Bocsárdi László a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató és Nagy B. Sándor, irodalmi titkár a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján adott interjút a Kisvárdai Lapoknak színházuk helyzetéről.
Az elmúlt évadban milyen kezdeményezésetek volt az, ami igazán jól sikerült?
A Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennálé megszervezése (2012. március 16–30.) komoly kihívást jelentett a színháznak. Olyan rendezők munkái fémjelezték a fesztivált, mint Oskaras Koršunovas, Krystian Lupa, Emma Dante, Herbert Fritsch, Viktor Rizsakov, Jurij Kordonszkij, Andrei Şerban vagy Stefan Kaegi, akinek a berlini Rimini Protokoll és a kairói Goethe Istitut koprodukciójaként létrehozott Radio Muezzin című dokumentarista színházi előadása a fesztivál egyik különlegessége volt. A REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé elsősorban közép-európai érdeklődésű színházi szemleként kívánja meghatározni magát. Célunk egy olyan rendezvény kiépítése, mely a közép-európai térség saját kultúrájukon belül elismert színházi előadásait szemlézi, egybevetve e sajátos történelmi, politikai és társadalmi hátterű vidék hasonló problémákra adott színházi válaszkísérleteit.
Mi az, ami nem úgy valósult meg, ahogy szerettétek volna?
Sikertelenségnek könyveltük el, hogy kénytelenek voltunk elhalasztani Mátray László Egy őrült naplója című egyéni produkciójának a bemutatóját, és emiatt nem tudtuk megfelelőképpen kijátszani a bérleteinket ebben az évadban. Az előadás elhalasztásának objektív okai voltak, de megpróbáljuk úgy alakítani a körülményeket, hogy jövőre a „sikeres megvalósítások” kategóriába sorolhassuk.
Milyen a színház viszonya a fenntartóval?
Jelenleg eredményes az együttműködésünk, bízunk abban, hogy hosszú távon is fenn tudjuk tartani ezt az állapotot. A konfliktusok időszaka után elindult az egymás szempontjainak és a közös érdekeknek a felismerése, ami egy másfajta együttműködés kezdetét jelenti.
Milyen a színház viszonya a közönséggel?
A közönséggel való viszony ápolása tulajdonképpen azt jelenti, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint végezzük a magunk munkáját. Az utóbbi évadok szűkös anyagi lehetőségei után az idei évadban három nagytermi, három kamaratermi és három gyerekelőadás készült – új vendégrendezők dolgoztak a társulattal (Béres Attila, Anca Bradu és Balogh Attila) –, sikerült megfelelő színvonalon megszervezni a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé második kiadását, Benedek Ágnes, Derzsi Dezső és Kónya ÜtőBence személyében három új színésszel gyarapítottuk a társulat, és nem utolsó sorban bővült a bérletrendszer, az eddigi négy helyett ebben az évadban öt új előadást kínáltunk a közönségnek, melyek közül kettőszabadon választható volt. Június folyamán szinte végig próbált a társulat, hogy a következő évadnak már a legelején be tudjuk mutatni Spiró György Az imposztor című darabját Keresztes Attila rendezésében.
Mi újat fog hozni a tervek szerint a következő évad?
A Reflex Fesztivál szervezése óta történt politikai változások miatt nagyon nehéz helyzetbe került az intézmény, jelen pillanatban még kérdéses számunkra, hogy honnan lesz meg az idei év végéig szükséges anyagi fedezetünk. Tehát, ha az elmúlt évadot sikeresnek lehet elkönyvelni, az előttünk álló időszak nagyon nehéznek mutatkozik. Természetesen vannak elképzeléseink a következő évadra vonatkozóan, például először fog együtt dolgozni a társulattal két neves román rendező, Radu Afrim és Radu Nica.
A fesztiválra elhozott előadásnak milyen erényére hívnátok fel a figyelmet?
A Bánk bán színrevitele nem csak egy soron következő munkát jelentett számunkra, hanem komoly megmérettetést. Arra kerestük a választ, hogy vajon van-e közünk bizonyos alapvető kérdésekhez. Vajon készen állunk-e arra, hogy emberileg, szakmailag meggyónjuk a hazáról, magyarságunkról, emberségünkről szóló állásfoglalásunkat – tudunk-e egy előadás erejéig a színház mai lehetőségeire támaszkodva, olyan sűrűségű levegőt teremteni a teremben, hogy a mai nézők világosan megértsék a Bánk bán-i kérdést, és késztetést érezzenek arra, hogy megválaszolják: mit jelent 2012-ben Sepsiszentgyörgyön magyarnak tudni magunkat? Van-e telítettsége, súlya manapság a haza, nemzet, hazafiasság fogalmaknak, vagy Peturnak az első rész végén elhangzó mondata – „Aludj, mohón kilobbant hazafiság” – több-e, mint színpadi effektus, meg tud-e személyesen szólítani. Igyekeztünk kikerülni a Bánk bánra általában jellemző dagályosság csapdáját, arra törekedve, hogy kortárs színházi produkciót hozzunk létre. Ennek érdekében azt is megengedtünk magunknak, hogy hosszabb részeket elhagyjunk a szövegből, törekvéseinket az előadás alcíme is érzékelteti: „színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán”.
Mennyiben befolyásolták a technikai körülmények a fesztiválon való részvételetek?
A kisvárdai színházi terek technikai feltételei minden évben befolyásolják az előadásaink részvételét a fesztiválon. Az idén például a Bánk bán mellett szerettük volna elhozni az Ivanov című Anca Bradu által rendezett előadásunkat is a fesztiválra, de a technikai körülmények miatt le kellett mondanunk erről. A mi színpadunk sokkal keskenyebb, a termünk hosszabb, más rálátása van a közönségnek a játéktérre. A legnagyobb kihívást tehát nem is a díszletek beszerelése jelenti, hanem az, hogy a színészeinknek egészen másképp kell játszani Kisvárdán, mint otthon, különben eltolódnak a hangsúlyok, megváltozik a jelenetek ritmusa. Ezért mindig komolyan mérlegelni kell, hogy idegen feltételek mellett vállalható-e az illető produkció vagy sem.
Mit várt a színház a kisvárdai fesztiváltól?
Egyrészt kedvező feltételeket az előadásaink bemutatásához, amihez persze sok minden hozzátartozik: a technikai felszereltség, a közönség nyitottsága, a szállási-étkezési körülmények. Utóbbiakat nagyon fontosnak tartjuk, ezeken is múlik a rangja egy fesztiválnak. Másrészt szeretnénk, ha lehetőséget kínálna a fesztivál arra, hogy végig jelen legyünk a rendezvényen, minél több előadást lássunk, valódi képet alkothassunk arról, hogy hol tart jelenleg a kisebbségben működő magyar színjátszás. Azt a fajta műhely-jelleget hiányoljuk, ami valamikor jellemezte a fesztivált. Az eredeti célkitűzések között ez is szerepelt, ez volt az a sajátosság, amely más színházi fesztiváloktól megkülönböztette a kisvárdai fesztivált.
Bocsárdi László, igazgató, Nagy B. Sándor, irodalmi titkár
Forrás: Kisvárdai Lapok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.