Figyelmeztetést kapott Tokody Ilona

Írásbeli figyelmeztetést kapott az operaház örökös tagja, Tokody Ilona  - tudta meg a Blikk és a Népszava. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész a lapnak elmondta, azért marasztalták el, mert Ókovács Szilveszter kormánybiztos szerint megszegte a közalkalmazotti jogviszonyából fakadó kötelezettségeit. 

A Kossuth-díjas énekesnő, az operaház örökös tagja a június 25-i évadzáró társulati ülésen olvasta föl ellenvéleményét arról, hogy szerinte társulat nélkül nincs dalszínház. Ezután részesült figyelmeztetésben, ami azonban nem az említett esetre utalt. "Dátum szerint fölsorolták benne, hogy melyik sajtóterméknek  "adatot/információt szolgáltatott, illetve az azokban foglaltaktól nem határolódott el". Szó sincs benne mostani fölszólalásomról, csupa korábbi ügy, 2012. február 29-től" - árulta el Tokody a Népszavának.

tokody

"Semmi olyat nem tettem, ami törvénybe ütközik. Hol van az megírva, hogy az Operaénekesek Egyesületének alelnökeként nem mondhatom el a véleményemet, ha megkérdezik? Arról nem beszélve, milyen közalkalmazotti viszonyról beszélünk, amikor kirúgtak harminchat év után. A másik indok az volt, hogy hivatalos kikérő nélkül léptem fel Hódmezővásárhelyen" - mondta Tokody Ilona. A Blikknek úgy fogalmazott: "Példát kellene venni a moszkvai és a többi nagy színházról, ahol igénylik a nagy tudású, nemzetközileg elismert művészek tanácsait, számítanak a tapasztalataikra. Ha marad ez az igazgató, akkor nem lépek fel az operában, mert Ókovács Szilveszter egyfajta bosszúból nem engedi. A harcot viszont nem adom fel! Nem hagyom, hogy kihaljon a szakmánk néhány hozzá nem értő ember miatt" - közölte az operaénekes. 

A Népszava arról is kérdezte, hogy az évadzáró másnapján, a Hír Tévében Ókovács Szilveszter azt mondta, Tokody fölszólalása olyan volt, mintha "egyházi ünnepet" szentségtelenített volna meg. "Az a baj, hogy bennünket nem hallgat meg, nélkülünk hoznak döntéseket. Ez a Hír tévébeli riposztja is azt sugallta, nem engedi, hogy megszólaljunk a médiában. Nem tudom, az ő véleménye volt-e ez, csak föltételezés, de a Kiskegyedben nem jelenhetett meg interjúm, a Duna tévében pedig lemondták a riportot. Meglepte, hogy a társulati ülésen fölszólaltam, de korábban nem kaptunk találkozót, hogy elmondhassuk, opera állandó társulat nélkül nem működhet. Jövőre olyan énekesek is szerepelnek majd, akik közül nem mindenkinek komoly zenei a diplomája, a műfajuk a könnyűzene, a musical. (...) Operaénekesi státus nincs már, újakat sem vesznek föl. Ha nincs operaénekes, akkor természetesen karmester sincs. Faramuci helyzet, Kovács János közalkalmazotti státusát nem tudták megszüntetni, mert ő az első karmester. Majd kitalálnak valamit" - fejtette ki az énekesnő.

"Én láttam a miniszteri utasítást, amiben az volt benne, hogy húsz százalék költségcsökkentést kell végrehajtani, nem leépítést. Itt már nem lehet hol és mit leépíteni. Megszüntették a statisztériát, nincs kottásunk. Amikor Ókovács Szilveszter dönt, a kormány mögé bújik, de szerintem ezt nem a kormány találja ki. Én nem érdemeltem ki azt, amit a Hír Tévében kaptam tőle. Tudja, mit mond? Romboljuk le az operaházat, hogy újat építhessünk. Százhuszonnyolc évig jól működött. Ő újat akar, valami más eszme szerint. Hová lesznek például a történelmi kosztümök? Kiárusítják őket. Csak egy példát mondok. Melis gyönyörű Don Giovanni-jelmezét, Székely Mihály ruháit bagóért eladták, a Varázsfuvola is fillérekért kelt el. Elárverezik, mert nem kell a múlt. Elküldték az archívum vezetőjét, fölszámolták az emlékeket. A múlt felőrlése a cél, hogy újat építsenek. De miből? És kikkel?" - tette hozzá Tokody Ilona.

Forrás: Blikk, Színház.hu, Népszava

süti beállítások módosítása