a jelenet, amelyben a Gulágon dolgoztatott magyarokkal eljátszatnák parancsnokaik a János vitézt. A magyarok erre hajlanak, hiszen ők még szülőfalujukban betanulták a darabot. Tábornokuk azonban egyre dühödtebb, követeli az "igazi" János vitézt. Erre a magyarok beismerik nem a Petőfi szöveget, hanem az az alapján készült daljátékot ismerik. „Alapján?!” Mi az, hogy alapján?” –merül fel a kérdés.) Mi a közös bennük?
Mohácsi János: Több törekvés irányulna arra, hogy kilúgozza az előadásokból a színház lényegét. A színház az ellentmondó igazságok terepe. Amikor a remény, a szépség, a jó és az üvegcipő a szó mesebeli értelmében kezd el tündökölni, akkor még egy dolog felcsillan: az unalom. Ha egy darabból kirántom a konfliktust, ha a nézőnek nem tudom azt mondani, képzelje bele magát mind Kreonnak, mind Antigoné helyzetébe, akkor nagy bajba jutok. Akkor nem színházon dolgozom, hanem valamiféle politikai programbeszéden. A folytatást itt olvashatja.
MÁJUS 25. KÉNYSZER, ÉRDEK, ÖSZTÖN, ÉLET - Szembenézés a történelmi és a személyes múlttal
- színdarab: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe / Nemzeti Színház
- film: Néma csönd
- vendégek: Mohácsi János, Ungváry Krisztián (történész)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.