"Megfeledkeztem a versenyhelyzetről" - A POSZT nyertes dramaturgja mesélt

A kecskeméti színház Bánk bán című előadása is díjazott lett a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón. A POSzT szakmai zsűrije ugyanis a ”Legjobb dramaturgiai munka” elismeréssel jutalmazta Szabó Borbálát, aki Katona József drámájának nyelvezetét napjaink nézőközönsége számára is érthetővé, könnyen befogadhatóvá tette.

- Volt-e valamilyen konkrét elvárása, prekoncepciója a rendezőnek, Bagó Bertalannak, illetve Cseke Péter igazgatónak Katona művének átírásával kapcsolatban? Vagy teljesen Önre bízták, hogyan ülteti át mai magyarra a darabot?

- Én már a felkérés előtt elkezdtem a munkát – ez egy személyes mániám volt régóta –, és mire "lefordítottam" néhány jelenetet, meg is érkezett a megrendelés. Hárs Anna, a kecskeméti színház volt dramaturgja kapcsolt össze Cseke Péterrel, nagyon hálás vagyok neki ezért! Ha ő nincs, szerintem máig nem lennék kész ezzel a szöveggel. Anna rengeteget segített később, már a munka közben is nekem, épp emiatt kicsit közös díjnak is tekintem a POSZT-os elismerést. Bagó Bertalant viszont korábban nem ismertem, csak reméltem, hogy jó kezekben lesz nála a szöveg, hogy nem gondolunk nagyon mást a darabról. Aztán amikor a tavalyi évad végén láttam a munkabemutatót, elcsodálkoztam: olyan egyetértésben volt szöveg és rendezés, mintha közösen dolgoztunk volna!

- Hogyan fog hozzá egy író-dramaturg egy ilyen feladathoz? Miként döntötte el, mi az, ami még belefér, és ami esetleg már nem méltó az eredetihez?

- Elkezdeni könnyű, akkor még visz a lendület meg a jó szándék. Aztán jönnek a kérdések. Méghozzá elég sokféle kérdés: vajon milyen nyelven szólaljon meg egy tizenkilencedik században íródott, de a tizenharmadikban játszódó történelmi dráma – 2012-ben? Amit én kétszáz évvel később gondolok arról, hogy Katona szerint hogyan beszéltek hatszáz évvel őelőtte... Ez annyira lehetetlen feladat volt, hogy egyszerűsítettem. Megpróbáltam találni egy elég neutrális, mégis kifejező, hétköznapi, mégsem teljesen irodalmiatlan nyelvet. Az volt a fő célom, hogy ne vonjam el a figyelmet a darabról, ne nyelvi virtuózkodás vigye el az előadást. Óvatos próbáltam lenni, kerültem a szélsőségeket, így nincs trágárság, sem archaizmus a szövegben. A saját személyiségemet sem adagoltam túl benne, azt hiszem. Azt a vicces kifejezést találtam erre, hogy rám tört az eltűnési viszketegség.

- Mi volt a leglényegesebb az Ön számára ebben a felkérésben?

- A legfontosabb, hogy az átírással vagy fordítással nem megszüntetni akartam ezt a remek drámát, hanem feltámasztani! Valahogy ajtót nyitni rá, hogy lássuk olyan jónak Katona művét, amilyen nagyszerű valójában. És értsük meg, mennyire nekünk szól, ma, itt és most. Segíteni szerettem volna neki, és hallani a Bánk bánnak szóló, megérdemelt tapsvihart ott Kecskeméten, amit ő sajnos sosem hallhatott.

- Milyen visszajelzéseket kapott a közönségtől, illetve a POSZT résztvevőitől?

- A pécsi közönség megosztottabb volt, mint a kecskeméti. Nem is volt annyira naiv – nyilván azért, mert a szakma szempontjai mindig mások, mint az egyszerű közönségé. De az előadás után rendezett vita nagyon tanulságos volt nekem, Nádasdy Ádám fontos dolgokat mondott a szövegről és az előadásról is.

- Hogyan érintette a szakmai zsűri díja?

- Nagyon meglepett, mert én egy kicsit el is felejtettem, hogy a POSZT bizonyos értelemben versenyhelyzet. Én már annak is nagyon örültem, hogy meghívták az előadást, semmilyen díjra nem számítottam. Különben is inkább szemlének tartom ezt a rendezvényt, ahol az a lényeg, hogy találkozzunk, megnézzük egymás előadásait, nem az, hogy ki előz meg kit. Haza is jöttem már pár napja, amikor szombat reggel Cseke Péter felhívott, és arra kért, utazzak vissza átvenni a díjat. Örültem persze neki, és nemcsak a magam nevében. Büszke voltam mindenkire, akivel együtt dolgozhattam itt.

Szerző: Bera Linda, Kecskeméti Katona József Színház