Szülei komoly szerepet játszottak az 1945 utáni magyar balett- és táncművészet intézményi létrehozásában. Maga is a balettintézetben végzett, de prózai színészként lett ismert. 1965-ben, huszonegy évesen mégis Angliában kezdett új életet. Piruettek és ábrándok című önéletrajzi könyve a Táncművészeti Főiskola támogatásával a napokban jelent meg. Nádasi Myrtillel beszélgetett Sztankay Ádám a 168 órában. Szemléztük.
Nádasi Myrtill könyvének angol változata hat évvel előzte meg a hazait. Ennek kapcsán elmondta, művészeti tematikájú boltokban árulták és háromszor is elfogyott, mert a célközönség kíváncsi rá: milyen volt a művészvilág élete a vasfüggöny mögött.
Könyvéről szólva elmondta: “A saját lánykori esendőségeim jellegzetes epizódjait is - irigységeket, önhittséget vagy éppen megmosolyogtató naivitást - lejegyeztem. Latinovitsnak, Várkonyinak - és a többi felidézett egykori kollégának - lerombolhatatlan az életműve, nincs is miért kikezdeni. De szakmai szempontból is érdekes lehet civil habitusuk és művészi karakterük kölcsönhatása. Latinovits Zoltán például erősen fizikai színész volt, akkor, amikor a mozgáskultúrát még nem tekintették a színészi tudás szerves részének. Színpadi mozgásában is mindig volt valami veszélyes, néha zabolátlanul kontrollálatlan. Versmondását ugyanakkor letisztultság jellemezte, sosem deklamált, ami viszont ezért számított akkoriban forradalminak. Várkonyi pedig valóban vén kujonként viselkedett olykor, de képes volt atyai melegségre is. Rendkívül sokszínű egyéniség, baloldali elkötelezettségű, ugyanakkor igazi kozmopolita, több nyelvet beszélő európai. Színészként, színházi és filmrendezőként is emlékezetes alkotó. Reneszánsz embernek mondják az ilyet, szerintem inkább a barokk címke illik rá: a barocco eredeti jelentése szabálytalan, girbegurba igazgyöngy. Megrémített, amikor a rivalda takarásában méricskélte - itt-ott megtapintva -, hogy balerina alkatú színésznője nem szedett-e fel pár kilót. De máskor két okos mondattal helyre tett, amikor összetörtem, mert nem én kaptam meg egy áhított filmszerepet” – fogalmazott Nádasi Myrtill a 168 órának, aki főszerepeket hátrahagyva, huszonegy évesen disszidált Angliába és az ott élő, Sásdy Péter rendező megkérte a kezét.
“Ha a házasságot nézem: majd ötven éve működik. Másrészt akkori angoltudásommal merész álom volt azt képzelni: ott folytatom majd az angliai színi világban, ahol itt abbahagytam. Kemény munkába került, hogy az akcentusom legalább a skandinávok szintjére érjen. De idővel így is kaptam szerepeket: vidéki színházaknál, televízióban, még a West Enden is. Később szóba jött: még több befektetéssel akár tökéletességig fejleszthetném angol kiejtésemet. Ám a nyelvészprofesszor, aki segített volna ebben, azt mondta: ehhez belül is "angollá" kéne válnom. Ezt viszont már nem akartam, mert elvesztettem volna az identitásomat” – fejtette ki Nádasi Myrtill.
Állítása szerint azok a kollégák, akikkel a szakmából kapcsolatban van, azt mondják: rangját vesztette a színházi szakma. “Azt is rebesgetik, hogy a társadalmat, így a színházi szakmát is megosztják az ideológiák. Furcsa. Az angol parlament különböző nézetű képviselői a legvadabb szópárbajok után is együtt mennek a pubba, hogy a feszültséget levezetve, emberi hangon elbeszélgessenek. Azt végképp nem értem: miért kell egy színésznek ideologizálnia? A színésznek játszania kell” – összegzett Nádasi Myrtill.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.