Balatoni szezonnyitó operett részletekkel

A pünkösdi hétvégén, péntektől hétfőig tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepet Siófokon, felvonulással, kulturális és gyermek programokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel.

A szezonnyitó rendezvény ízelítőt nyújt a turisták számára a város nyári programkínálatából. A négynapos ünnep péntek délután kezdődik a Kálmán Imre Kulturális Központban Gáti Kornél fotókiállításának megnyitójával és sajtófotó-vetítéssel.

Szombaton a Milleniumi parkban Lakatos Sándor cigányzenekarának játékával kezdődnek a programok, majd 10:30-kor indul a parkból a hagyományos felvonulás. Az ünnepi menet zenekari kísérettel vonul a hajóállomásra, ahol Siófok polgármestere átveszi "A nyár fővárosának" kulcsát, ezzel szimbolikusan megnyitva az idegenforgalmi szezont. Az ünnep részeként a polgármester a város díszpolgáráról elnevezett Kálmán Imre Emlékplakettet ad át az operett műfaj népszerűsítésében és Pro Tourismo díjat a helyi turizmus fellendítésében érdemeket szerzőknek.

Balaton02

A kikötőben felállított színpadon gyermekműsorok, interaktív foglalkozások, koncertek, országos hírű előadók, helyi művészeti csoportok, együttesek és civil szervezetek várják az érdeklődőket. Délután musical melódiákat adnak elő a Budapesti Operettszínház és a Békéscsabai Jókai Színház művészei, majd a Mrs Columbo, a Belmondo és a The FreakEnd koncertezik.

Vasárnap a gyermeknap alkalmából ingyenes programokkal várják a kicsiket, gyermekműsorok, show-műsorok, tánc- és hastáncbemutatók váltják egymást a Rózsakert színpadán. Délután interaktív mesekoncert, majd ír-skót zene és táncház lesz. Este Micheller Myrtill és zenekara játszik, majd Blokk koncert hallható.

Hétfőn szintén egymást váltják a gyermek- és szórakoztatóműsorok, táncbemutatók a kikötő színpadán. A Római Katolikus Plébániatemplomban 17 órakor kezdődik a Siófoki Bányász Női Kar és a Siófoki Gyermek- és Ifjúsági Kórus közös, hagyományos pünkösdi hangversenye.

süti beállítások módosítása