Kínai delegáció a Vígben

2012. július 4-én és 5-én Budapesten vendégszerepel nagy sikerrel a Kínai Nemzeti Nagyszínház a Vörös szikla című előadással. Chen Ping, a színház főigazgatója és munkatársai: a színház művészeti vezetői és rendezői július 4-én a Vígszínházba látogattak, ahol a két intézmény együttműködéséről tárgyaltak.

A delegációt Eszenyi Enikő fogadta, aki a 116 éves Vígszínház tradícióiról, hagyományról és megújulásról, és a színház repertoárjáról beszélt a vendégeknek. A küldöttség tagjai elismeréssel adóztak az igazgatónő szavainak, majd Chen Ping úr bemutatta a különleges épületben székelő, ám mindössze 4 éves múlttal rendelkező Kínai Nemzeti Nagyszínház művészi programját. A találkozón a két színház jövőbeli terveiről, kölcsönös együttműködésről, és egy cserevendégjáték lehetőségéről is szó esett.

kina

Chen Ping úr és munkatársai nagy érdeklődést mutattak a Vígszínház készülő új bemutatója, a Jóembert keresünk iránt, ami a kínai Szecsuánban játszódik.

A vendégjátékok előkészítése érdekében Eszenyi Enikő meghívást kapott Pekingbe. Az igazgatónő nagy örömmel fogadta a megtisztelő meghívást, és reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a Kínai Nemzeti Nagyszínház és a Vígszínház együttműködése a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolat erősítésében egy újabb, fontos állomása lehet.

süti beállítások módosítása