A Lovagias ügy című vígjáték bemutatójával nyit július 6-án a Bujtor Istvánról elnevezett szabadtéri színpad Tihanyban.
Bujtor Judit igazgató csütörtökön a helyszínen elmondta: tavaly hétezer látogatója volt a színpadnak, az ország minden részéről érkeztek nézők. Nehéz minden évben újat hozni és olyan darabokat találni, amelyek mindenki ízlését elnyerik, de idén sikerült - tette hozzá.
Hunyady Sándor vígjátékát - amelyből nagy sikerű film is készült az 1930-as években Kabos Gyula emlékezetes alakításával - a fővárosi Karinthy Színház társulata mutatja be Verebes István rendezésében. A főbb szerepekben Bajor Imrét, Árpa Attilát, Balázs Andreát, Lorán Lenkét, Csoma Juditot és Balázsovits Editet láthatja a közönség.
Verebes István a sajtótájékoztatón elmondta: még soha nem volt szabadtéri színpadon premierje. Hozzátette: a vígjáték ma is mindannyiunkról szól, hiszen az állás, a megélhetés megtartása a témája.
Verebes István elismerését fejezte ki Bujtor Juditnak, amiért férje, a 2009-ben elhunyt Bujtor István szellemében vezeti a szabadtéri színpadot és olyan műsort állított össze, ami becsületére válik neki és a településnek is.
Július 7-én a Szegény Dániel című krimit játsszák a szabadtéri színpadon, július 13-án a Budapest Bár koncertezik, július 14-én az Esőembert mutatják be, július 20-án a Nagy Négyes című vígjátékot, július 21-én a Bolond a hegytetőn című zenés játékot, július 27-én a Francianégyes című vígjátékot, másnap pedig az Imádok férjhez menni című zenés vígjátékot.
Augusztus 3-án a Mese habbal című vígjáték kerül színpadra, másnap Minket nem lehet elfelejteni címmel Bodrogi-Voith show lesz, augusztus 10-én az Álomjáték című zenés show-nak, másnap a Mona Maria Mosolya című zenés vígjátéknak ad otthont a szabadtéri színpad. A műsor augusztus 17-én a Csík Zenekar koncertjével folytatódik, másnap A szerelmes nagykövet című bohózatot játsszák, augusztus 24-én a Magna Cum Laude koncertezik, az évadot pedig a Sing Sing Sing 3 című musicalshow zárja.