Megosztottság miatt elmaradt a rangos Molière-díjak átadása

Miután idén a díjkiosztó testület megosztottsága következtében (eddig) nem került sor a francia színházi élet legjobbjait immár 26 éve elismerő Molière-díjak kiosztására, a tekintélyes párizsi polgári lap, a Le Figaro – amely maga is a színpadi hőstől kölcsönözte nevét – új díjat alapított, és az stílszerűen Beaumarchais-nek, a Figaró házassága szerzőjének nevét viseli.

A lap zsűrije pénteken hozza meg a döntést az általa kijelölt öt alapvető kategóriában. A Molière-ek aranyozott szobrocskáit eddig az amerikai Oscar-díjkiosztás ceremóniájához hasonló, a televízió által élő adásban közvetített rendezvényen osztották ki a francia színházi szakma 1800 ismert képviselőjének szavazása alapján. 

molieres

A Moliére-díj

A jelölések, a szavazás és a ceremónia megszervezésével a Les Molières társaság foglalkozott, amelyben mind az állami támogatásban részesülő, mind a magánszínházak képviseltették magukat, és a színházi szakma csaknem kétezer tekintélyes képviselőjének szavazása alapján tette közzé először a jelöléseket, majd jelentette be a díjosztáskor az egyes kategóriák győzteseit. A rendszer egészen 2011 nyaráig jól működött, ekkor azonban 22 magánszínház kilépett a Les Molières társaságból, és magával vitte az elnökség tagjainak többségét. A kisebbség új vezetőséget választott, ám a hatóságok és a francia közszolgálati televízió az április 2-ára kitűzött díjátadás közvetítéséhez elvárta, hogy a Molière-osztók rendezzék nézeteltéréseiket. Erre sem addig, sem a később javasolt május 13-i határidőre nem került sor, így a francia színházi szakma önértékelő és hírverési nagy estje idén alighanem végképpen lekerült a napirendről.

Le Figaro ebben a helyzetben alapította meg májusban a maga hiánypótló saját színházi díját. A névválasztás nem véletlen, hiszen a lap neve is Beaumarchais híres színpadi hősére utal. A konzervatív napilap címoldalán nap mint nap kinyomtatja a Figaro házasságában elhangzó híres mondást: „A bírálat szabadsága nélkül mit sem ér a hízelgő magasztalás” (mint az Forgách András magyarításában olvasható) – a lap ugyanis ezt a szentenciát választotta jelmondatának.

beaumarchais040Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais 

A Beaumarchais-díj zsűrije május 10-én ült össze először. Érdekesség, hogy Pierre Caron Beaumarchais-nak, a klasszikus francia szerzőnek egyik leszármazottja, Jean-Pierre Beaumarchais egyetemi tanár, író és esszéista is tagja a testületnek, amelynek munkáját Sébastien Le Fol vezeti - ő a Le Figaro több kulturális mellékletének is irányítója. A zsűri többi tagja is a Figaro-csoport különböző kiadványainak neves szerkesztői, publicistái, kritikusai közül kerül ki.
A zsűri úgy döntött, hogy „hatékonysági okokból” csak öt kategóriában adja ki a Beaumarchais-kat (a Molière-eket sokkal szélesebb körben osztották). Az idei első díjosztás a 2011. szeptember 15. és 2012. május 15. közötti előadásokra vonatkozik, a zsűri a legjobb előadást, a legjobb szerzőt, a legjobb színészt és a legjobb színésznőt jutalmazza, továbbá dönt a Chérubin-díjról, amely az év felfedezettjét illeti majd meg. 
Mint arról a lap beszámolt, a zsűri „szenvedélyes viták után” minden kategóriában öt-öt nevet vagy címet jelölt ki, e listák alapján a világhálón is szavazhat a közönség. A zsűri június 1-jén, pénteken ült  össze, hogy kiválassza saját díjazottjait. A díjazottak még a nyár előtt a Le Figaro szerkesztőségében „baráti találkozón” vesznek részt a zsűrivel.

süti beállítások módosítása