Julie kisasszony - A Funk Iván Társulat a Bakelitben

Június 25-én a Julie kisasszonyt mutatta be a Funk Iván Társulat a Bakelitben. A társulatról, az előadásról Funk Iván rendezőt kérdezte a bakelit.hu.

Az előadás szereplői Dobra Mária, Darabont Mikold és Miklós Marcell fiatal és elismert színészek. Hogy állt össze ez a társulás?

Marcit régóta ismerem, még az egyetem előtti időkben kezdtünk el együtt dolgozni. Később egyszerre vettek fel bennünket, őt színész, engem pedig rendező szakra. Mikolddal Pécsett ismerkedtem meg, az Ivanovomban játszotta Anna Petrovnát, azóta együtt élünk és dolgozunk is egymással. Mara tavaly csatlakozott a Csehov-egyfelvonásosokhoz, ez a mostani a második munkánk, már egyre jobban ismerjük egymást.

Mennyire stabil ez a csapat? Várható, hogy egy állandó társulat alakul ki az együttműködésből?

Kezdetben alkalmi formációnak gondoltam ezt a társulást, de világos, hogy jól tudunk együtt dolgozni, élvezzük a munkát, és ahol járunk, sikerünk van. A független lét nagyon nehéz, ugyanakkor azonban sokkal szabadabb is. A csapathoz tartozik még Dióssi Gábor és Selmeczi Bea. De szó sincs arról, hogy ez bárkinek kizárólagos munkahelye lenne. Minimális pénzből dolgozunk. De úgy tűnik, hogy szerencsével és munkával évi egy előadást létre tudunk hozni.

Június 25-én August Strindberg művét, a Julie kisasszonyt mutatjátok be a Bakelit Multi Art Center színpadán. „Szerelem és bűntudat, vágy és kielégületlenség, titok és hazugság halálos keveréke ez a mű” áll a darab szinopszisában. Miért esett a választás erre a műre?

Ezt a darabot régóta jól ismerem. Végzősként Nagyváradon dolgoztam rajta, de az előadás nem tudta kifutni magát, és nem lett jó. Azóta másképp látok mindent. Két évvel ezelőtt elvesztettem a testvéremet, az ő halála átértékelt mindent. Másképp gondolkozom, másképp értelmezek. Megváltozott az emberekhez és a történetekhez fűződő viszonyom. A darabot sokkal aktuálisabbnak érzem, a Julie kisasszony szereplőit pedig, akikkel most dolgozom, sokkal jobban ismerem, amit egy ilyen mélységű műnél már elengedhetetlennek tartok. Látva, hogy ilyen körülmények között tudok majd próbálni, azt gondoltam, érdemes lenne újra nekifutni a darabnak.

julie

Fiatal korod ellenére már több előadást is rendeztél különféle színházaknak. Melyik előadást állt hozzád a legközelebb?

Nagyon szerettem a kaposvári Rómeó és Júlia beavatót, amit Kovács Zsolttal és Váradi R. Szabolccsal hoztunk létre, és amivel nagy sikerünk volt. Bár ez csak egy feldolgozás volt, ha a munkafolyamatot tekintem, ez volt a legkiemelkedőbb. Egy olyan szellemes és barátságos, szakmailag igényes próbafolyamatot képzelek ideális kőszínházi munkának, mint ami velük létrejött. Nagyon sajnálom, hogy Zsolttal nem tudok dolgozni, nagyon szeretnék.

Hogy képzeled el a jövődet? Vannak esetleg „álomdarabok”, amiket szeretnél megrendezni?

Természetesen vannak. Álom-szerzők, álomdarabok. Nagyon remélem, hogy újra rendezhetek nagyszínpadon Csehovot, nálam az első helyen továbbra is Csehov áll. De szívesen dolgoznék Shakespeare, vagy Kleist csodálatos, nagy kihívást jelentő darabjaival. Ha az ember megküzd velük, ezek a művek éppen olyan modernné válnak, mint a kortárs darabok. Ott van Székely Csaba Bányavirága, ha kicsit csitul körülötte a láz. Hamvai Kornél valamelyik drámáját is szeretném egyszer színpadra állítani, vagy dolgozni vele új darabon. Egy darabválasztásnál nem csak a vágyakra, hanem az aktuális mondandóra, a körülményekre is tekintettel kell lennem, szóval azt gondolom, egyelőre maradok a kamaradaraboknál. Két-három-négyszereplős darabokat keresek, hogy folytathassam ezt az egyre izgalmasabb társulati munkát, amit elkezdtünk. Terveim között szerepel, Genet: Cselédek, illetve Sartre Zárt tárgyalása, esetleg Pinter Ételliftje, Füst Milán Lázadója. De ezek még csak elképzelések, lehet, hogy más jön.

Van az előadásnak célközönsége? Kinek ajánlanád?

Mindenkinek ajánlom az előadást, aki kiváló és odaadó színészeket akar látni egy szélsőséges ívű, vad és őszinte történetben.


August Strindberg: Julie kisasszony

Julie kisasszony Darabont Mikold
Jean Miklós Marcell
Kristin Dobra Mária
Rendező: Funk Iván
A rendező munkatársa: Selmeczi Bea

süti beállítások módosítása