"Társadalmi tabló alulnézetből" - A Koccanás a POSZT-on!

A 12. POSZT első szakmai beszélgetésének a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Koccanás című darabja szolgált témául. A találkozót Lévai Balázs moderálta. Felkért hozzászólóként vett részt Sándor L. István kritikus, az Ellenfény c. kortárs tánc- és színházművészeti folyóirat alapító főszerkesztője, Lőrinczy Attila író.

A darabról

Hétköznap, kora reggel. A főváros egy forgalmas pontján egy autó belemegy a másikba. A meglehetősen banális esemény valóságos dominó-elvként hat: egyre több autó koccan össze, s a forgalom egy egész napra megbénul. A gigantikus közlekedési vesztegzár alatt ismeretségek és üzletek köttetnek, szerelmek és konfliktusok lobbannak föl és csitulnak el, miközben az egyre szürreálisabbá váló helyzetben felvonulnak a mai magyar társadalom jellegzetes típusai. Szociológiai keresztmetszet, alulnézetben; Spiró György többszörösen díjazott, egyszerre ijesztő, ugyanakkor pokolian mulatságos komédiája napjaink valóságáról.

Zappe László POSZT-válogató az előadásról:

Tömör, lendületes, erős énekbetétekkel feldúsított, nagyon élvezhető előadás. A zeitstück ma is érvényes, működőképes. A dramaturgiai megoldatlanságok most is megoldatlanok. A Krúdy Kamarában a térbeli elhelyezés kisebb problémákat okoz, de más okokból is olykor leül, kiüresedik az előadás. Horváth László Attila most is egészen remek, jó Petneházy Attila és Kuthy Patrícia szomorú-humanista értelmiségi kettőse, Vicei Zsolt hajléktalanja, de mások is. Egyáltalán: színvonalas a társulat. (Zappe László)

A szakmai beszélgetésről:

„Mi már rég itt voltunk, mielőtt megérkeztünk volna”. (Részlet a Koccanásból)

Elsőként Márta István köszöntötte a jelenlévőket a Palatinus Hotel volt sörözőjében. Felhívta a figyelmet a délután nyíló Cserhalmi György kiállításra, majd elmondta, hogy a társulatok maguk dönthettek arról, saját delegáltjuk, vagy a fesztivál által kiválasztott moderátor vezesse a szakmai beszélgetést. A Koccanás esetében a színház felkérésére Sándor L. István szólalt meg, a POSZT pedig Lőrinczy Attilát választotta partneréül.

A beszélgetés egy rövid videóriporttal indult, amelyben nézők mondtak véleményt az előadás után. Szellemes, szokatlan, extravagáns – ezekkel a jelzőkkel illették a Koccanást, volt, aki megemlítette, "kicsit rájátszik az Üvegtigrisre", volt, aki társadalomkritikát emlegetett, vagy elárulta "fáradt voltam ehhez".

"A legfontosabb hang a nézőé. (...) Ádám Ottó annak idején azt mondta: "Drága fiatal barátaim, legalább a buszmegállóig beszélgessenek a darabról az emberek!" Nekem ez a színházesztétikai törekvésem" - viccelődött Tasnádi Csaba. "Örülök, hogy Pécs polgármesterének is tetszett, pedig nagyon rossz helyen ült" - tette hozzá.

Tasnádi Csaba

A felszólalók sorát Lőrinczy Attila drámaíró nyitotta. Felidézte, hogy a Koccanás szerzője, Spiró György nemrég egy interjúban megkülönböztetett színpadi szerzőt és a drámaírót. "Úgy látja, a drámaíró kérlelhetetlenül megalkotja művét, a színpadi szerző pedig kompromisszumos szövetséget köt a színházzal. Szerintem a Koccanás esetében Spirót színpadi szerzőnek lehet nevezni. (...) Nem archetipikus figurákat alkotott, hanem zsurnalisztikusan fogalmazott karaktereket mutatott be. A színház sokat tud kezdeni a közhellyel, szentimentalizmussal, banalitással, sokszor gyöngébb szövegek nagyobb testet tudnak kapni egy jóféle színpadon" - vélte Lőrinczy Attila.

Tasnádi Csaba rendező egyetértését fejezte ki, de szerinte Spirónak, nincs miért magyarázkodnia. "A Koccanás pillanatkép, látlelet, zeitstück. Nem azért választottuk, mert azt gondoltuk Imposztor színvonalú, hanem mert jól illeszkedett az évadba, egy Psyché, és egy Karamazov testvérek mellé" - mondta a nyíregyházi igazgató.

Sándor L. István

"A darab zűrzavarral kezdődik, zárt és hosszú jelenetek váltakoznak, sok szál fut párhuzamosan, és ezeket következetesen végigviszi az előadás" - elemzett Sándor L. István. "A Koccanást összeházasították a Csókolom zenekar Repeta című lemezének zenéjével. Nem csak a kórusban megszólaló dalok jeleznek dramaturgiailag is fontos váltásokat, hanem a párhuzamos események, amelyekben kibontakoznak a személyes sorsok, részben egy előző nemzedék sorsa" - fejtette ki Sándor L., aki szerint jó szakmai döntést hoztak az alkotók, amikor a publicista ízű darabot, a benne rejlő közhelyeket sorsszerűvé próbálták tenni. "A darabbal is ugyanaz történik, mint a Csókolom zenekar szövegeivel: az is, ami vulgáris,többről kezd el szólni, mint ami. Arról, amit az öregasszony mond ki a darab végén: amíg itt élünk, az a szemét, és rohanás, ami körülvesz minket, marad" - mondta a kritikus.

Ezután Lévai Balázs arról kérdezte Tasnádit, miért használta a Csókolom együttes zenéjét. "Ennek banális története van. Pár évvel ezelőtt, amikor a lányomat vittem iskolába, mindig mondta, tegyem be a cédéjüket. Én meg hallgattam ezt a förmedvényt" - kezdte Csaba. "Ne felejtsük el, létezik az a fogalom, hogy „valamit jóra hallgatni" - szólt közbe a moderátor, mire a rendező elmesélte, végül megszerette a Csókolom számait, úgy érezte a Koccanáshoz 'stimmelnének'.

"Felkutattam a zeneszerzőt, Tóth Zoltánt. Amikor felhívtam, hogy engedélyt kérjek tőle, csak hallgatott a vonal végén. Azt hittem valami rosszat mondtam, és akkor megkérdezte: "Ismered a Koccanás című filmet, amit a Török Feri csinált? Ahhoz is én írtam a zenét" – ekkor tudtam: jól döntöttem. (...) Vidéki színházban kockázatos, hogy magyar tanárok, iskolaigazgatók letiltanak nebulókat a darabról, ezért egy kicsit lightosabbra vettük a szövegeket, mint ami az eredeti cédén hallható" - árulta el Tasnádi Csaba.

Lőrinczy Attila

Lőrinczy Attila megjegyezte, hogy megveszekedett híve a Csókolom énekesnőjének, a vékony, ötvenkilós dívának, aki maga az "egy tömbből faragott keserűség, szigorúság és báj". "Iszonyatos energiák mozognak ebben a minimalista – dadaista - rock and roll-ban, és ez jól emeli el Spirót. (..) De ötven év felett az ember már előítéletes, ezért nem tudtam szabadulni a gondolattól, mi lenne, ha az énekesnő, Ujj Zsuzsi jönne be időnként a színre, de ez feltehetőleg 20 színészt tenne boldogtalanná" - zárta a témát Lőrinczy.

Sediánszky Nóra dramaturg arról mesélt, hogy Csaba határozott koncepcióval rendelkezett már a próbák elején, erős társadalmi tablóban képzelte el a figurákat. Elárulta: az okozott nehézséget a munka során, hogy megtartsák a darab stílusát, ugyanakkor a banalitást sorsszerűvé emeljék. "David Hemmings, Antonioni Nagyítás című filmjének főszereplője egyszer elmondta, úgy érezte magát a forgatáson, mint Van Gogh képein a sárga. Ez hasonlatos a mi helyzetünkhöz. Olyan szövegeket kellett elhagyni, amiket szerettem, mert más részletek jobban szolgálták a célt. Sokszor inkább a közhely működött, a végletessé növelt abszurd helyzet, a töredezettség.

Faragó Zsuzsa

Ezáltal tudtuk érzékeltetni, hogy az ébrenlét és a valóság határán játszódó találkozásról, óriáskarambolról van szó, így tudott kiegyensúlyozott struktúra felépülni, hiszen a történetben nincs igazán fő és mellékszereplő. Ez egy társadalmi tabló alulnézetből" - fogalmazott a dramaturg.

"Sokat alakult az olvasópróba után is a szövegkönyv, mesterségesen roncsoltuk a hagyományos módon felépülni akaró jeleneteket, figyeltünk arra, hogy ha döccen a dolog, ne dögöljön be, ilyenkor szalad át a színen például egy telefonáló fiatalember, aki a kedvesével üvölt" - tette hozzá Tasnádi Csaba.

Sándor L. ennek kapcsán a két rendőr alakját idézte fel. "Bejönnek, elkezdik felvenni az adatokat, az egyik belenéz a hatalmas visszapillantó tükörbe, azt mondja, "ismerős ez az arc", belenéz a másik, azt mondja "jé, ez én vagyok". Ugyanolyan bohócok, mint a Csirkefej rendőrei. Az a hangnem, amelyben megnyilvánulnak, amit mindvégig tartanak, a néző eszébe juttatja az Üvegtigrist. Ugyanakkor sorsokat is körvonalaz, például az a jelenet, amikor az egyik rendőrt nem hagyja nyugodni, hogy a koccanásban rekedt, vele egykorú srácnak mercije van. (...) Ezt a sok közhelyet úgy tudja megforgatni az előadás, hogy legyen igazsága. A Katona József Színház feldolgozásában túl komolyan vették a darabot, ezért ilyesmin nem kezdtem el gondolkodni. Itt viszont igen" - magyarázta Sándor L., akit Faragó Zsuzsa felszólalása követett.

A dramaturg arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az ún. zeitstück már tíz éves és ma más elemei válnak hangsúlyossá, mint korábban. "Anno, amikor olvastam, nekem nagy durranás volt az a szereplő, aki harmincmilliónyi rizst vesz a mobilján. Most viszont Vicei Zsolt karaktere, a hajléktalané, hangsúlyosabbnak tűnt" - jelezte Faragó Zsuzsa. Ehhez a gondolathoz csatlakozott Lőrinczy Attila, aki szerint tíz év nem feltétlenül erodál egy zeitstücköt. Ő azt a megállapítást tette: európai tendencia, hogy a kortárs szerzők vesztenek sznobizmusukból, nem az eget ostromolják, közönségbarátabb darabokat írnak. Úgy látta, hedonista lett a világ, a közönség pedig inkább szórakozni szeretne. "Úgy tudom, ez az előadás is bődületes siker. A néző hálás azért, hogy olyan figurákat lát, akiket maga körül is megtalál. Furcsa, hogy ez még mindig revelatív erővel bír, valószínűleg az az oka, hogy kevés kortárs darabot mutattatok be, ti színházigazgatók, " - vélte Lőrinczy.

Hizsnyan Géza szlovákiai újságíró arról beszélt, hogy a határontúlról nehéz ugyan megítélni, ami Magyarországon történik, de ő elborzad attól, hogy a darab megírása óta mennyit változott például a bőrfejűek társadalomban elfoglalt helyzete, viszont az előadásban látott hungaristák alakja nem borzongatta meg. Úgy vélte, nem vették elég komolyan azt a jelenséget, amit képviselnek, így aztán a közönségben sem idéztek fel fenyegetettség érzést. Ezzel szemben Sándor L. István úgy látta, nincs közös esztétikai nézőpont, ízlés kérdése ki borzong és ki nem, ő megborzongott."Nem tudom, hogy a színpadon lehet-e ennél is komolyabban beszélni dolgokról, bár az élet még brutálisabb. A színen áthaladó, traccsoló terhes kismamáknak is csak a fogantyú érzete maradt, már nem veszik észre, hogy a bevásárlókocsit vitték el a babakocsi helyett" - fogalmazott végül Tasnádi Csaba.