'Tűzön-vízen át' - A Nemzeti Színház a POSZT-on

A POSZT 6. Szakmai beszélgetése a Nemzeti Színház Egy lócsiszár virágvasárnapja című előadása köré szerveződött. Jelen volt a rendező Znamenák István, felkért hozzászólóként pedig Faragó Zsuzsa dramaturg és Székely Csaba író, vettek részt a találkozón.

A darabról:

Kolhaas Mihály története a német törpeállamok kialakulása, a hercegségek, fejedelemségek önálló zárt tartományok idején játszódik. Az áruszállítás, a kereskedelem akkoriban körülményes kalandnak számított. Egyik vámhatártól a másikig, egyik jogszabálytól a másikig. Nem volt egyszerű az út. Kolhaas Mihály lovakkal kereskedik - becsületes munkával keresi pénzét -, lovait szállítja a megrendelőhöz vagy viszi őket a vásárra. Az egyik határon a váratlanul megváltozott vámtörvények miatt összeütközésbe kerül a fönnálló rend birtokosaival és jogtalan intézkedéseik kapcsán Kolhaas Mihály megismeri az önkényt és a kiszolgáltatottságot. Igazáért magányos keresztesháborút folytat. Habár ebben a küzdelemben elveszíti vagyonát és szeretteit, jottányit sem enged. Végül saját magában és istenében is elveszíti lassanként a hitét. Kolhaas Mihály történetét Heinrich von Kleist novellájából ismerte meg a világ. A Nemzeti Színházban először rendez Znamenák István. Kolhaas Mihály szerepében Szarvas József látható.

Zappe László kritikus, válogató az előadásról:

Müllert, az ügyvédet Rába Roland játssza. Színes keretű szemüvege mögül korunk emberének látszik kívül, belül. Nem gonosz, még csak nem is rossz. Csak praktikus, számító. Mindennel számol. Csak annyira cinikus, amennyire tapasztalatai kényszerítik rá. Tudja, hogyan mennek a dolgok. Hogyan gondolkodnak, éreznek az emberek, azok is, akik a hatalmat gyakorolják. Segíteni is akar, hisz is a sértett lókereskedő igazában, de egyáltalán nem hisz az igazság erejében. Trükkökben hisz. Meg talán abban a nagyobb igazságban, amelyet a társadalom rendje jelent, és amely adott esetben elsöpri útjából az egyén, a kisember igazát, jogát, egyáltalán az írott jogot. A többi szereplő inkább XVI. századi. Luther korából, a reformáció és a német parasztháború korából való. No meg Sütő András drámájából. Znamenák István rendezése gondos, szép munka, bár a heves közlésvágy hiányzik belőle.

A szakmai beszélgetésről:

"Fantasztikus, vad, aktuális, érdemes volt beválogatni, szövegében, előadásmódjába is mai, az első részaltató, a második vízesésszerűen zuhogott az emberre, nagyon nyomasztott, elgondolkoztatott, remekeltek a színészek" - ezt mondták a nézők az előadás után készült riportban, amelyet Znamenák István kommentált. "A visszajelzések fontosak. Hogy a fenébe ne volnának azok? Az ember a nézőknek csinálja az előadást. (...) A véleményük, még ha nem is egyezik az enyémmel, mutatja, hogy sikerült-e az embernek valamit átadnia abból, amit gondolt" - mondta a rendező.

Znamenák István

Faragó Zsuzsa nyitotta a hozzászólók sorát, aki felidézte Molnár Gál Péter tavaly elhunyt színházkritikus egy cikkét, ami egy korábbi POSZT ideje alatt született, és azt a címet viselte: Kivel reggelizünk?. "Én ma együtt reggeliztem a Nemzeti Színház tagjaival, sőt, este együtt kocsmáztunk. (...) Azon dolgozom, hogy ez ne befolyásoljon. De azt már nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a Nemzetinek nem ez volt idén a legjobb előadása, még akkor sem, ha volt egy koncepció - nem tudom, csak felteszem- hogy a Nemzetinek itt kell lennie a POSZT-on" - kezdte Faragó.

Lévai Balázs ezért megkérdezte Rockenbauer Zoltánt, a versenyprogramok egyik válogatóját, mit gondol az elhangzottakról. "Szerintem sem ez volt a legjobb előadása idén a Nemzetinek, de a legjobbat technikai okokból nem tudtuk lehozni, nevezetesen Az ember tragédiáját. Nem volt szempont, hogy a Nemzetiből muszáj darabot delegálnunk, de ezt a produkciót mind szerettük, míg a többinél jobban megoszlott a véleményünk" - magyarázta Rockenbauer, mire Faragó azt a feltételezését osztotta meg, miszerint a választásban közrejátszhatott, hogy egy Sütő műről, egy nagy erdélyi klasszikusról van szó, és ebben lehet egy kultúrpolitikai gesztus.

Lévai Balázs

Ezt azonban Rockenbauer Zoltán cáfolta, mondván Faragó rosszul gondolkodik mások fejével, mert ő nem különösebben szereti A lócsiszár virágvasárnapját, sokkal inkább kedveli Kleist azonos témájú művét, a Kohlhaas Mihályt, de tetszett neki a rendezés.

"Van az úgynevezett hatás, amikor úgy látom, hogy a rendező ezt és ezt akarta, majd a rendező elmondja, hogy egyáltalán nem ezt akarta, de van úgynevezett hatás, és erről a válogatásról az embernek óhatatlanul eszébe jut ilyesmi" - mondta a dramaturg, aki a Sütő darabot hosszúnak nevezte.

Ennek kapcsán Znamenák elárulta, húztak az eredetiből, viszont a Kleist műből beillesztettek részleteket, így ugyanolyan hosszúra sikeredett a szöveg, mint az eredeti. "Tudom, de hosszú érzete van" - jegyezte meg Faragó, mire Lévai Balázs elmondta, a kritikák általában az első felvonást szokták lassúnak tartani, és a tempókülönbséget maga a szöveg jelöli ki.

Faragó Zsuzsa ezt követően arról szólt, Sütő András mit hív elő 'a színházi fejben'. "Komoly lesz, hosszú lesz, unalmas lesz, tiszteletteljes lesz. Ezt hívja elő. A Nemzetis előadás, nem hosszú, ahhoz képest, amit a cím ígér, kellemetes benyomást kelt, viszont ahhoz képest, amit a mostani Nemzetitől elvárnánk, csalódás. (...) Most jó dologgal folytatom. Sütőnél a férjek és feleségek viszonya meglehetősen szépségesre és unalmasra íródott, de ebben a Lócsiszárban létrejött valami erőteljes, erotikus viszony Kohlhaasék párosában. Ez előnyére vált az előadásnak, emelte a tétet, hogy ennek az asszonynak a halála teszi végképp őrültté és gyilkossá Kohlhaas Mihályt. Emelem kalapom azelőtt, hogy ennek a súlyát sikerült érzékeltetni, ahogy minden Kleist betétért nagyon hálás voltam" - fogalmazott Faragó Zsuzsa.

Faragó Zsuzsa

Székely Csaba szerint olyan helyzetben vagyunk, hogy Sütő Andrásról nem tudjuk hogyan kéne beszélnünk. "Sütő nem annyira drámaíró, mint egy ikon, valaminek a szimbóluma lett A hetvenes-nyolcvanas években, a darabjai egészen más üzenetet hordoztak, még megéltek a színpadon. Most viszont Sütőt színpadra helyezni másfajta gesztust jelent, nem a kisebbségi sorsról szól, mint anno, hanem valami másról akarunk mondani valamit, ami viszont nem lehet olyan erős, mint a hetvenes-nyolcvanas években" - fejtette ki Székely.

Znamenák István elárulta, nem tartja rossz előadásnak a rendezését, de elismeri, hogy nem lett elég jó. "Én nagyon kedvelem Sütő kemény, nehéz és nehezen mondható nyelvezetét. Abba a csapdába estem, hogy elkezdtem beleszeretni. Amikor megpróbáltuk színpadi szituációvá tenni a szöveget, rájöttem, hogy ez nem fog sikerülni és akkor kezdtük előhúzkodni a Kleist betéteket. Szembesültünk azzal, hogy ez a darab már nem úgy szólal meg, mint régen. Ezt sajnos későn ismertük fel. (...) Én azt tartom fontosnak ebben a műben, hogy van egy kicsi ember, aki tűzön-vízen át harcol a maga igazáért, miközben elveszít mindent és mindenkit, saját magát, sőt a hitét is. De ez lehet, hogy ma már kevés. Megértem, ha a darabot hallgatni nehéz munkát jelent a nézőknek este kilenckor" - mondta a rendező.

Székely Csaba

"Ez viszonylagos, mert mi A filozófusról jöttünk! Ahhoz képest nagyon komoly felüdülés volt, hogy koncentráció nélkül minden szót értünk" - jegyezte meg ennek kapcsán Lévai Balázs, majd Faragó Zsuzsa hozzátette, vonzó az úgynevezett kohlhaasmihályizmus.

"Ez az ember el is mondja, hogy nem akar semmi mást, csak nyugodtan élni, a kerttel foglalkozni és a feleségével boldogulni, békében lenni a hatalommal, a hitével. Egy minimális programot ír le, de eljut a legszélsőségesebb cselekvésig, a legdruvább megtagadásáig annak a programnak, amivel indult. Ez maga a dráma. (..) Ezt sokszor hallom, de nem látom. Amikor Kohlhaas vitatkozik Nagelschmidttel, akkor hiányzik a két ütköző álláspont érzékisége, pedig izgalmas lehetne, hogy két egyforma fizikumú ember ellentétes álláspontról szól. De egyszerűen levált róluk a szöveg. Az érv-ellenérv játéka nem nyelvi kérdés, hanem azon múlik, milyen erősen képviseltetik. (...)" - magyarázta Faragó Zsuzsa.

Székely Csaba úgy vélekedett, amikor az ember bírósági sorozatot néz, akkor a retorikailag felépített érv-ellenérv ütköztetés érdekes tud lenni, hiszen a vágások izgalmassá teszik, viszont a színpadon nem tartható sokáig, hogy az egyik szereplőtől a másikig 'pattog a labda', mert állóképszerű lesz a jelenet.

Ezután Faragó Zsuzsa megosztotta, hogy nem tud elvonatkoztatni a kérdéstől: ennek a darabnak mihez lehet ma köze, mit tenne, ha neki szegeznék a fegyvert: azzal azonosuljon-e, akit lőnek, vagy aki lő, aki elveszi Kohlhaas Mihály lovát, vagy Kohlhaas Mihállyal. "Ilyen értelemben ez a darab nem megfeleltethető ... Olyan, mint egy golyó, ami odapattan, idepattan, aztán lepattan. Mindig más nézőpontból nézem az eseményeket, hol Budaházi csapatainak látom Szarvas Józsi Kohlhaasának legényeit, hol az igazságért harcoló kemény fiúknak. Engem ez megzavart" - fejtette ki a dramaturg.

"Értem azt, amit beszélsz, ugyanakkor egy szavad nem értem, és ezt nem gonoszságból mondom. Ha megértem azt, amit mondasz, az azt feltételezi, hogy ad hoc csináltunk valamit, ami semmilyen módon nem áll meg a lábán. (...) Az a lényeg, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy Kohlhaas öl, és így akar igazságot szerezni a saját igazának, megszűnik az érvényessége" - összegzett Znamenák István, míg Székely Csaba úgy vélte ez a darab akár a kórisméje lehet a mai magyar társadalmi állapotoknak.

"Aktuálpolitikai elemeket keresünk egy színházi előadásban, és ha nem jönnek azok elő, akkor megpróbálunk találni szinte erőszakkal. Nálunk otthon helyhatósági választások voltak tegnap (Marosvásárhelyen). Ma pedig az van, hogy a vesztes pártok elmagyarázzák, hogy ők tulajdonképpen miért győztek. Ha akarom, erről szól ez az előadás is.

De úgy gondolom, ha a tapsrendig nem derül ki számomra mi a kapcsolat az életemmel, akkor nem kell tovább keresnem benne ezeket a szálakat"

- zárta a beszélgetést Székely Csaba.

A cikk a Színház.hu és a poszt.hu számára készült.