Az L1 legújabb, készülőben levő rezidens előadása a The New Romance, melynek munkabemutatója május 22-én lesz, a Bakelit Multi Art Centerben. A munkáról, a bemutatóról és az alkotóiról mesélt Lengyel Kata.
Villáminterjú Lengyel Katával:
Táncos pályádat megelőzően magyar és angol nyelv és irodalom szakon tanultál. Mi okozta a váltást? Hogy lettél táncos?
A tánc és a mozgás mindig is közel állt hozzám. Még gimnázium alatt kezdtem el táncolni, akkor csak hobbi szinten, majd a szegedi egyetemi tanulmányaim vége felé jöttem rá, hogy igazából nem tudománnyal, hanem tánccal szeretnék foglalkozni, mert egyszerűen az tesz boldoggá. Így fogtam magam és feljöttem egy estére Pestre egy kontakt improvizációs jamre ide az L1-be azzal a szándékkal, hogy engem itt fel fognak fedezni. Megtörtént. Az akkoriban még Magyarországon az L1-ben alkotó Hargitay Ákos koreográfus odajött hozzám, hogy én ugyan ki vagyok, mert ő még nem látott errefelé, és mellesleg keres egy táncost a diplomadarabjához, benne vagyok-e? Az akkoriban még kötelező három szigorlatot úgy tettem le, hogy két próba közben leugrottam Szegedre. Nem is tudom, hogy mentem át. Ősszel pedig felvételiztem Linzbe az ottani táncművészeti egyetemre, ahova fel is vettek. Hát, így kezdődött.
A The New Romance táncelőadás alkotói fiatal hölgyek, más-más országból. Hogy ismerkedtetek meg? Hogy született a közös munka ötlete?
2010-ben egy franciaországi rezidencia alkalmával ismerkedtünk meg, ahol mind a 4-en részt vettünk, egymástól függetlenül. Külön-külön ismertük már egymást különféle fesztiválokról és fellépésekről, de ez volt az első eset, hogy mindannyian találkoztunk. Megkedveltük egymást, sok időt töltöttünk együtt és valahogy feljött ez a ponyvaregény téma, ami mindannyiunkat érdekelt. Sokáig kerestük a lehetőségeket, majd 2011 nyarán volt egy nagyobb pályázat, amire megírtuk a koncepciót. Az ugyan nem jött össze, de aztán az írott anyagot az L1 Egyesület művészeti vezetője Ladjánszki Márta elolvasta és felajánlotta a segítségét. Így lehetünk most itt.
Az előadás témája a szerelem. Miért ezt a témát választottátok?
Az előadás témája valójában nem a szerelem, ami nagyon tág téma lenne, hanem a románc. A románcnak nagy irodalma van, amit Mills and Boon regényeknek, itthon Harlequin regényeknek hívnak. Ezek tipikusan nőknek íródott romantikus ponyvaregények. Habár ezek a regények hozzák a legnagyobb bevételt a könyvpiacon, mégsem beszélünk róluk, mondhatni kínos olvasni őket, nem beszélve irodalmi elemzések és bármilyen kritikai diskurzus hiányáról. Ezek a regények egy speciális közönségnek szólnak, értékszemléletük ugyanúgy megtalálható a populáris kultúra más területein is és így hatással van ránk, ha elismerjük, ha nem. Mi szeretnénk felülírni ezt az értékszemléletet, amit ezek a könyvek közvetítenek és egy új románcot megjeleníteni.
Mi ihleti a munkátokat? Mi befolyásolja a munkafolyamatot? Vannak konkrét könyvek, esetleg filmek, melyek hatással voltak rátok?
A munkát a ponyvaregények olvasásával kezdtük, mindenkire jutott legalább egy regény. Ezeket elemeztük szerkezetileg, külön megfigyelve a szituációk és karakterek leírását, a narrációt és a szavak és kifejezések használatát. Emellett majdnem minden este valamilyen romantikus filmet is megnéztünk összehasonlításképpen. És persze nem maradhat ki a saját románc élményeink megosztása sem egymással. Rám még Flaubert Bovárynéja nagy hatással volt, hiszen ott is a főszereplő, Emma, hasonló lányregényeket olvasva képzeli el a szerelmet és így az egész életét, ami persze aztán realitás híján megbukik.
A munkabemutatót egy kéthetes kemény munka előzi meg a Bakelitben. Hogy érzitek magatokat a gyártelep környezetében? Mennyire befolyásolja egy ilyen munka készületeit például a helyszín, ahol a munka készül?
Mindenképpen el vagyunk itt szeparálva a külvilágtól, van olyan nap, hogy ki sem megyünk az épületen kívül, csak a szobák és a stúdió között mozgunk. Az, hogy egy helyen lakunk és alkotunk mindannyian, segít megélni a projektet. A tér, amiben benne vagyunk, a stúdió és az előadótér és az egész gyártelep pedig folyamatosan informálja a munkafolyamatot. Azért fontosnak tartom, hogy a lányok megismerjék a magyar kortárs művészetet, így igyekszünk előadásokra és koncertekre eljutni a városban.
A 2012.május 22-ei előadás egy munkabemutató. Milyen jövő elé néz az előadás?
Terveink szerint mindegyik alkotó országában rövidebb rezidenciákat csinálnánk, amiknek végén be is mutatnánk a munkát. Mivel mindannyian elfoglaltak vagyunk és a támogatások megszervezése is sok idő, így valószínű, hogy a premier 2013-ra tolódik. Szeretném, hogy Magyarországon még folytassuk és be is mutassuk a kész produkciót, amit utána turnéra indítanánk.
Az alkotókról:
Lengyel Katalin (HU) táncművészeti tanulmányait megelőzően a Szegedi Egyetemen tanult magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és összehasonlító irodalomtudomány szakon. Ezt követően három évet az ausztriai Linzben töltött kortárs tánc és pedagógus szakon, majd egy évig az írországi Daghdha Mentoring Programme rezidens művésze volt. 2008-ban és 2011-ben is megkapta a bécsi ImpulsTanz fesztivál danceWEB ösztöndíját. 2008 óta tagja az itt megalakult "Embassy of" elnevezésű művészeti kollektívának. 2010-ben Magyarországon megalapította a RESPECT ART művészeti mozgalmat, amely különböző programjaival a mindennapi kreativitást igyekszik elősegíteni. Ötletadója és szervezője a 2011-ben elindított, fiatal, feltörekvő művészek munkáit bemutató Frissek Minifesztiválnak. 2012-ben az L1 Egyesület rezidens művésze.
Gillie Kleiman (UK) táncos, koreográfus, performance művész, de tanítással és tánckritikával is foglalkozik. Szóló- és csoportos munkái Nagy-Britannián kívül láthatók voltak Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Portugáliában és Szerbiában is. Diplomáját a Surrey Egyetemen szerezte, majd 2008-ban megkapta a danceWEB ösztöndíjat, ahol aktív tagja lett az “Embassy of” elnevezésű nemzetközi művészeti kollektívának. Jelenleg a Roehampton Egyetemen tanul.
Ana V Monteiro (PO) táncos és művészetkutató, színházi és táncművészeti végzettséggel. 2009-ben addigi munkája elismeréseként elnyerte az Inov művészeti díjat, amelynek keretében 9 hónapot töltött a párizsi Betonsalon művészeti és kutatói központban. Jelenleg a berlini SODA Táncművészeti Egyetemen tanul, ahol az elmélet-gyakorlat és a test-nyelv kapcsolatát vizsgálja.
Áine Stapleton (IRL) a különböző művészeti ágakat ötvöző Fitzgerald & Stapleton társulat alapítója és művészeti igazgatója. Munkáik között található többek között egy rádiókoreográfia és egy internetes koreográfia is. Áine egyúttal tagja a négy táncosból álló ’You Can Call Me Frances’ zenekarnak is. Egy nemrég közreadott elemzés Írország 30 legbefolyásosabb művésze között említi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.