Vidnyánszky: 'Érvényesülnek bizonyos lobbiérdekek'

Nem szabadna félni a nyitástól, a változástól, hiszen végső soron ez a színházművészet lényege: az útkeresés, a világra való rácsodálkozás, a lét újrafelfedezése és megfogalmazása őszintén és magas színvonalon. És ha fórumot teremtünk arra, hogy az eltérő művészi gondolatok találkozzanak egymással, a cél ne egymás legyőzése legyen, hanem egymás megértése és elfogadása – mondja Vidnyánszky Attila. A Csokonai Színház igazgatójával a POSZT előtt készített interjút a Szín-Tézis, a Teátrumi Társaság kiadványa. Ebből olvashatnak részletet.

– Tele vagyunk színházi fesztiválokkal, de nagyon kevés az igazán eredeti gondolatra, szellemiségre felfűzött megmozdulás. És Magyarországon valójában nincs igazán jelentős, nemzetközileg is jegyzett színházi fesztivál. Általában mindenütt ugyanazokkal a panelekkel találkozunk, holott az embereknek épp az egyedi, a megismételhetetlen élményekre van igényük. Mindamellett, persze, vannak pozitív példák is, amelyek sajátos ízt, hangulatot képviselnek a palettán, de tapasztalatom szerint a kulturális célok mellett egyre inkább valamiféle gasztronómiai irányba mozdulnak el a rendezvények. Önmagában ez nem is lenne baj, ha nem párosulna valamiféle igénytelen, nívótlan szórakoztatással - mondja Vidnyánszky Attila a Szín-tézis első számának adott interjúban.

(...)

– Számos nagyhírű, szakmai ranggal bíró színházi fesztiválon díjakat, adott esetben pénzjutalommal járó elismeréseket is osztanak. Mennyiben befolyásolja ez az ott szereplő előadások, társulatok viszonyát a fesztiválhoz, mint „ünnep"-hez?
Ez meglehetősen kényes kérdés. Bármilyen színvonalas fesztiválról legyen is szó, onnantól kezdve, hogy díjakat, hivatalos elismeréseket osztanak ki, az előadások, az alkotók óhatatlanul egymás „ellenfeleivé" válnak, és mindig felmerül a döntést hozó zsűri objektivitásának a kérdése. Hiszen ami egy sportverseny esetében – nagyjából – igazságosan, objektív eszközökkel mérhető, a művészet esetében nehezen megragadható. Nemritkán a fesztiválokon szereplő előadások egyszerűen össze sem mérhetők, hiszen az igazán eredeti alkotás önálló, egyedi gondolkodásmódot képvisel, amely felrúgja a konvenciókat és zavarba hozza a döntést hozókat.

– Ilyenkor művészeten kívüli szempontok is felmerülnek?
– Komoly formában érvényesülnek bizonyos lobbiérdekek, és valamely előadás vagy társulat meghívása egy fesztiválra, ne adj' isten, díjjal történő elismerése, jelentős mértékben hozzájárulhat annak kanonizálásához, ez pedig további meghívások, pályázati pénzek elnyerését teszi lehetővé. Vagyis a művészi szempontok mellett felerősödik egyfajta egzisztenciális, anyagi érdekeltség is, ami könnyen egészségtelen rivalizálásba csaphat át, és ez akadálya lehet az őszinte művészi és emberi dialógusnak.

– Az alkotóknak ugyanakkor nagy szűksége van visszajelzésekre.
– Teljesen egyetértek. Szükség van pozitív és negatív visszajelzésekre is, hogy felmérjék képességeiket, illetve hogy hol tartanak éppen a pályájukon, de a megmérettetés kényszeressége gyakran önmaga ellen fordul. Közkeletű a „fesztiválelőadás" fogalma, ami arra utal, hogy az alkotó nem a saját, szuverén belső művészi útját követi, hanem kifejezetten egy fesztivál, vagy fesztiválok vélt valós elvárásainak igyekszik megfelelni, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy egy trendnek, kanonizált, uralkodó ízlésnek rendeli alá saját útkeresését. Ettől még lehet szakmai értelemben színvonalas az előadás, sőt, sikeres is, de hosszú távon az ilyen típusú alkotó elveszítheti önmagát, és egyszer talán arra kell rádöbbenie, hogy már nincs is mit mondania a világról.

– Ez hazai tapasztalat is?
– Sajnos, Magyarországon fokozottan érvényes ez a görcsös megfelelési kényszer, különösen a pályakezdő tehetségek esetében. Az ízlés és világnézet tekintetében évtizedes kirekesztő technikák érvényesülnek, és ettől a Pécsi Országos Színházi Találkozó sem mentes.

– Hogyan lehet ezen változtatni?
– Nem szabadna félni a nyitástól, a változástól, hiszen végső soron ez a színházművészet lényege: az útkeresés, a világra való rácsodálkozás, a lét újrafelfedezése és megfogalmazása őszintén és magas színvonalon. És ha fórumot teremtünk arra, hogy az eltérő művészi gondolatok találkozzanak egymással, a cél ne egymás legyőzése legyen, hanem egymás megértése és elfogadása. És feltétlenül nyitni kellene más színházi kultúrák felé, mivel a magyarországi színházi szakma sok tekintetben belterjes. Úgy érzem, nincs elegendő rálátásunk a komoly színházi tradíciókkal rendelkező országok életére, elvétve jut el egy-két fontos előadás magyar közönség elé. (...)

Szerző: Kozma András, Forrás: csokonaiszinhaz.hu

Vidnyánszky Attila további gondolatai az ünnep fontosságáról, a beregszászi Sztalker Fesztiváltól, a POSZT-ról, a nyitásról, s arról, hogy miért nincs rangos nemzetközi színházi fesztivál Magyarországon... Az interjú teljes terjedelemben a Magyar Teátrum új mellékletében, a Szín-tézis első számában olvasható. A lap 2012. június 13-tól kapható az újságárusoknál.