Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adta hangját öt éve. Ennek kapcsán kérdezte az Origo a színészt, aki elárulta, nagy boldogság összetörni azt a képet, amit a szerepek kialakítanak az emberről.
“A Szomszédok miatt évekig "a jóságos doktor bácsi a tévéből" kép élt rólam a nézőkben: a közönség szemében én olyan jóembereket játszó színész vagyok. De színpadon rengeteg-rengeteg rosszat játszottam, sőt, legutóbb filmben is kaptam egy hasonló felkérést. A vizsgá-ban, amelyet tavaly mutattak be, egy igen negatív karaktert alakítottam. Sokkal jobban érdekelnek és mindig sokkal izgalmasabb rossz embereket játszani, mint jókat. Színházban pedig nagyon sok hasonló szerepet eljátszottam, és éppen most próbálok egy ilyen House-féle karaktert. Ősszel mutatjuk be Kushner Angyalok Amerikában című darabját, amiben egy szörnyeteg New York-i ügyvédet játszom” – mesélte az Origo-nak Kulka János, aki szerint a Doktor House című sorozat legfontosabb vonzereje az volt, hogy egy szókimondó, nyers, tapintatlan ember van a középpontban.
“A szerepek alakítanak ki egy képet rólad. Ezért lettem én "Kulka János, a zárkózott", "Kulka János, a jól nevelt", "Kulka János, a rendes ember". Ezt a képet olyan nagy boldogság összetörni” – tette hozzá Kulka, akit színházról is faggattak.
“Most mutattuk be a Hazafit nekünk! című darabot a Nemzeti Színházban, amelynek a második felvonása egy melegbárban játszódik. Ez egy XX. század eleji történet, amikor még titkos volt ez az egész kérdés. A darab szereplői arisztokraták, katonatisztek, akik nagyon takargatják a saját melegségüket, és van egy titkos összejövetel, ahol én, mint a házigazda, nőnek öltözve, 15 centis sarkú aranycipellőben, kifestve, műszempillával alakítom a történetet. Természetesen rettegek, mielőtt belépek a színpadra, majd összecsinálom magam, úgy izgulok. Nagyon élvezem, hogy amikor belépek a színpadra, a nézők egyszerűen nem hisznek a szemüknek. Az pedig, hogy eljátszhatom az Esőember főszerepét, nagyon nagy dolog. Alapvetően szelíd ember vagyok, és hogy én különböző szerepekben tombolhatok, sírhatok, ordíthatok, verekedhetek, hogy utálhatok valakit, ez nekem olyan, mint egy folyamatos pszichoanalízis. Nem is tudom, hogy civil emberek hogy tudnak enélkül élni, hogy nem sírnak vagy nem nevetnek naponta. Nekem nagyon nagy adomány a színészet” – magyarázta Kulka János.
A Kamaraszínház bezárásáról is kérdezték, ennek kapcsán elmondta, egyik legjobb barátja, Vári Éva, aki eddig ott játszott. “Nemrég elsétáltunk a bezárt színház előtt, és látni azt, hogy leszedve az összes kép, és ott áll egy halott épület, az tényleg tragikus. Igazából én is akkor értettem meg, hogy ez mit is jelent. Az a baj, hogyha bezárnak egy színházat, az valószínűleg többet ki se nyit, ez ugyanis nem egy színházbarát kor. De ez is részben nyilván a mi hibánk. A színházakban van egy elkésett rendszerváltás, ugyanúgy, ahogy például az egészségügyben, ahol a mai napig nem sikerült rendet teremteni. Lehet, hogy egy egyszerű fölszámoló ránéz a számokra, és azt mondja, "te jó isten, hát mi történik itt?!", majd hoz egy döntést. A színész pedig nem tehet arról, hogy ki hogy számlázott vagy milyen suskusok voltak a háttérben. Ő van az ostor legvégén” – fejtette ki Kulka János.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.