A Jekyll&Hyde című produkcióval a Győri Nemzeti Színház nyitja (szegedi koprodukcióban) a Szegedi Szabadtéri Játékokat július 6-án Molnár László rendezésében.
„Az volt a legfontosabb célom, hogy még több állandó nézőt csábítsak az intézményünkbe, ezen a szervezésünk is sokat dolgozott. Őszintén mondom, hogy az elmúlt esztendőben minden társulati tag nagyon szép munkát végzett” – hangsúlyozta a direktor.
Forgács Péter, a győri társulat igazgatója a csütörtöki évadzáró társulati ülésen reményének adott hangot, hogy az előadás növeli a győri színház ismertségét az ország színházkedvelő közönsége körében.
Az évadzárón Kiss Tündének és Nagy Balázsnak adták át a Kisfaludy-díjat az elmúlt évadban nyújtott művészi teljesítményük elismeréseként. A díj odaítéléséről a társulat titkos szavazással döntött. A fiatal művészek munkáját segítő Kisfaludy-ösztöndíjat ugyancsak Kiss Tünde, illetve Molnár Zsolt nyerte el, örökös tag címet kapott Bojtár Imréné Gál Anikó, a színházi kórus vezetője és Molnár Etelka Ilona, a férfi szabótár tagja.
Tas Ildikó - akinek a Carmen címszerepe 25 évvel ezelőtt a győri társulat közreműködésével hozott sikert - vándorserleggel jutalmazta a színház most véget ért évadának Carmen előadását és az operaelőadás közreműködőit az évadzáró társulati ülésen.
Forgács Péter összefoglalójában az elmúlt szezont sikeresnek értékelte, ennek alátámasztásául sorolta azokat a produkciókat, köztük a Portugált, az Aranycsapatot, az Aladdint, amelyeket a nagy érdeklődésre tekintettel a jövő évadban is műsorra tűznek.
Az igazgató szólt arról, hogy mostanáig ezerrel több bérlet kelt el, mint egy évvel korábban. Márpedig - emelte ki - bérletek számának növelését tartotta egy éves igazgatósága egyik kiemelt céljának. A bérletek értékesítését június végéig folytatják, majd augusztus 22-től ismét a bérletvásárlók rendelkezésére állnak.