Június 4-én, hétfőn újból dumaszínházi előadást rendeztek a Dunaújvárosi Bartók színházban. A tömött széksorok előtt Szupkay Viktor és Hadházi László szórakoztatott. A lehetőséget kihasználva Boda Bence Hadházival és Szupkayval beszélgetett.
A kereskedelmi televíziók hatására (?) hihetetlenül népszerű műfajjá nőtte ki magát a stand up comedy, vagy magyarra fordítva a dumaszínház. Ez már abból is leszűrhető, hogy éppen csak túl nem csordultak a Bartók színház nagytermének széksorai a legutóbbi, hétfői előadáson.
A mulattatás természetesen forgatókönyszerűen ment: a nevetésre éhező nézőket Szupkay Viktor kezdte fellazítani, utána pedig következett a Karinthy- gyűrűs Hadházi László. A szájzsibbadás garantált volt tehát - a másfél órányi műsor igazán kitűnőre sikeredett...
Az előadás után lehetőségünk volt, hogy a két humoristával beszéljünk egy keveset, mindenekelőtt arról, hogy ennyi színpadon töltött év után jelent-e még kihívást, örömöt számukra a szórakoztatás?
- Lászlónak nem, mert már öreg - ugratja a barátot és munkatársat Szupkay Viktor. - Félretéve a viccet, ha nincs kihívás, akkor értelme sincs csinálni. Az pedig úgy gondolom, természetes, és a színpadon rajtunk is látszik, hogy nagy örömünket leljük ebben a szakmában.
Egy ilyen est összeállításához nyilvánvalóan rengeteg munka és energia szükséges, de kíváncsiak voltunk arra, hogy mekkora rész ebből az improvizáció és mekkora az, ami már előre kitalált?
- Nagyjából tizenhét százalék az improvizáció - kezdi Hadházi László, aki még alig lépett le a színpadról, s aki láthatóan a való életben is ugyanolyan kedélyes ember, mint aki a reflektorfényben, a színpadon előttünk áll. - Nálam ez úgy működik - folytatja tovább mosolyogva -, hogy amikor már szégyellek egy sztorit, akkor leveszem a palettáról. Többféle humorista létezik: van, aki hamar megunja a szövegeket, s van olyan is, aki elmondja párszor, elfelejti, aztán újra előveszi. Az igazat megvallva a rádiókabaré az a műfaj, ahova az ember írja a történeteket. Minden bántás nélkül mondom azt, hogy például ide, a dunaújvárosi színházba nem hoz az ember nagyon friss anyagot.
- Ez nagyon sok mindentől függ - veszi át a szót Szupkay Viktor -, a közönségtől, az aktualitástól, a témától, a hangulattól. Folyamatosan figyelned kell a nézők reakcióit, mi az, ami jobban bejön, mi az, ami kevésbé. Interaktívnak kell lenni. Ha a saját példámat veszem, akkor az elején a sztorik 50-60 százaléka új, hiszen a "hideg" közönséget fel kell melegíteni, ez az elsődleges cél. A végére viszont a már jól bevált történetek is kellenek, amik biztosan mindenkinek bejönnek, és amikkel el lehet érni az előadás tetőpontját.
Nyilvánvaló volt a válasz, de mégis megkérdeztük: mennyit kell előre készülni egy előadásra, van-e még izgalom egy-egy fellépés előtt?
- Én mostanában két dolog miatt szoktam aggódni - árulja el a titkot Hadházi -, hogy odaérjek időben - Debrecenben élek, tehát ma is koradélután indultam, hogy itt lehessek -, meg, hogy jó kaja legyen...
- Nincs már bennem izgalom, persze némi lámpaláz azért kell, hogy felpörögj. De ahogy már feljebb mondtam, ha figyeled a közönséget, akkor pontosan láthatod, hogy merre kell továbbmenned - összegez Szupkay Viktor.
Az interjú megjelent a Dunaújvárosi és a Fejér Megyei Hírlapban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.