„Lézengő ritter” lopja el a showt - A Bánk bán a POSZT-on

A POSZT 7. szakmai beszélgetésén a Kecskeméti Katona József Színház Bánk bán előadásáról folyt a szó Bagó Bertalan rendező, Szabó Borbála író, dramaturg, Lőrinczy Attila író, dramaturg, Nádasdy Ádám író, műfordító és Lévai Balázs moderátor részvételével.

„Ízléstelen, nem tetszett, patetikus, ironikus, humoros, modern, különleges, szatírikus, centire vágott, sajátos értelmezés, meghatott, mintha a máról szólt volna” – ezeket a megállapításokat tették a nézők az előadás után, amelynek kapcsán Lévai Balázs elsőként Nádasdy Ádámot faggatta.

Az író arra kereste a választ, mennyire változtatta meg az „újrafordított Katona szöveg” a darabot. „Nagyon jót tett ez a magyarból magyarra tolmácsolás. Én most utánanéztem annak a változatnak, ami 47-ben jelent meg, amin szerintem már Arany János könnyített: nehezen érthető, nem lehet előadni ... Azzal is egyetértek, hogy visszatettetek néhány verssort az eredetiből, bár –mint műfordító- az ilyesmi ellen berzenkedni szoktam” – indította a beszélgetést Nádasdy, mire a „fordító” Szabó Borbála megjegyezte, nem is tudja, hogy történhetett ez, ő is a próbákon vette észre, hogy bekerültek mondatok egy korábbi Bánk bánból.

„A színész egyszer csak számon kéri, hogy nem fogja ezt, meg azt az elhíresült mondatot mondani - ezt ismerem. De nem zavartak a régies betétek, kell egy kis klasszikus is a szövegbe, hogy az ember megbökhesse a másikat, hogy most van az a híres rész” – viccelődött Nádasdy, aki szerint az új darab –bár sokszor csúszkál az emelkedett és az alacsony nyelvi értékek között- kedvet csinált az eredeti elolvasásához. Az írótól Lőrinczy Attila vette át a szót, aki azonban nagyobb távolságot érzett az új szövegtől, különösen amikor átcsúszott a mai szlengbe, de alapvetően arányosnak és egységesnek találta. Szabó Borbála pedig elmesélte, hogy a szöveg már készen állt, amikor Bagó Bertalannal egymásra találtak a munkában, de a próbák alatt egyeztek meg arról, hogy legelőre kell hozni az ötödik felvonást, amit kosztümös játékként láthat a közönség.

Lévai Balázs kérdésére, mi veszi át az eredeti drámai szöveg erejének helyét, Bagó Bertalan visszakérdezett: „Emlékszel olyan Bánk előadásra, amelyben a szöveg mély nyomot hagyott benned?” – majd ismét Nádasdy Ádám méltatta az ’új darabot’. „Azt hiszem, hogy egész Kecskemét hálás lehet a színháznak, hogy megcsinálta ezt az előadást, és hogy száz év óta először fordul elő szerintem, hogy a vasárnapi ebédnél a kamaszok erről vitatkoznak a szüleikkel. Igenis a klasszikusokat minden lehetséges módszerrel nyomatni kell. Lehet azt mondani, hogy ez a Bánk bán egy képregényszerű feldolgozás a maga négy kockájával (a színpadi tér egy négy részre osztott hatalmas dobozból áll, amelyben kockáról kockára járnak a szereplők, a jelenetek). (...) De én semmitől nem riadok vissza, hogy a klasszikusokat nyomassuk, mert ezt hívják kultúrának. Ez a legjobb értelemben vett konzervatív gesztus, mert megőrzi, áthozza a fiatalok számára, de nem prezervatív, amely üvegbúra alá rakja. (...) Egy történelmi tabló, de ami elvezet hozzá, az egy emberi dráma” – fogalmazott Nádasdy Ádám. Ennek kapcsán Bagó Bertalan elárulta, Kecskeméten jól fogadják az előadást, hiszen üvöltve bravóznak a fiatalok, sőt, még a politikusok is.

Ezután Lőrinczy Attila értetlenségének adott hangot, nem volt számára egyértelmű, hogy a nyelv letisztultsága azt szolgálja-e, hogy közelebb érezzük magunkhoz a figurákat, a történetet, vagy hogy parodisztikusabb lehessen a produkció. „Érdekes és furcsa volt a békétlenek első jelenetében, hogy a Körtvélyessy Zsolt által játszott Petur nemzeti érzelmű, romantikus emberként fogalmazta meg önmagát, miközben körülötte mindenki más figurának tűnt. Sok helyütt éreztem ezt a kettősséget, ami zavarba hozott a rendezői szándékot illetően” – fejtette ki Lőrinczy Attila, mire Bagó Bertalan egy „hál’istennek”-kel felelt.

Nádasdy Ádám szerint is „befigyel a paródia”. „Nehéz lehet előállni ezzel a darabbal, mert sokszor annyira túlzó, annyira romantikus, ráadásul az egész egy kefélés körül zajlik, ami mégiscsak méltatlan... Én nem éreztem, hogy tragédiát láttam volna, holott mégiscsak sorsok mennek tönkre a szemünk láttára. (...) Rég láttam olyan Rómeó és Júliát, amin igazán lehetett volna sírni. Szinte mindenhez kell egy kis csavar és idézőjel. Mintha öreg korban élnénk. Vagy csak én érzem így bizonyos okokból? Azt mondta az irodalomtanárom Ruttkai Kálmán, hogy amikor az ember fiatal, akkor a tejcsokoládét szereti és a tragédiát, amikor megöregszik, akkor a keserű csokoládét szereti és a komédiát. Nézzenek magukba kérem, ki-ki hol tart ezen az úton. Tényleg nagyon érdekes, hogy ha egy édességboltba bemennek ma, azt látják, hogy olyan keserű dolgokat képesek árusítani, hogy én, az öregember is rácsodálkozom. Ehhez képest a színpadon – mint Ruttkai Kálmán rámutatott – az ellenkezőjét látjuk: szinte mindennek van ironikus felhangja. Mondhatnám azt erre a Bánk bánra, Victor Hugo-val élve, aki a Rigolettonak azt a címet adta, hogy Le roi s’amuse (A király mulat), hogy Biberach s’amuse (Biberach mulat). Mintha ő vezette volna az eseménysort” – vetette fel Nádasdy Ádám.

„Ne felejtsük el, hogy van egy szerencsétlen Bánk bánunk is” – vette át a szót a rendező, aki arról beszélt, hogy Bánk addig politikus, amíg személyesen nem érintett, amíg nem viszik el otthonról asszonyát, Melindát, akire szemet vet Gertrudis királyné öccse, Ottó. „Abban a pillanatban, hogy személyesen érintettek leszünk, ugyanolyan hülyékké válunk, mint a Petur. Ez áll a drámában. Szerintem Bíberach nem aktív, ő egy katalizátor, felgyorsítja az eseményeket, elkezdi nézni a sok hülyét, aki körülveszi, de ő is tragikus, mert végül leszúrják, meg is érdemli, de nem ő a főszereplő, hanem a szerencsétlen Bánk bán és magyar hazánk” – jelentette ki Bagó Bertalan. A színészi játékról további szót ejtett Nádasdy, aki megjegyezte, hogy a békétlenek jelenetei a bohózat felé tendáltak. „Én értem, hogy a magyarok hülyék, ezt tudjuk, ezt fontos komolyan, elgondolkodtatóan előadni, de úgy kéne hülyének lenniük, hogy egyenként egyikük sem hülye, csak együtt” – magyarázta az író nagy nevetés közepette. Erre Szabó Borbála és Bagó Bertalan hozzátette, Katonánál is mindenre bólogatnak a bánok, maga a helyzet komikus, akárcsak az, hogy Bánk bán 40 percig hallgatózik.

„Milyen érdekes kérem, hogy nem tudjuk, a darabról vagy az előadásról beszélünk. Ez is jelzi, hogy a rendező megismertetett velünk egy eddig ismeretlen darabot. Komolyan mondom zavarba jövök, mert azt kérjük rajta számon, amit a szerző írt” – zárta a témát Nádasdy.

„A középkorban a magyarok még nagyon keletiek voltak, attól kezdve, hogy az aszony megesett, vagy hozzányúlt valaki, többé nem lehetett hozzányúlni, tabuvá vált. Ez az, ami Bánk számára rettenetes gyötrelem.Megérzi az ’idegen szagot’és úgy áll Melinda előtt, mint egy üvegfal előtt. Ennek az érzékeltetését kicsit hiányoltam” – vetette fel az író. Ennek kapcsán Bagó elárulta, számára fontosabb volt a megbocsátás, de egyetértett az íróval és megköszönte észrevételét.

Ezután kitértek Gertrudis alakjára, akit Danyi Judit játszott. Nádasdy kicsit fiatalnak érezte, hozzá képest Melindát érettebbnek találta. „Valami szűzieset találtam benne, ami nagyon nyugtalanító, mert bizonyos életkorban, pozícióban nem szabad szűznek lenni, mert az nem vezet jóra ... Mintha ez lett volna ... Bíberach, aki nyilvánvalóan impotens, és Gertrudis, aki nyilvánvalóan szűz, összeillenek és másokkal veretik a csalánt – ahogy mondani szokás” – nevettetett Nádasdy, mire Lévai megjegyezte, „lehet, hogy egy erős szexuálterápia ráférne az ország vezetésére, de az író megjegyezte: „Ezek németek ...”.

Nádasdytól Szabó Borbála vette át a szót, aki méltatta Katona nagyszerűségét, akinél Gertrudis csak akkor pattan fel, amikor Bánk a nőiségében sérti megazt a nőt, aki végig férfi vágyik lenni és arról panaszkodik, hogy uralkodóként milyen nehéz nőnek lenni. Majd a zárójelenetre terelődött a szó, amelyben Ottót kergeti szobáról szobára Bánk, aki végül megöli Gertrudist. „A zárójelenet nem tetszett, úgy éreztem kicsúszott a kezetekből a jelenet, a stroboszkóp villogását olcsónak találtam, a rohangálás túl sok volt, én úgy érzetem, hogy nekem a pénzemért, a szemem láttára egy késsel ölje meg. Egy pillanatig azt hittem, egyébként, hogy üzemzavar történt” – mondta Nádasdy, akinek szavait nagy kacagás fogadta.

Az előadás záróakkordjáról, amelyben bedeszkázzák a dobozt, ahol az események játszódtak, elismerőleg szóltak, de kifogásolták, hogy közben a Bánk bán opera Hazám, hazám című áriája csendül fel.

Végül Koltai Tamás kritikus, zsűritag kért szót: „Nagyon örülök, mert ez az első igazi szakmai vita. (...) Ez a kontrasztok darabja, régi mániám, hogy ez egy Feydeau dramaturgiával megírt Schiller dráma, aminek nemzeti tartalma van, de semmi értelme dramaturgiailag. Akkor jó az előadás, ha mindennek dupla feneke van. Tegnap ezt a kettősséget nem éreztem igazán” – fejtette ki Koltai, aki felidézte, zseniális volt Körtvélyessy Zsolt Petur szerepében. Ennek kapcsán Bagó Bertalan elmondta, hogy ez egy stúdióelőadás, amit a POSZT-on nagyszínpadon játszottak, és ez óriási különbség, hiszen másfajta kompozíciót lát az ember, ha kisebb térbe kerül a darab. „A kettősség a mániám, az érdekel, hogy nézek valamit és elkezd káprázni, de ha a Bánk bán nagyszínpadra került volna, akkor más gesztusokkal megerősítettem volna azt a kettősséget ami, ha az orrod előtt van, így is jól látszik” – magyarázta Bagó, akitől Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója vette át a szót.

„Fontos dolog, hogy 60 néző előtt játsszuk. Amikor felkértem erre a darabra a Bercit, akkor elfehéredett és azt mondta, a mű érdekli, de ez nagyszínpadra való. Végül meg tudtam győzni. Nagy sikerrel játsszuk, de Tamásnak igaza van. A tegnap esti előadás valóban nem olyan volt, mint otthon. Sokat tanulunk belőle.(...)  Ez egy első lépcső a Bánk bán történetben, örülök, hogy ebben úttörők lehetünk” – összegzett Cseke Péter.

A POSZT 7. szakmai beszélgetésén a Kecskeméti Katona József Színház Bánk bán előadásáról folyt a szó Bagó Bertalan rendező, Szabó Borbála író, dramaturg, Lőrinczy Attila író, dramaturg, Nádasdy Ádám író, műfordító és Lévai Balázs moderátor részvételével.

„Ízléstelen, nem tetszett, patetikus, ironikus, humoros, modern, különleges, szatírikus, centire vágott, sajátos értelmezés, meghatott, mintha a máról szólt volna” – ezeket a megállapításokat tették a nézők az előadás után, amelynek kapcsán Lévai Balázs elsőként Nádasdy Ádámot faggatta.

Az író arra kereste a választ, mennyire változtatta meg az „újrafordított Katona szöveg” a darabot. „Nagyon jót tett ez a magyarból magyarra tolmácsolás. Én most utánanéztem annak a változatnak, ami 47-ben jelent meg, amin szerintem már Arany János könnyített: nehezen érthető, nem lehet előadni ... Azzal is egyetértek, hogy visszatettetek néhány verssort az eredetiből, bár –mint műfordító- az ilyesmi ellen berzenkedni szoktam” – indította a beszélgetést Nádasdy, mire a „fordító” Szabó Borbála megjegyezte, nem is tudja, hogy történhetett ez, ő is a próbákon vette észre, hogy bekerültek mondatok egy korábbi Bánk bánból.

„A színész egyszer csak számon kéri, hogy nem fogja ezt, meg azt az elhíresült mondatot mondani - ezt ismerem. De nem zavartak a régies betétek, kell egy kis klasszikus is a szövegbe, hogy az ember megbökhesse a másikat, hogy most van az a híres rész” – viccelődött Nádasdy, aki szerint az új darab –bár sokszor csúszkál az emelkedett és az alacsony nyelvi értékek között- kedvet csinált az eredeti elolvasásához. Az írótól Lőrinczy Attila vette át a szót, aki azonban nagyobb távolságot érzett az új szövegtől, különösen amikor átcsúszott a mai szlengbe, de alapvetően arányosnak és egységesnek találta. Szabó Borbála pedig elmesélte, hogy a szöveg már készen állt, amikor Bagó Bertalannal egymásra találtak a munkában, de a próbák alatt egyeztek meg arról, hogy legelőre kell hozni az ötödik felvonást, amit kosztümös játékként láthat a közönség.

Lévai Balázs kérdésére, mi veszi át az eredeti drámai szöveg erejének helyét, Bagó Bertalan visszakérdezett: „Emlékszel olyan Bánk előadásra, amelyben a szöveg mély nyomot hagyott benned?” – majd ismét Nádasdy Ádám méltatta az ’új darabot’. „Azt hiszem, hogy egész Kecskemét hálás lehet a színháznak, hogy megcsinálta ezt az előadást, és hogy száz év óta először fordul elő szerintem, hogy a vasárnapi ebédnél a kamaszok erről vitatkoznak a szüleikkel. Igenis a klasszikusokat minden lehetséges módszerrel nyomatni kell. Lehet azt mondani, hogy ez a Bánk bán egy képregényszerű feldolgozás a maga négy kockájával (a színpadi tér egy négy részre osztott hatalmas dobozból áll, amelyben kockáról kockára járnak a szereplők, a jelenetek). (...) De én semmitől nem riadok vissza, hogy a klasszikusokat nyomassuk, mert ezt hívják kultúrának. Ez a legjobb értelemben vett konzervatív gesztus, mert megőrzi, áthozza a fiatalok számára, de nem prezervatív, amely üvegbúra alá rakja. (...) Egy történelmi tabló, de ami elvezet hozzá, az egy emberi dráma” – fogalmazott Nádasdy Ádám. Ennek kapcsán Bagó Bertalan elárulta, Kecskeméten jól fogadják az előadást, hiszen üvöltve bravóznak a fiatalok, sőt, még a politikusok is.

Ezután Lőrinczy Attila értetlenségének adott hangot, nem volt számára egyértelmű, hogy a nyelv letisztultsága azt szolgálja-e, hogy közelebb érezzük magunkhoz a figurákat, a történetet, vagy hogy parodisztikusabb lehessen a produkció. „Érdekes és furcsa volt a békétlenek első jelenetében, hogy a Körtvélyessy Zsolt által játszott Petur nemzeti érzelmű, romantikus emberként fogalmazta meg önmagát, miközben körülötte mindenki más figurának tűnt. Sok helyütt éreztem ezt a kettősséget, ami zavarba hozott a rendezői szándékot illetően” – fejtette ki Lőrinczy Attila, mire Bagó Bertalan egy „hál’istennek”-kel felelt.

Nádasdy Ádám szerint is „befigyel a paródia”. „Nehéz lehet előállni ezzel a darabbal, mert sokszor annyira túlzó, annyira romantikus, ráadásul az egész egy kefélés körül zajlik, ami mégiscsak méltatlan... Én nem éreztem, hogy tragédiát láttam volna, holott mégiscsak sorsok mennek tönkre a szemünk láttára. (...) Rég láttam olyan Rómeó és Júliát, amin igazán lehetett volna sírni. Szinte mindenhez kell egy kis csavar és idézőjel. Mintha öreg korban élnénk. Vagy csak én érzem így bizonyos okokból? Azt mondta az irodalomtanárom Ruttkai Kálmán, hogy amikor az ember fiatal, akkor a tejcsokoládét szereti és a tragédiát, amikor megöregszik, akkor a keserű csokoládét szereti és a komédiát. Nézzenek magukba kérem, ki-ki hol tart ezen az úton. Tényleg nagyon érdekes, hogy ha egy édességboltba bemennek ma, azt látják, hogy olyan keserű dolgokat képesek árusítani, hogy én, az öregember is rácsodálkozom. Ehhez képest a színpadon – mint Ruttkai Kálmán rámutatott – az ellenkezőjét látjuk: szinte mindennek van ironikus felhangja. Mondhatnám azt erre a Bánk bánra, Victor Hugo-val élve, aki a Rigolettonak azt a címet adta, hogy Le roi s’amuse (A király mulat), hogy Biberach s’amuse (Biberach mulat). Mintha ő vezette volna az eseménysort” – vetette fel Nádasdy Ádám.

„Ne felejtsük el, hogy van egy szerencsétlen Bánk bánunk is” – vette át a szót a rendező, aki arról beszélt, hogy Bánk addig politikus, amíg személyesen nem érintett, amíg nem viszik el otthonról asszonyát, Melindát, akire szemet vet Gertrudis királyné öccse, Ottó. „Abban a pillanatban, hogy személyesen érintettek leszünk, ugyanolyan hülyékké válunk, mint a Petur. Ez áll a drámában. Szerintem Bíberach nem aktív, ő egy katalizátor, felgyorsítja az eseményeket, elkezdi nézni a sok hülyét, aki körülveszi, de ő is tragikus, mert végül leszúrják, meg is érdemli, de nem ő a főszereplő, hanem a szerencsétlen Bánk bán és magyar hazánk” – jelentette ki Bagó Bertalan. A színészi játékról további szót ejtett Nádasdy, aki megjegyezte, hogy a békétlenek jelenetei a bohózat felé tendáltak. „Én értem, hogy a magyarok hülyék, ezt tudjuk, ezt fontos komolyan, elgondolkodtatóan előadni, de úgy kéne hülyének lenniük, hogy egyenként egyikük sem hülye, csak együtt” – magyarázta az író nagy nevetés közepette. Erre Szabó Borbála és Bagó Bertalan hozzátette, Katonánál is mindenre bólogatnak a bánok, maga a helyzet komikus, akárcsak az, hogy Bánk bán 40 percig hallgatózik.

„Milyen érdekes kérem, hogy nem tudjuk, a darabról vagy az előadásról beszélünk. Ez is jelzi, hogy a rendező megismertetett velünk egy eddig ismeretlen darabot. Komolyan mondom zavarba jövök, mert azt kérjük rajta számon, amit a szerző írt” – zárta a témát Nádasdy.

„A középkorban a magyarok még nagyon keletiek voltak, attól kezdve, hogy az aszony megesett, vagy hozzányúlt valaki, többé nem lehetett hozzányúlni, tabuvá vált. Ez az, ami Bánk számára rettenetes gyötrelem.Megérzi az ’idegen szagot’és úgy áll Melinda előtt, mint egy üvegfal előtt. Ennek az érzékeltetését kicsit hiányoltam” – vetette fel az író. Ennek kapcsán Bagó elárulta, számára fontosabb volt a megbocsátás, de egyetértett az íróval és megköszönte észrevételét.

Ezután kitértek Gertrudis alakjára, akit Danyi Judit játszott. Nádasdy kicsit fiatalnak érezte, hozzá képest Melindát érettebbnek találta. „Valami szűzieset találtam benne, ami nagyon nyugtalanító, mert bizonyos életkorban, pozícióban nem szabad szűznek lenni, mert az nem vezet jóra ... Mintha ez lett volna ... Bíberach, aki nyilvánvalóan impotens, és Gertrudis, aki nyilvánvalóan szűz, összeillenek és másokkal veretik a csalánt – ahogy mondani szokás” – nevettetett Nádasdy, mire Lévai megjegyezte, „lehet, hogy egy erős szexuálterápia ráférne az ország vezetésére, de az író megjegyezte: „Ezek németek ...”.

Nádasdytól Szabó Borbála vette át a szót, aki méltatta Katona nagyszerűségét, akinél Gertrudis csak akkor pattan fel, amikor Bánk a nőiségében sérti megazt a nőt, aki végig férfi vágyik lenni és arról panaszkodik, hogy uralkodóként milyen nehéz nőnek lenni. Majd a zárójelenetre terelődött a szó, amelyben Ottót kergeti szobáról szobára Bánk, aki végül megöli Gertrudist. „A zárójelenet nem tetszett, úgy éreztem kicsúszott a kezetekből a jelenet, a stroboszkóp villogását olcsónak találtam, a rohangálás túl sok volt, én úgy érzetem, hogy nekem a pénzemért, a szemem láttára egy késsel ölje meg. Egy pillanatig azt hittem, egyébként, hogy üzemzavar történt” – mondta Nádasdy, akinek szavait nagy kacagás fogadta.

Az előadás záróakkordjáról, amelyben bedeszkázzák a dobozt, ahol az események játszódtak, elismerőleg szóltak, de kifogásolták, hogy közben a Bánk bán opera Hazám, hazám című áriája csendül fel.

Végül Koltai Tamás kritikus, zsűritag kért szót: „Nagyon örülök, mert ez az első igazi szakmai vita. (...) Ez a kontrasztok darabja, régi mániám, hogy ez egy Feydeau dramaturgiával megírt Schiller dráma, aminek nemzeti tartalma van, de semmi értelme dramaturgiailag. Akkor jó az előadás, ha mindennek dupla feneke van. Tegnap ezt a kettősséget nem éreztem igazán” – fejtette ki Koltai, aki felidézte, zseniális volt Körtvélyessy Zsolt Petur szerepében. Ennek kapcsán Bagó Bertalan elmondta, hogy ez egy stúdióelőadás, amit a POSZT-on nagyszínpadon játszottak, és ez óriási különbség, hiszen másfajta kompozíciót lát az ember, ha kisebb térbe kerül a darab. „A kettősség a mániám, az érdekel, hogy nézek valamit és elkezd káprázni, de ha a Bánk bán nagyszínpadra került volna, akkor más gesztusokkal megerősítettem volna azt a kettősséget ami, ha az orrod előtt van, így is jól látszik” – magyarázta Bagó, akitől Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója vette át a szót.

„Fontos dolog, hogy 60 néző előtt játsszuk. Amikor felkértem erre a darabra a Bercit, akkor elfehéredett és azt mondta, a mű érdekli, de ez nagyszínpadra való. Végül meg tudtam győzni. Nagy sikerrel játsszuk, de Tamásnak igaza van. A tegnap esti előadás valóban nem olyan volt, mint otthon. Sokat tanulunk belőle.(...)  Ez egy első lépcső a Bánk bán történetben, örülök, hogy ebben úttörők lehetünk” – összegzett Cseke Péter.