'Egy házasság képei' - Béres, Csányi és Schell a Tháliában

A 'minőségi nevettetés' kedvelőit várják június 21-től a Thália Színházba. A Georges Feydeau hat egyfelvonásosából írt, Esküvőtől válóperig című darab Béres Attila rendezésében kerül színpadra.

Csányi Sándor, Schell Judit, Szombathy Gyula, Egri Kati Kovács Vanda és Szegezdi Róbert játszik a darabban, melyet az Operettszínház főrendezője állít színpadra. Fordítói és dramaturgiai bravúr is kellett ahhoz, hogy az előadás így jöhessen létre, vallja Béres Attila, akivel a darab születésének körülményeiről beszélgettünk.

Ezt a hat Feydeau-egyfelvonásost rendszeresen játsszák így, együtt?

- Nem, nem szokták, mivel nem tartoznak össze. Hamvai Kornél fantasztikus ötlete volt ez. Közös érdekességük azonban, hogy mind a szerző személyes életéből táplálkoznak.

Hogyan lesz ebből egyetlen előadás?

- Hamvai Kornél úgy dolgozta át a darabokat, hogy azok egyetlen pár közös életének hat pillanatát, házasságuk történéseit mutassák be. A negyedórás-húszperces jelenetek a megismerkedéstől a férj első kimaradásán, karrierjének tetőzésén, közös gyerekük születésén keresztül a válásig ívelnek át 8-9 évet. A töredezett dramaturgiai szerkezetet megtartottuk, hat jelenetet láthatnak a nézők, két felvonásban.

FeydauProba05.31.018

Fotók: thalia.hu

Milyen mélységben volt szükség az átdolgozásra, hogy mindez létrejöjjön?

- Sűríteni, rövidíteni kellett, de a fordítói bravúr is megjelenik: Feydeau nyelvi poénjait fantasztikusan fordította Kornél. A nyelvi leleménytől a helyzetkomikumig minden megmaradt. Remélem, a néző ezekben az egymás mellett élés lehetőségéről és lehetetlenségéről szóló vicces történetekben ráismerhet majd szomszédjaira - az ilyen történetek, tudjuk, sosem velünk történnek...

Kinek ajánlaná a darabot?

- Egyrészt mindenkinek, nemcsak a vígjáték kedvelőinek. Aztán annak, aki tartalmasan szeretne kikapcsolódni, aki szereti a jó ízlésű vígjátékot. És a remek színészi alakításokat: a két főszereplő mellett a négy színész a további több mint tíz szerepet alakítja.

FeydauProba05.31.051

Hogyan esett a választás Schell Juditra és Csányi Sándorra?

- Csányi Sanyi és Schell Judit fantasztikus színészek. Amikor felkértek, hogy a Tháliában rendezzem meg ezt a darabot és felmerült az ő nevük, nagyon boldog voltam, hogy velük dolgozhatok. És ez az öröm azóta sem változott. Remek színészek, sokat tanulhatok tőlük.

Sokaknak az Operettszínházból ismerős a neve. Másnak tartja azt, amikor zenés, és azt, amikor prózai darabot rendez?

- Azt gondolom, hogy nincs különbség abban, ahogy az ember prózai vagy zenés színházat rendez, ahogy abban sincs, ha vígjátékot, tragédiát, musicalt vagy operettet. A lényeg, hogy a máról szóljon a ma emberének. Hogy élő színház legyen. Nagyon bízom benne, hogy sikerülni fog.

Ajánlás

"Remélem, a néző a vicces történetekben ráismerhet majd szomszédjaira - az ilyen történetek, tudjuk, sosem velünk történnek..."

Forrás: thalia.hu

süti beállítások módosítása