Befogadó színház marad a budapesti Thália Színház, de megállapodást kötnek színészekkel, hogy feladataik során először a Nagymező utcai teátrummal egyeztessenek - hangzott el csütörtök délelőtt a színház új bemutatóit ismertető sajtótájékoztatón. Bereményi Géza igazgató elmondta: az új évadban történelmi utazásra invitálják a nézőket.
A sajtóbeszélgetésen az igazgató és Kálomista Gábor menedzser-igazgató leszögezte: nem lesz társulata a Thália Színháznak. Az igazgató szerint azért kötnek mégis szerződéseket a színészekkel, hogy az előadásokat minél többször műsorra tűzhessék. Felidézte, korábban az egyeztetési nehézségek miatt előfordult, hogy csak havonta-kéthavonta kerülhetett színre egy-egy produkció. "Az ilyen előadás meghal" - szögezte le. Az MTI azon kérdésére, hogy igazak-e a sajtóban megjelent értesülések a Tháliához "szerződő" színészekről, az igazgató igennel felelt, hozzátéve, hogy még semmi sem végleges. Ezek szerint Schell Judit, Szombathy Gyula, Cserhalmi György, Csányi Sándor, Kovács Vanda, Hunyadkürti István, Szegezdi Róbert, Nagy Péter, Pindroch Csaba, Müller Júlia és Tóth Eszter dolgozik majd a Nagymező utcai teátrumban.
Kép a sajtóreggeliről
A beszélgetésen elhangzott, lesznek olyanok, akik ezért elhagyják "anyaszínházukat", mások az ottani igazgató beleegyezésével dolgoznak majd a Tháliában is.
Bereményi Géza elmondta, január 1-je óta vették át a Thália Színház vezetését, a teátrum új szellemisége azonban csak a következő évadban bontakozik ki. Az első bemutatót június 21-én tartják, az Esküvőtől válóperig című darabban Schell Judit és Csányi Sándor játssza a két főszerepet. A sajtótájékoztatón elhangzott: Georges Feydeau hat művéből Hamvai Kornél írt egészestés előadást, amelyben egy házaspár története elevenedik meg az 1900-as évek elején.
Ősbemutatóként kerül színre ősszel Garaczi László új darabja, amelynek még nincs végleges címe, jelenleg EMKE munkacímen emlegetik - ismertette a programot az igazgató. A mű az első világháború előtt játszódik Budapesten az EMKE kávéházban, főszereplői pedig a vendéglátóhely tulajdonosai - árulta el Bereményi Géza.
Még egy kép a Sajtóreggeliről
Bacsó Péter kultfilmjéből, A tanúból Hamvai Kornél ír színpadi adaptációt, a Balikó Tamás rendezte előadásban Pelikán Józsefet Csányi Sándor játssza. "Vérbő komédiának ígérkezik. Ez is kosztümös darab, hiszen az 1950-es években játszódik" - tette hozzá az igazgató, aki szerint az előadás nem a mozgókép "nyomvonalát" követi, és a dialógusok is megújulnak.
A negyedik premier Benedek Miklós rendezésében kerül színre Bombasiker címmel. A darab az 1910-es évektől napjainkig mutatja be a pesti kabaré történetét, felidézve a legismertebb, vagy már elfeledett kabarétréfákat, helyzeteket.
Az igazgató rámutatott: a Thália nagyszínpadán saját produkciókkal készülnek, a stúdiószínpadokon pedig elsősorban a befogadott előadások kapnának helyet. "Természetesen ebben is látszik majd a saját profilunk" - jegyezte meg. Az évadról megjegyezte, ezúttal történelmi sétára invitálják a közönséget, de a tematika évadról évadra változni fog.
Kálomista Gábor felidézte, hogy a Thália Színház egybeolvadt a Mikroszkóp Színpaddal, ez utóbbinak programját, koncepcióját később fogják ismertetni. Bereményi Géza hozzátette: a Mikroszkóp minden stílusban fog játszani, igyekeznek megtartani a régi közönséget, de emellett új publikumra is számítanak. Újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Mikroszkóp politikai töltetű repertorájával, Kálomista Gábor azt felelte, hogy a színháznak nem a politizálás, hanem a szórakoztatás a dolga. "Nálunk a politikai batyut mindenki leteszi, amikor belép a színházba" - tette hozzá.
Megjegyezte: a teátrum együttműködést kötött a közszolgálati médiával, a színpadokon televízióra alkalmazott színpadi elődásokat rögzítenek, emellett a Magyar Rádió stúdiója is megnyílt, ahonnan élő műsorokkal jelentkeznek, és amelyben "kulturális tartalmakat" állítanak elő. Az MTI kérdésére elmondta: eddig 9 előadást rögzítettek, az új évadban újabb 9-12 produkció kerül sorra. "Eddig határon túli és vidéki színházak kerültek sorra, de tárgyalunk fővárosi színházakkal is" - tette hozzá Kálomista Gábor.
A teátrum menedzser-igazgatója hangsúlyozta: az új vezetés "új utakra" indult, ezzel a színház gazdasági kiszolgáltatottságán szeretnének csökkenteni. "Lehet olyan minőségi színházat előállítani, amely nagyon sok nézőt meg tud mozgatni" - fogalmazott Kálomista Gábor terveikről.
A sajtótájékoztatón megjelent a Georges Feydeau-darab két főszereplője, Schell Judit és Csányi Sándor is, akik elmondták, nagyon jó újra együtt dolgozni. A színésznő felidézte, hat éve forgatták közösen a Csak szex és más semmi című vígjátékot, de a bizalom, a közös nyelv azóta is megmaradt. Schell Judit elárulta, ő Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának engedélyével játszik majd a Tháliában. "Ismerős közegbe jövök, és örültem is a lehetőségnek" - fogalmazott a színésznő az MTI-nek, megjegyezve, felüdülés lesz számára újra vígjátékban szerepelni a Nemzetiben alakított "komor" szerepei után.
Csányi Sándor otthagyja anyaszínházát, a Radnótit, ugyanakkor az ottani szerepeit továbbviszi. Megjegyezte, amikor felkérték, hogy újra együtt játsszon Schell Judittal, rögtön igent mondott, pedig még a darabot sem ismerte. A színész méltatta a Feydeau-mű humorát, szellemességét, ugyanakkor megjegyezte, hogy nem érdemes csehovi mélységeket keresni benne. Mint ironizálva hozzátette, a darab arról szól, hogy a férfinak mindig igaza van, ám a nő folyton "lekiabálja".
MTI