"Igazán Alföldi-színész vagyok" - Stohl Szegedre készül

Hamarosan elkezdődnek a Mágnás Miska próbái, de még a szereplőknek sem árul el sokat Alföldi Róbert rendező a koncepcióról, ötleteiről. A Miskát játszó Stohl Andráss éppen ezért nem a szerepéről, hanem minden másról mesélt.

Július 2-án kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó bemutatójának, a Mágnás Miskának a próbafolyamata. A fantasztikus szereplőgárda ekkor, a budapesti olvasópróbán ismerkedik meg behatóbban azzal az ironikus fricskákkal teli rendezői koncepcióval, mely Alföldi Róbert fejében megfogalmazódott az operett kapcsán.

stohl-andras

A főszerepet Stohl András alakítja, aki nem ismeretlen a Dóm téri nézők előtt. „Szép emlékeim fűződnek a szabadtérihez. Életem egyik legnagyobb élménye volt eljátszani itt Bóni grófot Alföldi Csárdáskirálynőjében évekkel ezelőtt.”

Prózai színészként akkor ismerkedett meg az operettel, előtte nem volt dolga a műfajjal. „Robi fejéből pattant ki az ötlet, hogy énekeljem én ezt a szerepet. Mivel most már jól ismerem a prózai és a zenés színjátszást is, bátran mondhatom, hogy iszonyú nehéz feladat helyt állni az utóbbiban.”

András szerint Miska karaktere híres szerep, lehet benne lubickolni. Amikor felvetettük, hogy többször megtalálták már a jó értelemben vett paraszti sorsok a színpadon, és úgy tűnik, parádézik a hasonló szerepekben, kifejtette, sosem úgy áll neki egy feladatnak, hogy a jellem vajon felszínes-e vagy sem. „Mindegyik egy-egy külön személyiség, melyet teljes egészében át kell szűrnöm saját magamon. Ha a számos ilyesfajta szerepformálás alapján az jön le a nézőnek, hogy ez a típus nekem megy, jól áll, az nagy elismerés.”

Bízik a Mágnás koncepciójában. „Én aztán igazán Alföldi-színész vagyok. Összeszámoltuk: engem foglalkoztatott legtöbbet a rendezéseiben. Ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, mindenhez ízléssel nyúl.” Erről a nézők is megbizonyosodhatnak a Dóm téren: a Mágnás Miskát augusztus 17-én, 18-án, 19-én és 20-án láthatják.

Szirmai Albert: MÁGNÁS MISKA

Időpont: augusztus 17., 18., 19., 20. Esőnap: augusztus 21.

Versek: Gábor Andor   Szövegét írta: Bakonyi Károly

Átdolgozta: Békeffy István és Kaszó Elek

Szabadtéri változat 2012 Szeged: Vörös Róbert

Özvegy Korláthné, a nagymama:   MOLNÁR PIROSKA

Korláth gróf   HIRTLING ISTVÁN

Korláth Lotti grófnő, a felesége   NÁRAY ERIKA

Rolla grófnő, a leányuk:   RÁCZ RITA

Técsei Tixi gróf:   LÁSZLÓ ZSOLT

Récsei Mixi gróf:    ZNAMENÁK ISTVÁN

Baracs István:   HAJA ZSOLT

Marcsa, mosogatóleány:   RADNAY CSILLA

Miska, lovászgyerek:    STOHL ANDRÁS

Leopold, inas:  SZATORY DÁVID

továbbá: szakácsnők, inasok, úrlovasok, vendégek, szolgák, szobalányok

Közreműködik a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara és Tánckara, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Karigazgató  Kovács Kornélia

Ügyelők  Kabai Márta   Súgó  Sütő Anikó

Zenei munkatársak  Komlósi Zsuzsanna, Termes Rita, Rákai András

A rendező munkatársa  Kovács Krisztián

Koreográfus  Kovács Gerzson Péter

Díszlettervező            Jelmeztervező

Menczel Róbert            Füzér Anni

Dramaturg            Zenei rendező

Vörös Róbert  Kéringer László

Karmester – Zenei vezető Silló István

Rendező Alföldi Róbert

 

Forrás: Szegedi Szabadtéri

süti beállítások módosítása