Párizsban járt Karinthy Márton

A Párizsi Magyar Intézet vendégeként Karinthy Márton francia fővárosban járt. A látogatás apropója az volt, hogy a budai színház igazgatója, rendezője, író és leszármazott Karinthy Frigyes születésének 135. és Karinthy Ferenc halálának 20. évfordulója alkalmából előadást tartott a Karinthyak három nemzedékéről.

Az intézet színháztermét zsúfolásig megtöltő eredeti francia és magyar származású francia hallgatóság egy olyan beszélgetés részese lehetett, amely amellett, hogy feltárta a múltat, jövőbe mutató gondolatokat is feszegetett. Ablonczy Balázs a Magyar Intézet igazgatója, kulturális tanácsos köszöntője és az ismert magyar származású pszichoterapeuta, Paul Wiener bevezetője után a Párizsban élő Pierre Karinthi, aki Karinthy Frigyes unokaöccse, mutatta be a hallgatóságnak új francia nyelvű Karinthy Frigyes honlapot.

karinthy_marton

Karinthy Márton (forrás: images.google.com)

Az üdvözlések és az új honlap bemutatkozása után következett, Karinthy Márton élvezetes előadásban foglalta össze a Karinthyak három nemzedékének XX. századból a XXI. Századba ívelő történetét. Akinek már volt szerencséje ezt tőle hallani, az tudja, hogy valóban mennyi szeretettel, iróniával és sajátos humorral képes felidézni a nagy ősöket, az akkoriban még kis Márton és hogyan képes saját magát is elhelyezni a Karinthyak szövevényes családfájában, szakmai értékrendjében.

karinthy_frigyesKarinthy Frigyes (forrás: images.google.com)

Az előadás közben az eredeti Karinthy Frigyes-Ferenc-Márton idézeteket az a Mátyás Simon olvasta fel franciául, aki nem kisebb magyar író-óriás, mint Móricz Zsigmond dédunokája. Az esemény,amely magyar irodalom és magyar kultúra francia kapcsolatait és ennek erősítését, megismertetését tűzte zászlajára, valóban nagy érdeklődés mellett zajlott. A magyar irodalom kedvelői és a magyar vendégek között zajló hosszú beszélgetéssel zárt a Karinthy-emlékest Párizsban.

forrás: fovarosi-hirhatar.hu

süti beállítások módosítása