Pályára lép az Intenzív Osztály - Interjú Balassa Eszterrel

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végző dramaturg osztályának tagjaival készült riportsorozatunk 5. részét olvashatják.

Harmadéves bölcsészhallgatóként felvételiztél a színházi dramaturg szakra...

Balassa Eszter: Az ELTE-n voltam filmszakos, amikor felvettek, így két évet párhuzamosan jártam a két egyetemre, mert nem szerettem volna félbehagyni, amit már elkezdtem. A Színművészetivel valójában csak szerencsét akartam próbálni, mert a film és a színház egyformán érdekelt. De az ELTE-n szinte csak elméleti óránk volt, engem pedig sokkal inkább az érdekel, hogy az alkotófolyamatban vegyek részt.

A színházi tanulmányok és munkák során milyen hasznát érezted a filmes előtanulmányaidnak?

Balassa Eszter: Szélesítette a látókörömet. Más szemmel is tudom nézni a színházat, hiszen a bölcsészkaron azt is tanítják, hogyan kell értőn nézni ilyen típusú alkotásokat. Fontosnak tartom, hogy egy dramaturg minél szélesebb körű háttértudással rendelkezzen. Ehhez jó alapot és tapasztalatot adott a filmszak.

Balassa Eszter, fotó: Borovi Dániel

Melyik kurzus vagy oktató volt számodra meghatározó az elmúlt öt évben?

Balassa Eszter: Nehéz egy embert vagy kurzust kiemelni, mert nagyon fontosnak tartom, hogy olyan tanáraim voltak, mint Székely Gábor, Zsótér Sándor, Radnai Annamária, Novák Eszter, nem beszélve az osztályfőnökeinkről. De mindenképpen nagyon fontos volt, hogy Erasmus ösztöndíjjal fél évet Angliában töltöttem, ebből négy hónapot a leeds-i West Yorkshire Playhouse-ban, ahol két végzős rendezőhallgató mellett dramaturgként és asszisztensként működtem közre félig szcenírozott felolvasó színházakban, valamint a Falling Sickness című helyspecifikus előadásban. Ez egy olyan bűnügyi történet, ami a bradfordi egyetem kémiai laborjaiban és folyosóin játszódik, és a nézők a cselekmény aktív formálói. A sztori alapját mi hárman találtuk ki, és persze voltak benne színészek is, akik egyes részeket bepróbáltak, viszont a szerepük nagy hányada abból állt, hogy improvizatív módon vezették és döntéshelyzetekbe hozták a nézőket. A játék sajátossága miatt egyszerre csak páran játszhattak, de elterjedt a híre a produkciónak, így a tervezettnél többször futhattunk végig az egyetem folyosóin újabb és újabb játékosokat üldözve.

A Színművészetin eltöltött évek alatt Laboda Kornél rendezővel több közös produkciótok volt. Mit emelnél ki a vele való munkából?

Balassa Eszter: Ő volt az első rendező, aki mellett dramaturgként dolgoztam. Szintén neki köszönhetem, hogy szerzőként is debütáltam már. Közösen írtunk egy mesedarabot, az Ilka és a papírrepülő-t, amit a MU Színházban játszott a Pont(y) Műhely. Sajnos nem volt sokáig műsoron, de a gyerekek szerették, értették. Diákokkal közösen létrehozott produkcióban is dolgoztunk együtt, ami azért volt hasznos, mert a nem szokványos színházcsinálásban is kipróbálhattam magam.

Milyen színházi forma áll közel hozzád?

Balassa Eszter: Alapvetően a klasszikusnak nevezhető kőszínházi struktúrában tudok hatékonyan dolgozni. Ez eléggé sablonosan hangzik, de tényleg olyan alkat vagyok, aki nem csak önállóan, hanem általában másokkal is jól tud együtt dolgozni. Mégis a legfontosabb, hogy az előadások létrehozásában aktív szerepet tudjak vállalni.

Az elmúlt évet a Nemzeti Színházban töltötted, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

Balassa Eszter: Nagyon sok fontos és jó tapasztalatot szereztem ez alatt az évad alatt. Gyakornokként dolgoztam a Nemzeti Színházban, ahol több produkcióban vettem részt, így például az Egy lócsiszár virágvasárnapjá-ban Znamenák István és Perczel Enikő mellett. De végigkísértem a Szent Johanna próbafolyamatát ugyanúgy, mint a Tanítónő-t, vagy a Hazafit nekünk-et. Jelenleg Andrei Şerban rendezővel az Angyalok Amerikában című előadáson dolgozunk, ahol én is kiveszem a részemet a munkafolyamatból, elsősorban az előadás szövegének létrehozásában. Ez azért lehetséges, mert Şerban nyitott az észrevételekre, így engem is meghallgat, figyelembe veszi a véleményemet.

Mik a terveid az egyetem után?

Balassa Eszter: Mindenképpen dramaturgként szeretnék dolgozni. Veszélyes szabadúszóként kezdeni ezt a pályát, mégis meg akarok próbálkozni vele. Nem esem kétségbe attól, ha nem kínál fel nekem egyetlen színház sem azonnal egy szerződést, amire egyébként is kevés esély van manapság. Drámákat is szeretnék fordítani: első sorban a kortárs angol és amerikai darabok érdekelnek, amikből, remélhetőleg, minél többet meg tudok majd ismertetni a magyar közönséggel.

Van fordítói tapasztalatod?

Balassa Eszter: Sarah Gancher, egy amerikai írónő Széder című drámáját fordítottam le ősszel. Ebből Dömötör András rendezett felolvasó estet, ahol Csákányi Eszter olvasta-játszotta a főszerepet. Ez akkora siker volt, hogy néhány hónappal később megismételték. Számomra különösen fontos volt, hogy a fordításnak köszönhetően folyamatos munkakapcsolatban álltam a szerzővel. Mindkettőnk számára jó élmény volt, és azt reméljük, hogy lesz folytatása a közös munkának, hogy fogom még más darabjait is fordítani.

Megéri ezt a pályát választani?

Balassa Eszter: Nem. (Nevet.) De én nem tudom magam más pályán elképzelni.

Milyen terveid vannak a közeljövőre?

Balassa Eszter: A Gózon Gyula Kamaraszínházban fogunk Berzsenyi Bellagh Ádámmal Antigoné-t készíteni ősszel. Ez a biztos pont. És az Angyalok Amerikában a Nemzetiben. Ezen kívül egyelőre csak kérdőjelek vannak.