Évadzáró Miskolcon - Állva tapsoltak Halasi Imrének

Évadot zárt a Miskolci Nemzeti Színház csütörtökön; az ülésen elköszönt a társulattól Halasi Imre, akit Kiss Csaba vált a direktori székben.

Halasi Imre a Hamletből vett idézettel kezdte beszédét: „Ha most történik: nem ezután. Ha nem ezután, úgy most történik; s ha most meg nem történik, eljő máskor? készen kell rá lenni…” Hozzáfűzte: „Én készen állok.”

Úgy fogalmazott: tavaly szeptemberben, amikor a nyitó társulati ülést tartották, "kétségbeesetten az akkor ért pénzügyi zárolás miatt, nem gondoltam volna, hogy kisebb-nagyobb döccenőkkel, de elérkezünk az évad végéhez". "Ráadásul egy olyan évadéhoz, amelyet nyugodt lelkiismerettel említhetek az egyik legsikeresebb színházi évadunknak" - tette hozzá.
Véleménye szerint valószínűleg mindenki megérezte már a nyitó társulati ülésen a kialakult helyzetben rejlő veszélyt, valamint azt a tétet, amely mindannyiukban még magasabbra emelte az eddig is meglévő belső igényességet.  "Tudtuk, mert készültünk rá, hogy technikai és gazdasági értelemben lebutított évad előtt állunk, de most utólag látom, hogy mindannyian azt akartátok, azt akartuk, hogy ezt rajtunk kívül senki ne vegye észre, legalábbis a színpadon zajló munkában ne legyen érezhető" - mondta Halasi Imre.

Utalt arra, hogy a pénzszűke miatt csökkentett bemutatószámú évadban is sikerült 356 előadást tartaniuk csaknem 110 ezer néző előtt. Ünnepelték a Prah ötvenedik előadását, az Anconai szerelmeseket századszor láthatták a nézők, A dzsungel könyve a százötvenedik, a Portugál pedig a százhetvenötödik előadását érhette meg.
Kitért arra, hogy a következő évad már nem az ő irányításával kezdődik, elköszön a színháztól, június 1-jén pedig a teátrum már nem mint önálló költségvetésű intézmény, hanem mint nonprofit szerezet működik. Közölte: a következő évadban már nem lesz tagja a teátrumnak Bodor László, Simon Ildikó énekkari tag, Áron László, Baj László, Bakai László, Chajnóczki Balázs, Csizmadia Mónika, Hunyadkürti István, Kis Domonkos Márk, Korcsmáros György, Korognai Károly, Molnár Erik, Müller Júlia, O. Szabó Soma, Pataki Szilvia, Pap Lívia, Szirtes Gábor, Vida Péter színművész, valamint Krámer György, a tánctagozat vezetője és Váradi Katalin zeneigazgató.

“Ez az évad rólatok, rólunk szólt. A művészet azért van, hogy elviseljük a valóságot. A közönség pedig nem érzett a helyzetünkből semmit, s ezért minden társulati tag sokat dolgozott” – fogalmazott Halasi Imre, aki köszönetet mondott Krámer Györgynek és Váradi Katalinnak, akik az első hívásra Miskolcra érkeztek, s létrehozták a tánctagozatot, s egy színvonalas opera együttest és zenekart. Krámer György, aki 9 évvel ezelőtt szegődött a Miskolci Nemzeti Színházhoz, kiemelte, a lendület lassul, az ambíció azonban töretlen. “Épp olyan ambícióval érkeztem Miskolcra, amilyennel egykor Diósgyőrből Budapestre mentem. Eltelt az idő, leszolgáltuk. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem a színház életének, hogy kivehettem a részem a munkából” – mondta a tánctagozat távozó vezetője.

Az évadzárón elismeréseket is kaptak a művészek. Az igazgató ennek kapcsán kifejtette: nem minden évben adnak örökös tag címet, az elmúlt kilenc évben kétszer történt meg. Idén a teljes igazgatóság egyhangú szavazata alapján örökös tag lett Molnár Anna művésznő, és Somló István színművész. Molnár Anna kiemelte, sosem gondolta, hogy neki ez az elismerés jár, hogy kiérdemli. "1968 óta vagyok, kisebb megszakításokkal, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. Az örökös díj semmihez sem hasonlítható, ez egy helyhez, városhoz köt. Miskolci születésűként már régóta szorosan kötődöm a városhoz és a Miskolci Nemzeti Színházhoz egyaránt, ám az elismerés nagyon jól esik, nagyon fontos számomra" – hangsúlyozta.

Halasi Imre az évadzárót Somlay Artúr 1929-ben írt levelével zárta: „Aki komolyan veszi embertársait, önmagát és a mesterségét, annak nehéz a sora.”
„…adassék tisztelet az én mesterségemnek! … Mi vagyunk azok a kevesek, akik csak segíteni akarunk a világ ezer baján. Egyszer dörgő szóval, s a valóság piros vérével, az igazság korbácsával, másszor keserűségünkben magunkra vett torz képeitekkel, ami mind kell a mélyre süllyedt tunyaság arcába. És mi vagyunk, akik bakugrásainkkal a gyermeki kacagás örömét adjuk a megszomorítottaknak és elgereblyézzük a megalázott, az ölni kényszerült ember homlokának árkait. Mi vagyunk, akik balzsamos kézzel szakadt lelkek rongyait foltozzuk. És mi gyúrjuk fáradhatatlanul a görcsbe merevedett kemény ajkak szélét emberi mosolygásra. Ne akarjatok kosarat tenni a mi szájunkra, láncot a kezünkre, lábainkra. Adjátok meg minékünk a harsonás szabadságot, mert a jóért trombitálunk.”

Forrás: MTI, minap.hu, Fotók: minap.hu