Ha énekelhetek, az endorfin átdimenzionálja az agyam – mondja Bakos-Kiss Gábor, aki Ludas Matyi után Kukorica Jancsi szerepére készül a debreceni Csokonai Színházban .A dehir.hu interjúját szemléztük.
Bakos-Kiss Gábor színművész 13 éves koráig református papnak készült, majd a jogi egyetemen tanult. 13 évesen nagyon intenzívnek tűnt számára a lelkipásztori lét. "Azt láttam, hogy van egy szertartás, egy rituálé, aminek a közepén ott van egy ember, aki mindennek az origója. Amit nem értettem akkor, hogy mi az ami ebben engem annyira vonz, azon túl, ami a Jóistenhez köt, mert volt bennem egy erős istenhit. Felnőtt fejjel visszagondolva azt tudom mondani, az a látvány a maga módján olyan volt, mint egy színházi előadás" - kezdte a beszélgetést. Bakos-Kisst később is érdekelte a ritualitás és a teatralitás, a "szakrális dolgok átalakulása a színház felé". Jogot azért tanult, mert a szülők, tanárok is bíztatták, tanuljon tovább, hiszen jó tanuló volt. Mivel a matematika nem vonzotta, egy "huszárvágással" inkább a jogra ment Miskolcra. "Ott is, a jog világában is van valami, ami szerintem nagyon érdekes, mert azon ritka hivatások egyike, ahol ma is jelmezt használnak. Az ember a mai napig úgy látja a bírókat, ügyészeket, ügyvédeket, mint akiket egyfajta szertartásosság jelmez. Ebben a tekintetben a bíróság és a templom nagyon hasonlítanak egymásra. Ha bemegyek egy bírósági épületbe, azt tapasztalom, hogy ott is egyszerre van jelen a hivatalosság és az ünnepélyesség."
A kérdésre, mi vitte a színészet felé, főleg zenés színész oszályba, elmondta, korai zeneiskolai tanulmánya is meghatározó volt, de a művészetek iránti elfogultság otthonról jött. "Édesanyám óvónő, sok dalt, verset, mesét ismertetett meg velem, erős impulzusok értek ezáltal, amiket csak tovább fokozott a zenetagozat, ahol már értékelték a tanáraim azt, hogy szívesen szerepelek, nem okoz gondot, ha el kell mondanom egy verset." Így terelődött szép lassan a színészet felé . Középiskolásként fontos volt számára a tanulás, de inkább a színjátszókör, nyelvművelőszakkör érdekelte. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban ápolták a névadó irodalmi hagyatékát, így Bakos-Kiss társaival többször készített színdarabokat a műveiből.
A Mária próbáján Vidnyánszky Attilával
A dehir.hu kérdésére Vidnyánszky Attilával való kapcsolatáról is mesélt: "Vidnyánszky Attila tanította az osztályomat a színművészetin, tartott egy kurzust, és ennek a folytatása volt, hogy a Magyar Operaszínház előadásaként megrendezte a Thália Színházban még 2007-ben Sztravinszkij három egyfelvonását, köztük A katona történetét. S akkor az a megtiszteltetés ért, hogy ebben az operában én játszhattam el a főszerepet, a Katonát. Innen datálódik a mi kapcsolatunk." Ezután többször beszéltek arról, milyen jó lenne, ha Bakos-Kiss Debrecenben játszana, ez akkor realizálódott a dolog, amikor a színész tavaly januárjában a Ludas Matyi címszerepében debütált a Csokonai Színházban. "Ez a darab nekem nagyon fontos volt, mert ha szerepálmokról beszélünk, mindenkinek olyasmi jut az eszébe, mint mondjuk a Hamlet. Mivel azonban a lelkem mélyén én nem tudom megtagadni, hogy falusi gyerek vagyok, s ha valaki ilyen miliőből származik, és azt mondják neki, hogy te leszel Ludas Matyi, az nagyon nagy öröm lesz számára. Nem volt könnyű előadás zeneileg, de nagy élmény volt számomra az, hogy a Csokonai Színházban, Fazekas Mihály városában lehettem Ludas Matyi" - árulta el a színművész.
Ludas Matyi szerepében (Fotók: Csokonai Színház/Máthé András)
Bakos-Kiss Gábor a Csokonai Színházról és Debrecenről is beszélt: "Debrecenben egy nagyon erős társulat van, egy európai mércével is remek színház. Ami szerintem ugyanakkor abszolút családias". Elmondta, többfelé is játszott már – budapesti színházakban, Szegeden, Zalaegerszegen, Kaposváron –, de mind közül a Csokonait tartja a legotthonosabbnak. "Jól érzem magam Debrecenben, ez egy igazán lendületes város, ami nagyszerű lehetőségeket nyújt, ha lazítani, kikapcsolódni, szórakozni akarsz" - tette hozzá. Visszatérve a színházra, elmondta, úgy érzi, szép lehetőségeket kapott ebben az évadban. "S nagyon érdekes, hogy miközben a Jászai című darabban Petőfit alakíthatom, a következő évadban a Petőfi által írott János vitézben Kukorica Jancsi leszek… Szerintem semmi sem véletlen."
A kérdésre, van-e szerepálma, Raszkolnyikovot említette a Bűn és bűnhődésből, illetve a zenés darabok közül a Bánk bánt. Az énekes szerepekről elmondta: "Azokból szerte az országban, s persze itt is kijutott. De azt kell látni, hogy én elsősorban színész vagyok, aki sokféle eszközzel él. Ha egy produkcióban énekelni kell, hogyne, szívesen teszem, hiszen az éneklés is egy színészi eszköz, olyan, amit az adott produkcióban használni kell. De tény: öröm számomra, ha énekelhetek. Az endorfin ilyenkor átdimenzionálja az agyamat" - zárta a beszélgetést Bakos-Kiss Gábor.