Száz éve, 1912. június 28-án született Budapesten Olty Magda Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
"Nagyon sok már a művészünk. Elkelne egypár színész is."
Pályájáról - Színháztól fegyházig:
Olty Magda 1931-ben, a Színiakadémia elvégzése után Alapi Nándor Országos Kamaraszínházának tagja lett. 1933-tól nyugdíjba vonulásáig, 1968-ig a Nemzeti Színházhoz kötötte a szerződése.
Első szerepe Csiky Gergely Nagymama című színművének Piroskája volt, majd jött a Liliomfi Mariskája, a Csongor és Tünde Ilmája. Bármilyen szerepet képes volt eljátszani, a hálátlan figurákból kabinetalakításokat produkált. Legnagyobb sikereit Moliére darabjainak talpraesett, cserfes szobalány-szerepeiben aratta: Toinette (A képzelt beteg), Marianne és Dorina (Tartuffe), Nicole (Az úrhatnám polgár). Emlékezetes volt mint Mrs. Page Shakespeare: A windsori víg nők című darabjában és az Othello Emiliájaként is.
Olty Magda és Törőcsik Mari
Kellemes énekhangja volt, számos operettben és zenés játékban is fellépett. 1963-ban főszerepet játszott volna a Nemzetiben Albee: Nem félünk a farkastól című drámájában, de az előadást az utolsó pillanatban betiltották. Olty úgy érezte, vége a pályafutásának és nem is sokat tévedett: 1968-ig ugyan még tagja volt az ország első társulatának, de ezalatt csak három szerepet kapott.
Olty Magda híres volt baloldali elkötelezettségéről. A negyvenes években részt vett az ellenállási mozgalomban, ezért letartóztatták, a második világháború végét a sopronkőhidai fegyházban érte meg.
Olty Magda, Somogyi Nusi, Fejes Teri
A színházi mesterség minden rejtelme és titka érdekelte, ezért elvégezte Hevesi Sándor rendezői tanfolyamát, és az egyik első magyar rendezőnőként több darabot sikerrel állított színpadra. 1935-től filmezett is (A királyné huszárja, 1935; Érik a búzakalász, 1938; Dandin György, 1955; Hogy szaladnak a fák! 1966).
Évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1957-1962 között az intézmény főigazgatója volt. Mestere volt a magyar beszédnek, amellett a tanítást hivatásának tartotta. A hallgatók rajongtak érte, tanítványai sorában a mai magyar színjátszás számos kiválóságát megtaláljuk. Működése idején, 1959 januárjában nyílt meg a főiskola színháza, az Ódry Színpad, amelynek létrehozásában aktívan közreműködött.
Művészi munkáját 1954-ben Jászai Mari-díjjal, 1960-ban érdemes művészi, 1968-ban kiváló művészi címmel ismerték el, a Kossuth-díjat 1955-ben kapta.
Életének utolsó éveit magányosan töltötte nagykovácsi parasztházában. Budapesten halt meg 1983. február 22-én.
Színésszemmel a primadonnáról - Írta Olty Magda:
Árt-e a műveltség a színész tehetségének? - Írta Olty Magda:
Forrás: OSZMI, Színház.hu