Nyári színházi esték Kaposváron: június végétől hat előadás

A Kaposvári Nyári Színházi Esték keretében az idén hat előadásra várják a nézőket június 28-tól augusztus 2-ig. A rendezvénynek tíz éven át helyet adó szentjakabi Bencés Monostor mellett idén a legtöbb előadást a Szivárvány Kultúrpalotában láthatja a közönség.

A színházi esték programjában hazai és külföldi kortárs és klasszikus szerzőktől szerepel vígjáték, operett, bohózat, dalest, a fellépők között lesz Őze Áron, Fullajtár Andrea, Makranczi Zalán és Kern András, többen közülük először játszanak Kaposváron - mondta Török Tamás, a Szivárvány Kultúrpalota és a rendezvénysorozat művészeti vezetője az immár 12. Kaposvári Nyári Színházi Esték szerdai sajtótájékoztatóján.
A rendezvénysorozat nyitó darabja június 28-án a Gyógyír északi szélre című vígjáték, amelyet A fiú a tükörből, avagy rekviem a gyermekkorért című színjáték követ, majd Kálmán Imre nagyoperettje, a Csárdáskirálynő következik.

Szentjakab3

A fotó forrása: itthon.hu

Július 19-én látható a Szenesnek áll a világ című dalest. Török Tamás szerint ez különleges produkció lesz, amelyen nemcsak Szenes Iván szerzeményeiből hangzik el húsz népszerű dal, de Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János előadásában Szenes Iván és felesége, Kornay Mariann színésznő sírig tartó szerelmének néhány epizódja is megelevenedik.
A kellékes című darabban Kern András játékát láthatja a közönség, végül augusztus 2-án A szerelmes nagykövet című bohózatra várják a nézőket. A művészeti vezető elmondta, hogy a csütörtök esténként 21 órakor kezdődő előadások közül kettőt - A fiú a tükörből..., illetve a Szenesnek áll a világ című darabot - Szentjakabon, a többit a Szivárvány Kultúrpalotában láthatja a közönség. A szervezők előadásonként 500-600 nézőre számítanak.

süti beállítások módosítása