Színészek tartottak gyereknapot Veszprémben

Szűcsi bohóc, Ada királynő, Mátyás király és az igazmondó juhász is felbukkant a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapján szombaton. A színes programkavalkád hatalmas sikerrel ért véget, kicsik és nagyok remekül szórakoztak a teátrum előtti téren.

Oberfrank Pál igazgató köszöntőjével kezdődött a hagyományos gyermeknap a színházkertben. A Csetényi Meseszínház Mátyás király és az igazmondó juhász című előadására teljesen megtelt a színpad előtti tér. A Kőris zenekar muzsikájára vidáman ropták a táncot fiatalok és idősek egyaránt. Nagy sikere volt a színházi műhelyek dolgozói vezette aszfaltrajzolásnak, kézműves foglalkozásnak, arcfestésnek, jelmezes fényképezkedésnek. A Várfok Alapítvány mini játszóházába is sokan betértek, csakúgy, mint a Mesekuckóba, ahol népszerű gyermekfilmeket, rajzfilmeket lehetett megnézni. Természetesen idén is eljöttek a rendőrség és a tűzoltóság munkatársai, hogy bemutatójukkal színesítsék a színházi gyermeknapot.

gyereknap

Szűcs László, a társulat színésze, Szűcsi bohócnak öltözve invitálta a közönséget a különböző programokra, Halas Adelaidával, a népszerű veszprémi színésznővel Ada királynőként találkozhattak az érdeklődők a Mesekvíznél. Perjési Hilda színművésznő játékos verstanulásra invitálta a gyerekeket, Máté P. Gábor A szerenád című mesejáték írója társasjátékkal várta a kicsiket, majd a darab szereplőivel - Keresztes Gáborral, Dobra Máriával, Szili Péterrel, Tóth Loonal, Szűcs Krisztinával, Dominek Annával, Baranyi Péterrel és Módri Györgyivel - együtt énekelt is a családoknak. Módri Györgyi mindemellett a Csetényi Hagyományőrző Ijászegyesület tagjaival közösen tanította a sportág fortélyaira a vállalkozó kedvű gyerekeket, felnőtteket.

gyereknap2

A gyermeknapot A szerenád című előadáshoz kiírt rajz és verspályázat eredményhirdetése zárta, melyet Kéri Kitty színművésznő konferált.

A rajzpályázaton a Haribo ajándékaként díjat kapott az óvodások közül: Kőhegyi Péter, Nagy Luca és Varga Rozanna. Az iskolásoknál első lett Veenstra Csenge, második Lükő Eszter, harmadik pedig Kocsis Dorottya és Serfőző Borbála. Különdíjban részesült: Bernát Eszter, Burza Éden, Németh Vanda, Palatinusz Rebeka és Szabó Bendegúz. A verspályázat nyertese Farkas Réka, különdíjasa pedig Makarész Dóra. A Mesekvíz győztesei - sorsolás után - Lőrincz Csaba és Keller Márton.

gyereknap3

Oberfrank Pál igazgató sikeresnek ítélte a gyermeknapot, mint mondta, örül annak, hogy egyre többeket vonz Veszprémben ez a rendezvény, így a gyerekek a szüleikkel együtt közelebb tudnak kerülni a színházhoz és ez segíthet abban, hogy a jövőben nézőként is visszatérjenek majd az előadásokra.

(A Veszprémi Petőfi Színház Facebook oldalán rövidesen még több képet találhatnak az eseményről)

Forrás: Veszprémi Színház

süti beállítások módosítása