Kőszegi Várszínház - Négy bemutató az idei nyáron

Négy bemutatóval várja közönségét az idén 30 éves Kőszegi Várszínház: nyolc előadásban a Chioggiai csetepatét láthatják a nézők sok zenével, olasz hangulattal, emellett az Akárki, az Isten előszobája és az Egy elsurranó patkány című produkciót is műsorra tűzik.

Pócza Zoltán igazgató elmondta: az 1532-es ostrom 450. évfordulóján, 1982-ben alapították a Kőszegi Várszínházat. A színház az idén mégsem történelmi drámákkal, hanem nagyszínpadi bemutatóként vígjátékkal várja nézőit: Goldoni Chioggiai csetepaté című művének próbái csütörtökön indulnak, a darabot nyolc estén, július 13-15-ig, 17-én és 19-től 22-ig játsszák. Július 9-én Goldoni-könyvbemutatót is tartanak: Török Tamara Goldoni és Velence című művét ismerhetik meg az érdeklődők. A színház alapításának évfordulóján, július 17-én pedig a Kőszegi Várszínház történetét ismertető könyvet is bemutatnak.

Három kamaraszínházi bemutatóra készülnek. A Szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közös produkcióként az Akárki című, kifejezetten szabadtérre készült "moralitásjátékot" tűzik műsorra június 25-én. Ezt követően a FÜGE Produkcióval közösen Ashlin Halfnight Isten előszobája című darabját mutatják be, amelynek története egy repülőgép-szerencsétlenség után játszódik. A produkciót új helyszínen, a Jurisics Miklós Gimnázium udvarán adják elő. A darabot július 6-án és 7-én láthatja a közönség.

4167-koszegi-varszinhaz-2012-nyari-szinhazi-eloadasok-koszegen

Gergye Krisztián több előadása is látható volt már Kőszegen az elmúlt években. A táncos-koreográfus-rendező a tavaly júliusban elhunyt Kristóf Ágota műve alapján készít előadást az idén. A szerző többek között kőszegi élményei alapján írta a Trilógiát, Kőszegen nyugszik és a város posztumusz díszpolgára. Kristóf Ágota halálának évfordulóján - a Nemzeti Színházzal és Gergye Krisztián társulatával közös produkcióként - az Egy elsurranó patkány című előadást mutatják be, amelyet a szabadtéri premiert követően a budapesti Nemzeti Színházban is láthat a közönség.
A vár felújítása még nem fejeződött be teljesen, ezért az idei évben is a Jurisics tér a programok fő helyszíne. A bemutatók mellett Moliere A mizantróp című darabja, az Orlai Produkció A nagy négyes című előadása is megtalálható a programban, a zenés darabok között pedig a Honfoglalás című produkciót és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című művet is műsorra tűzik. Egyéb programoknak, köztük utcaszínháznak, Kaláka-koncertnek, kiállításnak, néptánc-bemutatónak is helyet ad a Kőszegi Várszínház a nyáron.
Pócza Zoltán kitért arra is, hogy a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház - Kőszegi Várszínház 15 millió forint állami támogatást kapott az idén.

MTI

süti beállítások módosítása