Csonka Szilvia a Szentivánéji álom Hermia alakításáért a Pécsi Országos Színház Találkozó szakmai zsűrije a legjobb női mellékszereplő díját ítélte neki. Ennek kapcsán mesélt a színésznő.
- Játszottál korábban a POSZT versenyprogramjában?
- Először főiskolásként Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor rendezésében egy vizsgadarabban szerepeltem a pécsi találkozó off programjában, 2008-ban Dömötör Tamás Czukor show-jában játszottam, ez már verseny előadás volt. Díjat azonban most kaptam első alkalommal itt.
- Mit jelent neked ez az elismerés?
- Ez egy komoly szakmai kitüntetés, nagy megtiszteltetés, hogy rám gondolt a zsűri. Boldog vagyok, hogy értékelték, és ezzel a díjjal jutalmazták a játékomat. A színházban most kezdődik a nyári szünet. Sok munka van mögöttünk. Általában öt, vagy több bemutatót csináltunk személyenként. Évad végén ez a díjeső visszaigazolta a befektetett munkát.
- Hermiaként hogy érzed magad a színpadon?
- Hermia szerepét nagyon szeretem játszani. A mi szakmánkban az a jó, ha átélünk valamit az életben, akkor utána egy szerepben beszélhetünk róla, elmondhatjuk a véleményünket, átélhetjük újra, és így ráláthatunk. Most is ez történt. Hermián keresztül elmondhattam az én történetemet arról, hogyan vagyok szerelmes, kiábrándult, csalódott, dühös, hogyan nevetek és hogyan álmodom.
A Szentivánéji álomban
- Milyen Mohával (Mohácsi János, a rendező) együtt dolgozni? A Naftalin után ez a második közös munka. Mennyire kérte a saját ötletet? Mennyit tettél te bele?
- Nagyon klassz volt együtt dolgozni Mohával. Szívből érdekli a színész, és a közös alkotás. Hozott egy szövegajánlatot, a próbák alatt aztán magunkra formáltuk a mondatokat, a karaktereket. Például egy reggel iszonyatosan ébredtem, mert rosszat álmodtam. Elmeséltem neki, és azt mondta, hogy ez jobb, mint amit ő írt. Így lett az én álmom Hermia álma is. Vagy az alvás-jelenetünkben a malacröfögés abból született, hogy Moha megkérdezte: én mit vinnék magammal az erdőbe, ha megszöknék. Elkezdtünk erről beszélgetni, majd érdekelte, hogy én nem hoznék-e magammal plüss állatot. Erre én azt válaszoltam, hogy nem, azt soha. De valami ilyesmi mégiscsak kellene, válaszolta ő. Akkor jutott eszembe, hogy a fodrásztárban láttam egy nagy, rózsaszín, röfögős kabalát. Kiszaladtam, bevittem, azt mondtam, hogy ha valamit, akkor ezt, és felmutattam a pink „csodát”. Nagyon tetszett neki, végül egy egész jelenetet épített a malacra. Zayzi (Zayzon Zsolt, Lysander, Hermia szerelme) kitalálta, hogy ő a ballagási öltönyét hozza becsomagolva szökéskor. Nekem meg az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha én már eleve menyasszonyi ruhában indulnék az erdőbe. Remete Krisztina jelmeztervező (ugyancsak POSZT-díjas) szinte azonnal megvalósította ezt az elképzelést. Szeretem azt is, hogy Mohánál mindig vannak visszatérő mondatok, szavak, és iszonyú boldog, ha egy jó ötletet kap. Szenzációs érzés, ahogyan egy-egy gondolatból, szikrából születik egy közös dolog.
- Az ötödik évadot kezded ősszel a Weöres Sándor Színházban, megszeretted a várost?
- Augusztusban lesz négy éve, hogy itt élek Szombathelyen, és bár elég unalmasan hangzik, de én továbbra is nagyon szeretek itt lenni, élni és játszani. Ritkán utazom Pestre, szerencsére állandóan van itt munka. Már elmondhatom azt is, hogy vannak szombathelyi barátaim, akik felhívnak, akiket felhívhatok. A minap ültem a metrón, néztem az embereket, és arra gondoltam: biztos látják rajtam, hogy vidéki vagyok. Jó érzés volt azt tudni, érezni, hogy nekem nincs részem az emberek állandó, végtelennek tűnő rohanásában.
- Mit játszol a következő évadban?
- Három bemutatóm lesz: az első egy Feydeau-darab, a Kézről kézre Hamvai Kornél rendezésében (Georges Feydeau: Kézről kézre, bemutató: 2012. december), azután Jeles András Félkegyelműjében a középső lány szerepét játszom (Dosztojevszkij: A félkegyelmű, bemutató: 2013. február), majd újra együtt dolgozunk Mohácsi Jánossal, aki a Black Comady-t viszi színre (Peter Shaffer: Black Comady, bemutató: 2013. május).
- Szerinted miért jöjjenek a szombathelyiek a színházba?
Színvonalas kulturális élményért, és azért, hogy lássanak egy olyan csapatot játszani, akik azért vannak itt Szombathelyen, hogy a színházáról is emlékezetessé tegyék a várost.
Forrás: Weöres Sándor Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.