Búcsúztak Soprontól a színészek

Véget ért az évad a soproni Petőfi Színházban. A fellépő művészek közül egyedül Koncz Gábort láthatják majd a 2012-13-as évadban a nézők. A teátrum három korábbi, meghatározó színészével - Mikó Istvánnal, Győri Péterrel és Bregyán Péterrel - a Kisalföld beszélgetett a változásról.

Mikó István látogatóba visszajár majd

"Egy biztos, életemnek jelentős részét tette ki a soproni színház" - kezdte Mikó István. "Az 1990-es évek elején, az első önálló társulat megalakulásától számítva tíz éven át igazgató voltam. Majd kis szünet következett, és az elmúlt öt évben ismét felléphettem Sopronban. Fárasztó volt a munka, a sok utazás az igaz, ám a közönség szeretete mindenért kárpótolt. A nézőktől azt kérem, hogy ne forduljanak el a színháztól. A változás már-már örök érvényű, felbukkannak új dolgok, a régiek háttérbe szorulnak. Egyedül a közönség az állandó, akikért ha kell meghalunk a színpadon" - fogalmazott a lapnak a színész.

miko

Mikó István arra is felhívta a figyelmet, hogy a színházban nagyszerű műszaki gárda jött össze, melynek törzstagjai még az ő igazgatósága alatt kezdték a munkát. Mikó arról számolt be, hogy a színészettől nem szakad el, a Turay Ida Társulattal továbbra is fellép. "Az azonban bizonyos, Sopronba most csak látogatóba jövök, és személyi okok miatt helyi színházi előadásban egyelőre nem szándékozok részt venni. A kulturális finanszírozás hibája, hogy a színészek egy munkából, egy társulatból nem tudnak megélni, így kénytelen más feladatokat is elvállalni" - tette hozzá Mikó.

Győri Péter örökös tag lett

"Esetemben nem túlzás azt mondani, hogy Sopronban lettem színész" - fejtegette Győri Péter, aki összesen tizenöt éven át léphetett színpadra a városban. Elmondta, a kisebb alakításokat is ugyanolyan odaadással igyekezte megformálni, mint például a La Mancha főszerepét.

gyori

"Sopronban egy igazi művészközösség jött létre. Az itteni próbák, bemutatók alatt, mivel messze voltunk a családunktól, a lakhelyünktől, kizárólag az előadással tudtunk foglalkozni. A közönség szavazatai alapján kaptam meg az örökös tag kitüntető címet, s úgy alakult, hogy ezt nem tudtam megköszönni a közönségnek. Ezt ezúttal megteszem" - mondta Győri Péter.

Bregyán Péter: "Mindig igyekeztünk jó színházat csinálni"

bregyan

"Kilenc évvel ezelőtt az első előadásom után az utcán megszólítottak. Nagy öröm volt ez számomra" - árulta el Bregyán Péter. Hozzátette, mindig igyekeztek jó színházat csinálni, olyan előadásokat tárni a nézők elé, amelyek elgondolkodtatnak, kizökkentenek. Kiemelte: a színész nem örökre búcsúzik. Amennyiben lehetősége lesz rá, sort kerít arra, hogy az új társulat egy-egy előadását megtekintse. "Hiányozni fog persze a város, az itteni barátaink jelentik a kapcsolatot" - nyilatkozta Bregyán Péter.

forrás: kisalfold.hu

süti beállítások módosítása