A végző dramaturg osztállyal készült riportsorozatunk második részét olvashatják, melyben Szabó Székely Ármin mesél legfontosabb szakmai tapasztalatairól.
Szerinted mi a dramaturg feladata?
Nincs definíció. Minden esetben más és más lehet, és erősen függ a dramaturg-rendező viszonytól. Ha a hagyományos felállást vesszük, vagyis egy megírt szöveg színrevitelét, akkor én ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a dramaturg egészen addig a szöveget (az írót) kell, hogy képviselje, amíg a koncepció nem ér el egy megfelelő színvonalat. Ha ez megvan, ennek a koncepciónak a gondnoka kell, hogy legyen, felügyelnie kell a kivitelezését.
Eddigi munkáid során mi volt számodra a legfontosabb tapasztalat?
Próbáltam a munkáimat úgy alakítani, hogy minél több emberrel, minél többféle módon dolgozhassak együtt. Azt élveztem leginkább, hogy mindig új helyzethez kell alkalmazkodnom és más szerepben megfelelnem. A Szputnyikban és Kárpáti Péter lakásszínházában megtapasztaltam, hogyan működik egy független társulat, és hogyan jön létre improvizációk alapján egy előadás. A Tünet Együttesnél másfél hónapos műhelymunka után előadóként vettem részt egy produkcióban, jelenlegi gyakorlati helyemen pedig, a Katona József Színháznál, a professzionális kőszínházi működéssel ismerkedhettem meg az évadtervezéstől, a kiegészítő kulturális események szervezésén át a dramaturgi munkáig.
Fontos élmény volt még berlini szakmai gyakorlatom a Volksbühnén, ahol azt láttam, hogy a színház szerepe a mindennapi életben megkérdőjelezhetetlen, klasszisokkal színesebb és fiatalabb a közönség összetétele, amely együtt jár egy élénkebb, a változásokra gyorsabban reagáló ssszínházi nyelvvel. A színházat pedig a dramaturgok irányítják… Aztán visszamentem még egy hónapra Constanza Macras társulatához, amely magyarországi romákkal készített „szociorevüt”, egy igazi, forgalmazható fesztivál-előadást.
Az egyetemen Fige Attilával (bábrendező szak) és Székely Krisztával (rendező szak) dolgoztam, Krisztával folyamatos az együttműködésünk. Akkor érzem igazán jól magam egy munkában, ha kölcsönösen hasznosnak érzem a viszonyt. Ha előrébb tudom vinni a folyamatot és én is tanulok belőle.
Szabó-Székely Ármin, fotó: Borovi Dániel
Milyen típusú színház érdekel?
Erre a kérdésre nehezen tudnék válaszolni. Nekem fontos egy előadásban, illetve nagyon szeretem, ha ráébreszt valamire. Ha van egy olyan pillanat, amikor azt érzem, hogy most megtudtam valamit, amit eddig nem, vagy rájövök, hogy egy jelenséget eddig tévesen láttam. Ez lehet egészen apró, személyes dolog, nagyobb, társadalmi kérdés, vagy akár elvont, mondjuk a színház esztétikájával kapcsolatos probléma.
Valami speciális terület?
Foglalkoztat a kortárs tánc, bár szakavatottnak nem nevezném magam benne. A vizualitása nagyon megfog, és az, hogy a prózai színháztól szokatlan absztrakt gondolkodást igényel. Hód Adrienn munkájába próbáltam is becsatlakozni.
A dramaturgi munkák mellett mivel foglalkoztál még?
Színházelméletet tanítok a Nemes Nagy Ágnes HSZKI színészképzésén. Érdekel a színház leírásának a lehetősége és elemezése, a magyar színháztörténet hiányzó részeinek megírását pedig kifejezetten fontosnak tartom. Próbálom egyensúlyban tartani a színház gyakorlati és elméleti megközelítését, mert ideális esetben hatnak egymásra. Ezen kívül részt vettem a Trafó és a Tünet Együttes gimnáziumi beavató programjaiban, amelyek tulajdonképpen a kortárs művészet befogadására tanítják ezt a korosztályt.
Milyen színházi élmények hatottak rád a leginkább?
Ha személyt kell mondanom, akkor Zsótér és Mohácsi rendezései. Mindkettőjük munkásságát az egyetem alatt ismertem meg, és egészen átírták azt, amit addig a színházról gondoltam. Ha előadást, akkor három jut eszembe: Szent György és a sárkány (Zsámbéki), A sütemények királynője (Pintér Béla) és az Arturo Ui (Zsótér). Illetve most ősszel Berlinben láttam egy elképesztő előadást: Vegard Vinge tizenkét órás Borkman-feldolgozását.
Mi a legutóbbi munkád?
Most éppen Székely Krisztával adaptálunk egy novellát, de legutóbbi befejezett munkám a diplomamunkám. A Double Falsehood című angol reneszánsz drámát fordítottam le, a szöveg nagy részét Shakespeare-nek tulajdonítják. Szakdolgozatomban Zsámbéki Gábor két ’80-as évekbeli előadását elemeztem.
És mit szeretnél legközelebb?
Három hónap alkotói szabadságot. Írnék egy könyvet egy amerikai titkosügynök nőről, aki egy küldetés kapcsán Nagykátára téved, és felfedezi családja második világháborús múltját.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.