Csáki Judit: "Édes szakmám, ramaty állapotban vagy"

Csáki Judit kritikus, a Revizor főszerkesztője, a Kaposvári Egyetem színház tanszakának vezetője a POSZT után tett közzé nyílt levelet a Magyar Narancsban, amelyben a szakmához szól. Lapszemle.

Részletek Csáki Judit nyílt leveléből - A Magyar Narancsból:

“Édes szakmám, ramaty állapotban vagy, és ezt immár magad előtt sem tagadhatod, noha próbálkozol erősen, Pécsett és másutt, "békeszigettel" meg "árokbetemetéssel". Ahelyett, hogy színházat csinálnál - mielőtt végleg elfelejted, hogyan is kell.

(…) Nem kísérletezel valamelyik félalternatív rendezővel, dehogy; hívod a tutit, az unalmasat, a megbízhatót - és aztán te, a tuti, megbízható rendező csodálkozva nézel rám a színház előtt a téren: "Tényleg meg akarod nézni? Nem ide csináltam." Vagy - csatlakozol asztalunkhoz a reggelinél a szállodában - "nem az én előadásomat kellett volna idehozni, hanem azt a másikat", mondod. És - teszed hozzá te, egy másik előadás főszereplője - "fogalmam sincs, hogy kerültem a pécsi színpadra". Nekem sincs, bólogatok.

(…) És te, akit a régi barátság jogán kérdőre vonlak, vajon miért mentek ennyire alá, miért kerülitek a szakmai diskurzust, miért mellőzitek a kritikusokat, elmondod, hogy félsz. Félsz attól, hogy ha valamit nem jól csinálsz - értsem: nem tetszik majd nekik, odafönt (kiknek és hol van az az odafönt - ezt is megkérdem, és válaszolsz), akkor jövőre már ez a munkád sem lesz meg, márpedig "életben kell maradnod", és tényleg. (…)

Édes szakmám, ügyesen kinyomtad magadból a független, csóró csapatokat. Adtál kegyesen három napot nekik Pécsett, az amúgy csodás Zsolnayban, amelyet egyelőre nemigen sikerült becsatornázni a találkozó keringésébe - de azért a sajtótájékoztatón már kivetted az ő anyagukat a tiédből, jelezvén, idegen test ezek. (…)

Becsaptad magad - bedőltél a politikának; ahelyett, hogy a politika dőlt volna be neked. Ott kuncsorogsz; felsőtested kissé megdől a polgármester-államtitkár-helyettes-elnök előtt, arcodon kényszeredett mosoly - és reménykedsz. Kicsike pénzben, csöppnyi kivételezésben. És ellenszolgáltatsz: kussolsz, nem mondasz rosszat rájuk, pedig istenem, miket mondtál egyikről-másikról a jeges limonádé fölött... Lenézed - és ő is lenéz téged, hisz a lakája vagy, függsz tőle; pedig te csináltál "királyt" belőle, tudod, úgy van ez, mint a színpadon. Attól valaki, hogy te úgy viselkedsz vele. Ha nem ezt tennéd, az lenne, aki: a szolgád, a közszolgád. És még arra sem szólsz, amikor úgy csinál, mintha értene a színházhoz, pedig nem ért, nem is ez a dolga, de mivel te ezt is eljátszod neki, hát eljátssza ő is. És mondod nekem, hogy persze, hogy a Nemzeti nagyon jó színház, és persze hogy nem kéne kinyírni; de mondod azt is - mert ha ők úgy, akkor mi meg így, ugye -, hogy tán valami kompromisszum kéne. Édes szakmám, eszedbe sem jut már, hogy miért is kéne... (…)

Édes szakmám, gyáva vagy: nem mersz színházat csinálni. Mímeled, mintházol, hímezel és hámozol, magyarázkodsz és mutogatsz, föl meg le. Eljött a te időd, de nem úgy, ahogy gondolod, és ahogy mondod is, kissé ingerülten itt az utca közepén, a tűző napon; nem annak kellett volna eljönnie, hogy vélt vagy valós sérelmeken bosszú legyen állva, hogy ajándékképpen színházak és díjak legyenek osztogatva, mint mondod, azért, mert "ők is ezt csinálták". Hanem eljött a te időd, mert helyzet van. Nem árokbetemetés, nem béke szigete, hanem ez: kihúzzuk magunkat, sokan vagyunk, egyet akarunk: színházat, ami tükröt tart a világnak, ahogy a klasszikus mondja (...)".

A teljes publicisztikát a Magyar Narancs múlt heti számában és itt olvashatják.