Szín-tézis – Teátrumi kiadvány a fesztiválokról

A 12. Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz kapcsolódva jelenik meg először a Magyar Teátrum című havi lap melléklete, a Szín-tézis. Az első szám a fesztivál fogalmát, funkcióját és lehetőségeit járja körül, Nagy József, Vidnyánszky Attila, Bocsárdi László, a POSZT egykor és mai vezetője, Jordán Tamás és Márta István megszólalásain keresztül. L. Simon László NKA-elnököt az anyagi forrásokról kérdezte a lap. Szemléztük.

A kiadványról:

"Kíváncsiak voltunk arra is, ki mit gondol a fesztiválok és az előadások viszonyáról, arról, hogy mitől lesz mértékadó egy fesztivál, s hogy miért nincs rangos nemzetközi színházi fesztivál Magyarországon – körkérdésünkre Visky András, Bérczes László, Pintér Béla, Vitézy Zsófia és Gedeon József válaszolt" – sorolta a Színház.hu-nak Kornya István szerkesztő.

"S hogy messzebbre is pillantsunk: részletes áttekintést adunk Románia sokszínű és rangos színházi fesztiváléletéről. A neves román drámaíró, Matei Vişniec pedig az avignoni fesztivál kapcsán a provokálás kultúrájának európai zsákutcájáról írt esszét, amelynek részletei szintén olvashatók a Szín-tézis első számában" - árulta el Kornya.

Szín-tézis ajánlók:

Mit akarunk mondani és mit akarunk kérdezni?

Vidnyánszky Attila ünnepről, lobbiérdekekről, belterjességről beszélt a fesztiválok kapcsán a Szín-tézis első számában

– Bármilyen színvonalas fesztiválról legyen is szó, onnantól kezdve, hogy díjakat, hivatalos elismeréseket osztanak ki, az előadások, az alkotók óhatatlanul egymás „ellenfeleivé” válnak, és mindig felmerül a döntést hozó zsűri objektivitásának a kérdése – fejtegeti Vidnyánszky Attila, aki a folytatásban arról beszél, hogy „komoly formában érvényesülnek bizonyos lobbiérdekek, és valamely előadás vagy társulat meghívása egy fesztiválra, ne adj’ isten, díjjal történő elismerése, jelentős mértékben hozzájárulhat annak kanonizálásához, ez pedig további meghívások, pályázati pénzek elnyerését teszi lehetővé. Vagyis a művészi szempontok mellett felerősödik egyfajta egzisztenciális, anyagi érdekeltség is, ami könnyen egészségtelen rivalizálásba csaphat át, és ez akadálya lehet az őszinte művészi és emberi dialógusnak.”

Arra a kérdésre, hogy ez-e a hazai tapasztalat is, Vidnyánszky többek között kifejtette: – Ízlés és világnézet tekintetében évtizedes kirekesztő technikák érvényesülnek, és ettől a Pécsi Országos Színházi Találkozó sem mentes.

A fesztiválról mint ünnepről, a „fesztiválelőadás” fogalmáról, a fesztiválok vélt valós elvárásairól, a megfelelési kényszerről, egy magyar rendezésű rangos nemzetközi színházi fesztivál szükségességéről további részletek a Szín-tézis első számában.

Meghallani a szív dobbanását

Nagy József táncos-koreográfus rítusról, mesterekről és a csend erejéről…

– Azt hiszem, ez nem csak fesztiválokra jellemző, hanem egyfajta korbetegség – mondja Nagy József, a világhírű táncos-koreográfus arra felvetésre, hogy az európai színházi trendek valamiféle szellemi kifulladás következtében egyre inkább az öncélú provokáció felé mutatnak. – És nem csak arról van szó, hogy folyton levetkőzünk, ordibálunk, káromkodunk, sokkolunk a művészeten keresztül. Attól még akár lehetne jó is egy előadás, hiszen számos alkotó esetében a radikális megszólalás fontos gondolatokat is közvetített. A probléma inkább ott van, ha a provokatív külsőségek mögött nincs igazi gondolat, és a nagy hangzavar, a decibelek mögött nem halljuk meg a szív dobbanását. Pedig, azt hiszem, ma nincs annál sokkolóbb, vagy erősebb élmény, mint rádöbbenni a csend erejére.

Körkérdés

Fesztivál – cél vagy eszköz? Mitől lesz értékes, mértékadó egy fesztivál? Miért nincs nemzetközi színházi fesztivál Magyarországon? Kié legyen egy színházi fesztivál (például a POSZT)? A szakmáé? A közönségé? Hogyan lehetne a szakma ünnepe a közönségé is? –kérdeztük többek közt.

Idézetek a körkérdésre adott válaszokból:

Visky András:

- Magyarországon nincs nemzetközi színházi fesztivál, mert a színházi szakmának nem áll érdekében olyan eseményt létrehoznia, amely elkülönbözően más kontextust teremt – önmagának, a közönségnek – a létező színház megítéléséhez. Jelenleg ez az egyetlen konszenzus, amely a magyar színházi szakmát összetartja.

- Szeretetlen és rosszkedvű színházi közegben, amilyen jó ideje már a magyar, lehetetlen számottevő színházi fesztivált szervezni, de feladni semmiképpen sem kell. A cél viszont – a magyar színházcsinálók előtt legalábbis – elsőrendűen nem „a” vagy „egy” fesztivál létrehozása, hanem a beszélgetés nyelvének a megtalálása.

Pintér Béla:

- Attól lesz értékes egy fesztivál, ha magas színvonalú, változatos programot állít ki, vagyis az adott év legjobb, leghíresebb, szakmailag legelismertebb előadásait hívja meg. Hogy mi a legjobb, azt egy szakmai kuratóriumnak kell eldöntenie. Nincs olyan világhírű, népszerű fesztivál, mely retrográd, kizárólag szórakoztató előadásokat hívna a programjába. - Magyarországon pedig, gondolom, azért nincs nemzetközi fesztivál, mert nincs rá pénz, és akik ezen változtathatnának, azok ezt nem tartják elég fontosnak.

Bérczes László:

- Ha az elvek mentén fogalmazunk, akkor semmilyen „külső” szempont nem érvényesülhet egy produkció létrehozásakor, miközben természetesen mindig vannak ilyen szempontok a nézőszámtól az anyagi körülményekig, a társulat képességeitől akár a fesztiválszereplésig. Ez utóbbi esetében mi ma a célravezető: legyen másfélórásegyrészes, a szöveg helyett a kép-mozgás-zene legyen meghatározó eleme, állítson fókuszba éppen divatos politikai-társadalmi problémát a drogtól a roma-kérdésig, az autizmustól a melegekig stb., formailag tartalmazzon meghökkentő megoldásokat… (…)
- Azért nincs nemzetközi színházi fesztivál Magyarországon: mert nincsen hagyománya / mert nincs egy megszállott csapat, amelyik a célig vezető kálváriát végigjárja / mert nincs felelős kultúrpolitika / mert az úgynevezett kultúrpolitika fel sem fogja ennek jelentőségét / mert a megosztott színházi szakma képtelen bármilyen közös cél érdekében párbeszédet folytatni / mert a kultúra az elmúlt két évtizedben margóra került, és mindegyik kormánynál a „futottak még” kategóriába sorolódott stb.

Vitézy Zsófia:

Nem sok minden kellene egy minőségi és kizárólag színházra koncentráló fesztiválra, de pénz, vagyis kormányzati, esetleg városi, megyei akarat mindenképpen. Az bizonyos, hogy nagyon fontos lenne egy ilyen fesztivál, legalább egy nagyszebeni nagyságú. A seregszemle megtermékenyítően hatna a sokszor régi beidegződések fogságában vergődő magyar színházi szakmára. Ideje a kulturális vasfüggöny lerombolásának!

A színházi fesztivál, ha fesztivál akar lenni, akkor mindenkihez kell szólnia, lehetővé téve minél nagyobb számú közönség megjelenését. A külföldi előadások szakmai üzenetei a közönséget is nevelik – ízlésre, nyitottságra.

Gedeon József:

Hogy aztán a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztivál milyen hatással van a magyar színházi életre, az már más kérdés, de nagyon is jellemző. Bár sokan rendszeres látogatói a szakmából a fesztiválnak, a nagy többség tudomást sem vesz róla. Volt példa arra, hogy ha el is jött a díjakkal gazdagon kitüntetett művész, ásítva hagyta el a nézőteret „ilyet ő is tud” felkiáltással. A meghirdetett ingyenes workshopra sokszor lasszóval kell fogni az érdeklődő színészeket, mert hisz nyár van, és ők pihennek. Külföldön a színészek saját pénzből, minden lehetőséget megragadnak, hogy elmenjenek oda, ahol tanulhatnak, kapcsolatokat szerezhetnek. És ez nem csak anyagi kérdés! Jó lenne, ha a magyar színházi szakma sokkal nyitottabb lenne arra, mi történik a nagyvilágban. Ha pedig eljön egy neves produkció több ezer kilométerről Magyarországra, érdemes lenne időt szakítani rá, és egyet-egyet meg is nézni...

További cikkek a kiadványban:

* POSZTevolúciós folyamatok – Márta István azt szeretné, ha a fesztivál a színházi béke szigete lenne

* Szakmai találkozó és népünnepély – Jordán Tamás a megvalósított tervekről, a nyírbálásról és az időszerűségről

* „Senki sem akadályozza a színházi szakmát” – L. Simon László szerint már ősszel kiírják a „hosszú távú” pályázatot a fesztiválok számára

* A román színház értékes exportáru. Nemzetközi érdeklődést kiváltó rangos fesztiválok – szakmai összefogással

Nyitott kapuk a nagyvilágra – Bocsárdi László reflexiói

A „provokálás kultúrája” – részletek Matei Vişniec szubjektív avignoni jegyzeteiből

Színház.hu