Hat előadással harmadik nyári évadját kezdi meg a Pannon Várszínház a balatonfüredi Anna Grand Hotelben. A nyitóelőadás Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiája lesz július 5-én.
Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a július 5. és augusztus 16. között zajló programsorozatot Mediterrán Színháznak nevezték el, mert a balatonfüredi szálló megújult mediterrán udvara ad otthont az előadásoknak.
A programok mindig csütörtökön lesznek, a második héten, július 12-én Fenyő Miklós és Novai Gábor Hotel Menthol című musicaljét mutatják be.
Az igazgató szavai szerint sodró mediterrán lendület és rengeteg látvány jellemzi majd a hat héten át tartó eseménysorozatot. Az öt színházi előadás között július 19-én a Budapest Klezmer Band és Tompos Kátya ad közös koncertet.
Fotó: annagrandhotel.hu
A műsorterv is a mediterrán hangulatot idézi, a nyitóelőadás, a Két úr szolgája délelőttjén olasz zászlóforgatók pezsdítik fel a Balaton-parti város életét, este pedig a hotel főbejárata előtti dísztéren a miskolci gólyalábasokkal kiegészülve tartanak bemutatót.
Az évad negyedik előadásaként, augusztus 2-án A padlás című darabot láthatják a nézők, amelyet Ray Cooney A miniszter félrelép című vígjátéka követ augusztus 10-én. A balatonfüredi Mediterrán Színház évadját Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungária című musicalje zárja augusztus 16-án.
Gál Miklós, az Anna Grand Hotel igazgatója elmondta, hogy a szálloda megújult mediterrán udvarán 320 férőhelyes és 400 főig bővíthető szabadtéri színházat alakítottak ki. Eső esetén az előadásokat a hotel dísztermében tartják meg. A produkciókra jegyet váltó vendégek gasztronómiai kedvezményeket nyújtó kupont kapnak, a programsorozat különlegességét éppen a kultúra és a gasztronómia összekapcsolása jelenti - tette hozzá.
Vándorfi László megjegyezte, hogy összeállt a Pannon Várszínház őszi balatonfüredi évadjának műsorterve is, a 2012/13-as évadot Koltai Róbert önálló Móricz-estje indítja az Anna Grand Hotel dísztermében. Az évad különlegessége az Idefigyeljenek emberek! című Alfonzó-kabaré lesz, amellyel a művész 100. születésnapjának állítanak emléket.
MTI