KÖR színházi vetélkedő: döntő az Örkény Színházban

A Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös, KÖR elnevezésű középiskolások számára meghirdetett színházi vetélkedőjének döntőjét szombaton délután tartják az Örkény Színházban.

Immár második alkalommal rendezte meg a három színház a KÖR-t. A vetélkedőre 60 magyarországi és határon túli középiskolából csaknem 100 csapat jelentkezett, akik eddig három fordulóban mérték össze tudásukat - közölte az Örkény Színház az MTI-vel.
Mint írják, a fordulók során a csapatok a három színházzal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak és különböző kreatív feladatokat oldottak meg. A hét legjobb csapat most az Örkény Színház színpadán mérheti össze tudását. A döntőben tárgyi tudásuk mellett ügyességüket és kreativitásukat is megmutathatják a csapatok.

kor

A döntőt szombaton 15 órakor rendezik meg, a házigazda Hámori Gabriella lesz, mellette a három színház művészei is részt vesznek a játékban segítőként. A zsűrit Máté Gábor, Mácsai Pál és Valló Péter alkotja.
Az eseményt a Duna Televízió rögzíti. A döntőt a helyszínen is megtekinthetik az érdeklődők.