Premierre készül a Budapesti Bulvárszínház

országszerte a nagyérdeműt. Az egykori Vidám Színpad társulati magja júniusban új premierre készül. Előadásuk címe: Szenteltvíz és kokain.

A bemutató a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz, majd ezt követően a darab országos turnéra indul. Minderről a Budapesti Bulvárszínház - Fogi Színház évadzáró és bemutató előtti, 2012. május 31-i sajtótájékoztatóján volt szó Óbudán, a Trófea Grill Étteremben.

Fogarassy András, a Fogi Színház (gyermekelőadások) és a Budapesti Bulvárszínház (felnőtt előadások) színész-igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2002-ben, kulturális és egyéb, köztük környezetvédelmi értékek terjesztése céljával gyermekszínházat alapított, majd ez egészült ki felnőtteknek szóló előadásokkal, nem állandó társulattal, utazó jelleggel. A „kőszínházzal" nem rendelkező színház állami támogatás nélkül dolgozik. Eleinte operetteket játszott a Fogi Színház, majd 2004-ben - a volt Vidám Színpad megszűnésével, az ott játszó színészek utcára kerülésével egy időben - a régi kollégával, Straub Dezsővel gondolkoztak egy együttműködésben és így egészült ki a repertoár vígjátékokkal, s lettek Budapesti Bulvárszínház. A volt Vidám Színpadon nagy sikerrel játszott darabok egy részét felújították és új darabok bemutatására is vállalkoztak, melyek zömét Straub Dezső rendezi. Az egykori Vidám Színpad - mely egyébként az idén lenne 60 éves - társulatának egy része örömmel játszik együtt.

szenteltvztrsulat9

A színigazgató tájékoztatott arról, hogy nem csökkent a nézőszám, előadásaikra van igény, 2011 is sikeres évnek mondható. 232 előadásuk volt, ebből 90 felnőtteknek szóló. Összesen 97 ezer nézőjük volt. Az ország különböző tájára jutottak el. Egy színházi évadban általában két meseelőadás kerül be az új műsorfüzetbe, ebben az évadban egy magyar népmese: Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj, avagy terülj, terülj asztalkám! és a Micimackó karácsonya című, továbbá egy felnőtt bemutatójuk van, az idén június 12-én, a Városmajori Szabadtéri Színpadon a 86 éves Louis Velle francia színész, író komédiájának lesz a premierje Szenteltvíz és kokain címmel. Népszerű színészek játszanak együtt a fővárosi utazó színház új darabjában. Harsányi Gábor, Csala Zsuzsa, Straub Dezső, Beleznay Endre, Böröndi Tamás, az örökifjú Sáfár Anikó mellett a szereplők között ott van a Barátok közt című televíziós szappanoperából – apa és lányaként – megismert Várkonyi András és Farkasházi Réka is.

A sajtótájékoztatón megjelentek az új darabban játszó színészek is, ám Straub Dezső, betegsége miatt távol maradt, így videoüzenetben harangozta be az előadást, majd egyenként is bemutatkoztak a művészek.

süti beállítások módosítása