Áll a bál a Kamrában - Először rendez Fullajtár Andrea

Első rendezésére készül Fullajtár Andrea. A kortárs szövegekből és dalokból összeállított est bemutatója május 30-án lesz a Kamrában. A Színház.hu kamerája benézett az egyik próbára, két héttel a bemutató előtt.

„Minden színésznő álma, hogy olyan monológot, novellát, verset mondhasson, olyan dalt énekelhessen, ami a személyiségéhez közel áll, de erre a legritkábban nyílik alkalom” – mondta Fullajtár Andrea, akiben körülbelül egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy megrendez egy ilyen estet öt színésznőnek.

allabal_res

Mostanra össze is állt az előadás, melynek keretében kortárs szövegek hangzanak el a színpadon Balla Zsófia, Esterházy Péter, Karafiáth Orsolya, Márai Sándor, Mecseki Rita Eszter, Petőcz András, Mesterházi Mónika, Mosonyi Alíz, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Závada Pál tollából, néhány klasszikus és mai slágerrel fűszerezve. Az előadás címéül szolgáló verset Máthé Zsolt írta.

A videót Rick Zsófi készítette / Színház.hu

Az Áll a bál című produkció május 30-tól látható a Kamra műsorán Bodnár Erikával, Borbély Alexandrával, Fullajtár Andreával, Pálmai Annával és Pálos Hannával. A Színház.hu videójában az első öltözéses összpróbába pillanthatnak be, ahol természetesen a rendezőt is elcsíptük.

allabal

ÁLL A BÁL

írta: Máthé Zsolt

nő. * Öt színésznő. * Bodnár Erika, Fullajtár Andrea, Pálmai Anna, Borbély Alexandra, Pálos Hanna. * Hét dal a pop, a rock és a slágerek világából, vers, próza - zene és irodalom. * Ahogyan ők szeretik

Anya, ha meghalsz, végleg felnövök? Én is kérdem, és tőlem is kérdi.

Sehogy se megy, amihez hogy jövök. Amit teremtett, Isten se érti. 

Áll ma a bál - apró és gyors körök.Mind adna inkább, mert gyáva kérni.

A pasik csak utazó ügynökök - egyik se hagy hűlt helyéhez érni.

Legyen férfi, fogja meg a seggem! Bátran dughatsz délután is engem.

Fiam homlokán áthúz egy felhő. Hogy érem utol, ha holnap felnő?

A vonat száll. Áll a táj. Látomás. Tolatás. Hazám, Hazám-állomás!

Érzéseik, gondolataik közvetítéséhez a következő szerzők segítségét veszik igénybe: Balla Zsófia, Esterházy Péter, Karafiáth Orsolya, Márai Sándor, Mecseki Rita Eszter (Petőcz András), Mesterházi Mónika, Mosonyi Alíz, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Závada Pál

A Katona József Színház és a Kultkikötő közös produkciója

süti beállítások módosítása